Több ezer feketemunkás tevékenységét legalizálhatják az olaszok

Olaszországban egy tavasszal hozott rendelet értelmében nyílt lehetőségük rá a vállalkozóknak, hogy szankciómentesen legális keretek közé tereljék a feketén foglalkoztatottak – nagy százalékban bevándorlók – munkaviszonyát. A rendelet júniusi hatályba lépése óta közel 70 ezer kérelmet adtak be. Ebből több, mint 8 ezer kötődik a mezőgazdasághoz, beleértve a húsipart is. Az olasz agrárminiszter asszony, Teresa Bellanova elégedett az időközi eredménnyel. Több ezer feketemunkás válhat a legális gazdaság részévé.

A politikus úgy fogalmazott a belügyminisztérium, a szak- és az agrárszervezetek képviselőivel folytatott megbeszélésen, hogy a megvalósításnak van ugyan néhány bürokratikus akadálya, de az irány jó. Szerinte a több mint 8 ezer beadott kérelem jó motiváció azoknak, akik eddig még nem éltek a lehetőséggel – számolt be róla a Fruchthandel.de portál cikkére hivatkozva a Magyar Mezőgazdaság.

Több ezer feketemunkás válhat a legális gazdaság részévé Olaszországban - képünk illusztráció
Több ezer feketemunkás válhat a legális gazdaság részévé Olaszországban – képünk illusztráció

Eltérő vélemények

A szakszervezetek képviselői kevésbé gondolják így. Álláspontjuk szerint a dolgozónkénti 500 eurós (173 ezer forintos) kérelmezési díj mellett visszamenőlegesen megfizetendő járulékok sokaknak túl nagy akadályt jelentenek. Ennek ismeretében nem meglepő, hogy a háztartási alkalmazottakat és a gondozókat lényegesen nagyobb arányban legalizálták Olaszországban, mint a mezőgazdasági idénymunkásokat. 1-2 dolgozó után jóval könnyebb megfizetni a díjakat, de 15, vagy annál több után már egészen más a helyzet – mondta Andrea Cucello, a CISL szakszervezet főtitkára. A szervezet képviselői emiatt már többször kérték, hogy legyen lehetőség egyfajta „csoportos kedvezményre”. Eszerint, ha több dolgozót jelentenek be, akkor csökkentett mértékű szociális járulékot kelljen utólag megfizetni.

A legalizálást lehetővé tevő döntést ugyanakkor ők is üdvözlik, mert legalább esélyt ad a normálisabb életre a – többnyire afrikai – bevándorlók egy részének. A kérelembeadási határidőt közben a nagy sikerre való tekintettel augusztus 15-re változtatták az eredeti, július végi dátumról. Az agrárminiszter asszony pedig bejelentette, hogy a következő 3 évben évente 6 ezer mezőgazdasági dolgozót fogadhat az ország az EU-n kívülről. Erre nagy szüksége is lehet az olaszországi kertészeknek.

Kapcsolódó anyagunk:

Szedni és enni sem merik: nagyon félnek az olasz zöldségektől a járvány miatt

Teresa Bellanova levélben tájékoztatta Giuseppe Conte miniszterelnököt, illetve Roberto Speranza egészségügy-minisztert, hogy melyik pontokon sújtja a zöldség-gyümölcs ágazatot.
Tovább…

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Belföldi mezőgazdasági jellegű munkalehetőségek... A tavasszal együtt beindult az idei mezőgazdasági szezon is, mellyel több lehetőség is megnyílt a mezőgazdasági területen dolgozni kívánó munkavállaló...
Népszerűek a mezőgazdasági idénymunkák Több százezer ember számára nyújt megélhetést évente és a mezőgazdaságban is fontos, egyre megfizetettebb az idénymunka. Ezért fontos beszélni róla. A...
Mezőgazdasági idénymunkák a gyakorlatban – G... Ahogy erről korábban már írtunk, egyre népszerűbbek a mezőgazdasági idénymunkák. Most közelebbről is megvizsgáltuk a gyümölcsszedést, ezen belül is ki...
Agrármunkakörök és keresetek 2013-ban Aki nem csak idényjelleggel dönt a mezőgazdasági munkák mellett, hanem hosszabb távon kíván ezen a területen dolgozni, célszerű tisztában lenni az átl...
Ennyit kereshet a mezőgazdaságban Zárt iroda, légkondi, légszomj, állandó hangzavar - a nyár folyamán valószínűleg sok mindenkinek eszébe jut, milyen jó is lenne kint, a szabadban dolg...
Sokaknak nyújt ideiglenes munkát a mezőgazdaság... A mezőgazdaság és a turizmus a nyári idénymunka fő területe, az idén az idényjellegű munkaerő-felvételt bővíti sok helyen a közfoglalkoztatás is - der...