Több, mint a tizedükkel nőttek a mezőgazdasági termelői árak márciusban

Márciusban 10,3 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt. Az éves áremelkedés a februárinál 4,2 százalékponttal volt nagyobb. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból az is kiderült, hogy a növényi termékek éves áremelkedése a februárihoz képest 5,7 százalékponttal 6,7 százalékosra gyorsult. A drágulás üteme a zöldségfélék kivételével minden termékcsoportban erősödött.

Az élőállatok és állati termékek ára egy év alatt 17,4 százalékkal emelkedett, ami 1,1 százalékponttal több a februárinál. Az élőállatok felvásárlási ára átlagosan 23,2 százalékkal nőtt tavaly márciushoz viszonyítva, 1,1 százalékpontot erősödött februárhoz képest. Az állati termékek, a tej és a tojás 6,0 százalékkal drágultak, ami 0,9 százalékponttal nagyobb emelkedés a februári adatoknál.

Tájékoztatást adott ki a Központi Statisztikai Hivatal a termelői árak változásairól - képünk illusztráció
Tájékoztatást adott ki a Központi Statisztikai Hivatal a termelői árak változásairól – képünk illusztráció

Komoly áremelkedést a gyümölcspiacon

A növényfélék között a gabona felvásárlási árak átlagosan a tavaly márciusi szinten voltak, de februárban még 9,6 százalékkal voltak alacsonyabban az egy évvel korábbiaknál. A gyümölcsök drágulása a februári éves emelkedés üteméhez hasonlítva 17,4 százalékponttal 45,7 százalékra nőtt. A burgonya ára 8,7 százalékponttal kisebb mértékben, 2,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A felvásárlási árak az első negyedévben 6,2 százalékkal voltak magasabbak, a ráfordítási árak viszont csak 0,4 százalékkal emelkedtek. Ezáltal az agrárolló 5,8 százalékos javulással a gazdálkodóknak kedvezett. A ráfordítási költségek közül legnagyobb mértékben az állatgyógyászati szerek drágultak 5,8 százalékkal, a műtrágya viszont 10,1 százalékkal olcsóbb volt, mint a tavalyi első negyedévben – írták.

Így változtak a termelői árak Magyarországon az első negyedévben
Így változtak a termelői árak Magyarországon az első negyedévben

Németországban áprilisban csökkentek a termelői árak

Áprilisban csaknem 4 éve a legnagyobb mértékben csökkentek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése alapján. A várt 1,8 százalék helyett 1,9 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest a termelői árak a márciusi 0,8 százalékos éves csökkenés után. A termelői árak áprilisban már sorban a harmadik hónapja csökkentek éves bázison, 2016 júliusa óta a legnagyobb mértékben. Áprilisban az energiaárak 7,3 százalékkal, az alapanyagárak 2,7 százalékkal csökkentek éves bázison. Az olajtermékek ára 23,3 százalékkal csökkent a márciusi 10,1 százalékos éves csökkenés után. A földgáz ára 13,0 százalékkal csökkent a 2019 áprilisihoz képest.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Csökkentek a termelői árak, korán lesz a gyümölcss... Több száz millió forint került kifizetésre az elmúlt héten is; előbb szedhető majd a meggy, cseresznye; nőhet a haltermelés; kitiltják az agresszív nö...
Állnak a munkálatok, de a kifizetések nem Nem szomjaznak többet a földek; ideiglenes a hústilalom; rizstámogatás és egyéb kifizetések; új agrárhitel jön; tovább csökkentek a termelői árak. A r...
Komoly agrárpiaci együttműködés Magyarország és Ka... Magyarország és Kazahsztán már hosszú évek óta komoly agrárpiaci kapcsolatban áll egymással. A magyar élelmiszer-kivitel az idei első negyed évben 1,7...
Átlagtermések és terméshozamok Befejeződött az aratás; sok alma és csemegekukorica lesz; átalakul az uniós támogatási rendszer szerkezete; jelentünk a júniusi termelői árakról; mind...
Csökkentek a mezőgazdasági árak a tavalyi első fél... Az idei első félévben 11,8%-kal voltak alacsonyabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint 2013 első félévében. Az összesítésből kiderül, hogy a növény...
KSH: lassult a mezőgazdasági termelői árak csökken... A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3...