Több, mint ötödével csökkent a magyar juhállomány 5 év alatt

Jelentősen lecsökkent a magyar juhállomány az elmúlt években. Amíg 2017 december elsején még több mint 1,1 millió juh legelt Magyarországon, addig 2021 júniusára 953 ezer körülire apadt a számuk. A vizsgált időszakban több mint tizedével csökkent az anyajuhállomány is, amelynek aránya viszont folyamatosan nőtt a teljes létszám tekintetében. 2017-ben még 810 ezernél is több anyajuhot tartottak a magyar gazdák, ezek száma azonban 2021 nyarára 725 ezerre esett vissza.

Komoly aggodalomra ad okot a magyar juhállomány csökkenése, amely most már évek óta tart – írta meg az Agrárszektor. 2017 decemberében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérése alapján még több mint 1,1 millió példányból állt a hazai állomány, ami azonban 2021 végére az előzetes adatok szerint 887 ezerre apadt le. Ez 5 év leforgása alatt közel 23 százalékos csökkenést jelent.

Több, mint ötödével csökkent a magyar juhállomány 5 év alatt - Fotó: Magro.hu, CSZS, Kiskunmajsa
Több, mint ötödével csökkent a magyar juhállomány 5 év alatt – Fotó: Magro.hu, CSZS, Kiskunmajsa

Egyre gyorsul a magyar juhállomány csökkenése

A cikk szerint 2017-től 2019-ig átlagosan évi 40 ezerrel csökkent a magyar juhállomány, 2020-tól azonban felgyorsulni látszik ez a folyamat. Ahogy a KSH a 2019-es jelentésében írta, december 1-én az állomány 1,06 millió példányból állt, ami  azonban 48 ezerrel elmaradt az egy évvel korábban mért mennyiségtől. 2020 decemberében ugyanis több mint 110 ezer egyeddel, 944 ezer példányra csökkent az állomány az egy évvel korábban mért értékhez képest. Ezzel a 11 százalékos csökkenéssel a KSH megállapítása szerint évtizedes mélypontra zuhant a hazai juhállomány. Ám ezzel nem állt meg az állomány fogyása, mivel a 2021-es év végére további közel 60 ezerrel kevesebbet, megközelítőleg 877 ezer juhot regisztrált Magyarországon a KSH.

Az anyajuhok aránya növekszik

A magyar juhállomány alakulásának része az anyajuhok helyzete is. Ezek számának változása egy másik, érdekes folyamatot mutat: noha az anyajuhok száma is folyamatosan, évi 12-20 ezerrel csökkent Magyarországon, a teljes juhállomány tekintetében azonban egyre nőtt a számarányuk. 2017-ben az anyajuhok a teljes állománynak alig több mint 70 százalékát adták. Ennek az évnek a végén az anyajuhok száma meghaladta a 810 ezer példányt. Ez az arány 2018-ban közel 2 százalékkal nőtt, pedig ekkor az állomány már csak 797,5 ezer példányból állt. 2019-ben az anyajuhok már csak 782 ezer egyedet tettek ki, de a teljes állományon belüli arányuk tovább nőtt 1,5 százalékkal. 2020-ban az anyajuhok száma a teljes állománynak már csaknem a 80 százalékát tette ki, 2021-re pedig már meg is haladta azt. Ekkor az állomány 720 ezer egyedet számlált.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölés... A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán igényelhető támogatásról A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán nyúj...
Ha elege van már a lehúzó hírekből… A sok komoly hír mellett olykor szükség van aranyos történetekre is, hogy ki tudjunk szakadni a mindennapok mókuskerekéből. Egy ilyen kis sztorit szer...
Zöld lámpa az egységes kérelmeknek! Megkezdődött az egységes támogatások benyújtása; helyzetben a fiatal gazdák az új vidékfejlesztési programban; mérgező paprikát találtak több magyar á...
2015-ben is nőtt a szarvasmarha-állomány Folytatódott a szarvasmarha-ágazat gyarapodása. 2015-ben 18 ezerrel több jószágot regisztrált az illetékes hatóság, mint 2014-ben és az összlétszámon ...
Továbbra is népszerű a magyar bárány Friss adatok láttak napvilágot az európai bárányágazattal kapcsolatban. A tenyésztett darabszám alapján készült lista végén Málta kullog, míg az expor...
Újabb jogcím segíti 2017-től a juhot és kecskét ta... Évről-évre egyre erősebbé válik a hazai juh- és kecskeágazat. Sikerük több mindennek köszönhető. Elsősorban a munkaerőpiacra gyakorolt hatásuk, valami...