Több mint tízezer forintos órabérért sincs elegendő munkaerő

Becslések szerint körülbelül százezer ember hiányzik a mezőgazdasági ágazatból, a kertészeti tevékenységeket sújtja a legjobban a hiány. Egyre nehezebb idénymunkást találni a kétkezi mezőgazdasági munkákhoz. Az évek óta egyre súlyosbodó probléma szinte minden gazdálkodást érint, nincs olyan szezon, amelyben elegendő idénymunkás lenne. Az elöregedő szektor többek között a fiatalokban reménykedik.

A mezőgazdasági szakképzettséget igénylő munkakörök közül a legnagyobb gondot a gépkezelő, az állattenyésztő, valamint a gépszerelő és karbantartó foglalkozásokban jelenti a munkaerőhiány. 2015 és 2020 között összességében 4,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma a mezőgazdaságban – derül ki az AKI (Agrár Közgazdasági Intézet) friss elemzéséből. Ezt követően viszont egyre csökkent a foglalkoztatottak száma a munkaerőhiány miatt.

az olyan nagyobb kézimunkaerő-igényű ágazatokat sújtja leginkább a munkaerőhiány, mint a kertészet, azon belül is a lokális munkacsúcsokban hiányoznak legnagyobb mértékben az alkalmi munkavállalók. A legjellemzőbb hiányt a betakarítási munkálatok idején tapasztalják, mint például az alma- vagy a szőlőszüret
az olyan nagyobb kézimunkaerő-igényű ágazatokat sújtja leginkább a munkaerőhiány, mint a kertészet, azon belül is a lokális munkacsúcsokban hiányoznak legnagyobb mértékben az alkalmi munkavállalók. A legjellemzőbb hiányt a betakarítási munkálatok idején tapasztalják, mint például az alma- vagy a szőlőszüret (Fotó: Pixabay)

Évtizedes, strukturális gondok

 Bár a földeken már a 10 ezer forint fölötti órabér sem ritka, az idénymunkások nagyrésze mégis inkább külföldi országokban keres munkát. A magyar mezőgazdaságnak így évtizedes, strukturális gondokkal kell megküzdenie, amely a kertészeti ágazatokban akár többmilliós kárt is okoz éves szinten.

A munkaerőhiány mára már általánossá vált a magyar gazdaságban és az agráriumban. Jellemzően alacsonyabbak a jövedelemszintek, mint egyes másik nemzetgazdasági ágakban. Emellett az itteni munkavégzés általában keményebb fizikai tevékenység, ami kevésbé vonzó a munkavállalók számára – válaszolta az Agrárszektornak Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun vármegyei elnöke a kérdésre, mégis mi okozhatja hazánkban a munkerőhiányt.

A lokális munkacsúcsokban hiányoznak legnagyobb mértékben

Az elnök elmondta, az olyan nagyobb kézimunkaerő-igényű ágazatokat sújtja leginkább a munkaerőhiány, mint a kertészet, azon belül is a lokális munkacsúcsokban hiányoznak legnagyobb mértékben az alkalmi munkavállalók. A legjellemzőbb hiányt a betakarítási munkálatok idején tapasztalják, mint például az alma- vagy a szőlőszüret. A gazdálkodók próbálják kiküszöbölni a problémát, de nehezen és egyre kevésbé tudnak úrrá lenni a problémán.

A bérszintek emelésével és jobb munkakörülmények biztosításával próbálják orvosolni a helyzetet, illetve azok a nagyobb vállalkozások, amelyek hosszú távon tudnak munkát biztosítani, azok külföldi munkaerő alkalmazásával – folytatta az elnök.

Nincs elég képzett szakember

A modernizáció és a folyamatosan fejlődő technikák, a megújuló digitalizációs folyamatok próbák elé állítják a nemzedékek óta gazdálkodókat. Nincs elég képzett szakember, az újabb gépek kezeléséhez pedig egyelőre nincs elegendő rutinjuk a mezőgazdászoknak, ugyanis ezekhez már nem elegendő az évtizedekkel ezelőtti gépészeti tudás. A folyamatos gépberuházások és fejlesztések ellenére a gépeket kezelő mezőgépészek nélkül kényszerszünet lehet a földeken. Ez az agrárgazdaság egészét befolyásolhatja a későbbiekben.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy a munkaerőhiány az agráriumban Hazánkban a munkaerőhiány jelensége nem új keletű probléma, de az agráriumot kifejezetten sújtja ez a jelenség. Állandó dolgozó és idénymunkás egyarán...
Több magyar tehenészetben már indiaiak dolgoznak a... A munkaerőhiány, illetve a dolgozók megszerzésének és megtartása volt a fő téma a VII. Axiál Akadémián, amelyet a Vas megyei Sárváron rendeztek meg. A...
Öntözés, munkaerőhiány, közös osztatlan földtulajd... Az új agrárminiszter, Nagy István a Magyar Időknek adott interjújában elmondta, hogy jelentős intézkedések várhatók a munkaerőhiány csökkentése, az ön...
Földeladásról, támogatásról és a KAP-ról beszélt a... Hiába nagy az agrárium kibocsátása, nem vagyunk elég hatékonyak - erről is beszélt az agrárminiszter. Szóba került még a földeladás eredménye, az afri...
Tesztelhető az alkalmi- és idénymunkások bejelenté... A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. továbbfejlesztette az egyszerűsített foglalkoztatás elektronikus ügyintézését segítő (EFO) mobilalka...
Magyarországon is elérhető a sorközművelő robot, a... Az AGROmashEXPO rendezvényen mutatkozott be az a sorközművelő robot, amit 2019-től már hazánkban is megvásárolhatnak a gazdák. Az önjáró eszközök önál...