Több, mint 10 milliós bírság, eljárások és eltiltások a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatán

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2021 májusában megkezdte a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatát végző állomások célzott ellenőrzését. A jogszabályok és a szabványok betartását július végéig 9 felülvizsgáló állomáson vizsgálták meg. Köztük elsősorban azokat, amelyek több mint 500 permetezőgép műszaki felülvizsgálatát végezték el. A Nébih szakemberei 7 állomás esetében – változóan súlyos jogsértések miatt – hatósági eljárást indítottak, közülük a 3 legsúlyosabb jogsértőt eltiltották a felülvizsgálati tevékenység gyakorlásától. A kiszabott növényvédelmi bírság összességében meghaladja a 10,5 millió forintot.

A hatóság az eddigi ellenőrzések során mindössze két érintettnél talált mindent rendben. Három felülvizsgáló állomás esetében olyan súlyos hibákat és hiányosságokat tártak fel a Nébih szakemberei, amelyek miatt – növényvédelmi bírság kiszabása mellett – az érintett szervezeteket törölték a felülvizsgálatra jogosultak nyilvántartásából. Az érintett állomások a jövőben nem folytathatják tevékenységüket, sőt bizonyos esetekben a Nébih büntető feljelentést is tehet.

Több, mint 10 milliós bírság, eljárások és eltiltások a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatán - Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa
Több, mint 10 milliós bírság, eljárások és eltiltások a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatán – Fotó: Magro.hu, CSZS, Pápa

További két permetezőgép felülvizsgáló állomást a közepesen súlyos mulasztások miatt növényvédelmi bírság kiszabása mellett, kettőt pedig kisebb jelentőségű hibák miatt, bírság megállapítása nélkül kötelezett a Nébih a feltárt hibák javítására, illetve a hiányosságok pótlására.

A bírsággal sújtott szervezetek vonatkozásában a szankció összesen 10 millió 515 ezer forint a permetezőgépek időszakos műszaki felülvizsgálatán.

Az ellenőrzési kampány első szakaszában a legsúlyosabb kihágás az érdemi vizsgálat nélküli tanúsítvány- és igazoló matrica-kiadás volt. Gyakran előfordult, hogy az ellenőrzött állomások nem, vagy csak részben tettek eleget adminisztrációs kötelezettségeiknek. Például ilyen 

  • a felülvizsgálatok időpontjának és helyszínének idejében történő és pontos megadása, 
  • a gépre vonatkozó azonosító és további adatok teljes körű rögzítése a hatóság rendszerében). 

Hiányosan, pontatlanul

Többször megesett, hogy a szabványokban meghatározott vizsgálóberendezések, mérőeszközök csak részben álltak rendelkezésre. Arra is volt példa, hogy egyes mérőeszközök nem voltak kalibráltak vagy egyes műszaki jellemzőknek – például a gépre szerelt manométer pontosságának, a szórószerkezet kialakítására és kivitelére vonatkozó paramétereknek, a szórófejek, illetve fúvókák szórásteljesítményének – a mérése nem a vonatkozó szabványokban leírtak szerint történt.

Tovább tart az ellenőrzéssorozat, hogy tisztuljon a szakma

A kedvezőtlen megállapításokat figyelembe véve, a Nébih szakemberei ősszel is folytatják a helyszíni ellenőrzéseket. Az így összegyűlő tapasztalatokat a tervek szerint szervezett továbbképzésen osztják majd meg a kollégák a felülvizsgáló állomások szakmai vezetőivel, hozzájárulva a környezeti és élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentéséhez.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Teljes erővel dolgozik a parlagfű kommandó Nyár elején már hírt adtunk arról, hogy komoly büntetésre számíthat, aki saját területén elmulasztja a parlagfű irtását. A NAK és számos megyei lap...
Növényvédő szereket foglalt le a hatóság A NÉBIH még a tavaszi szántóföldi munkálatok megkezdése előtt ellenőrzést tartott a forgalomban lévő növényvédő szerek között. A razzia eredményeként ...
Kötelező a növényvédelmi gépek időszakos felülvizs... Módosult a növényvédelmi tevékenységről szóló FVM rendelet. A 2016. január 1-től hatályos változat meghatározza az időszakos felülvizsgálat menetét, a...
43 millió forint bírság a nyári élelmiszer razzia ... Augusztus 31-ével lezárult a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, melynek keretében számtalan létesítményt ellenőriztek a Nébih szakemberei. Az összesítet...
Óvakodjon a hegybírótól, akár büntetést is hozhat!... Könnyen drága csekket kaphatnak azok, akik nem művelik szőlőültetvényüket megfelelően. A büntetés azonban nem minden, akár még a szőlőtőkéket is kivág...
Kihátráltak a szigorú felülvizsgálat mögül a törvé... Az idén megalkotott, a növényvédő gépek kötelező felülvizsgálatát megkövetelő jogszabályt az utolsó pillanatban módosították. Ennek köszönhetően már n...