Több akácmézet exportálhatunk Japánba

Jó híreket kaptak a mézzel foglalkozó gazdák, ugyanis növekedhet a magyar akácméz exportja a Távol-Keletre. Ez annak köszönhető, hogy az egyik legnagyobb Japán áruházlánc, a CGC Japan felvette az Aranynektár Kft.-t beszállítói sorába. Az első konténer feldolgozott, csomagolt mézet már el is indították a szigetországba.

Az új értékesítési csatorna jóvoltából akár megháromszorozódhat a társaság elmúlt években Japánba irányuló mézexportja, elérheti a 600 tonnát, megközelítően egymilliárd forintot. Ennek gazdasági jelentőségét emeli, hogy az elmúlt három év kedvezőtlen időjárása következtében az eladható magyar méz mennyisége csökkent, így a piacok egy része elveszett, és az idén a kaptárakból begyűjtött bőséges méztermést nehezebb eladni a külpiacon.

Új piacra találhat többek között a hungarikumnak számító akácméz is
Új piacra találhat többek között a hungarikumnak számító akácméz is

Az évente átlag 22-24 ezer tonna előállított magyar méz nagyobb hányada exportra kerül, ez mintegy 70 milliárd euró értéket jelent, ami az agrárkivitel hozzávetőleg egy százalékát teszi ki. Az 1989-ben alakult Aranynektár Kft. tavaly 3000 tonnányi feldolgozott mézet exportált 4,5 milliárd forint értékben.

A társaság éppen a japán piaci lehetőség bővülésére alapozva új csarnok építését, két modern csomagolósor beállítását tervezi, amivel további 1500 tonna méz értékesítése válik lehetővé. A 300 millió forint értékű beruházáshoz a saját forrás mellett pályázati pénzekre is számít a vállalkozás.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A sok eső miatt kevés mézünk lesz Állítólag a görögök után nálunk a legnagyobb a méhsűrűség, a megyék között Zala vezet. Nem sokra megyünk a statisztikával idén, a méhészek nem örültek...
Szigorúbb ellenőrzések, törvény a GMO-mentességről... Oroszországban is terjeszkedik a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt.; az akácmézből élnek a méhészek; szigorodnak a földműveléssel kapcsolatos vizsgálatok. Í...
Lassú emelkedés mézfogyasztás terén Jó hír a hazai méztermelőknek, hogy lassan ugyan, de emelkedik a mézfogyasztás Magyarországon. Ennek oka a tudatosabb táplálkozási szokások kialakulás...
Van is, jó is, mégsem mi esszük meg A magyar méhágazatot érdekes kettősség jellemzi. Míg az Európai Unió méztermésének 40 százalékát adjuk az évi 20 ezer tonnás mézterméssel, fogyasztásb...
Jó hírek a méztermelőknek Az idei rekkenően forró nyár a kukoricának nagyon sokat ártott és a méhészek is féltek, hogy oda lesz a termésük egy része. Nagy örömükre most jó híre...
Jó hírek a gazdáknak, fontos határidők a támogatás... Jó híreket kaptak a gazdálkodók ezen a héten is, kiváltképp a méhészek és a családi gazdaságot üzemeltetők. Viszont a jó hírek áradata mellett sem sza...