Több 10 milliós bevételt hozott Hajdúdorogon a mezőgazdasági program

Sikeresek a közfoglalkoztatási programok Hajdúdorog településen – ez derült ki a 2021–2022. évi beszámolóból, amelyet a település képviselő-testülete a legutóbbi ülésén tárgyalt és fogadott el. Horváth Zoltán, Hajdúdorog polgármestere azt mondta: az elmúlt időszakban olyan eredményeket értek el a közfoglalkoztatási programok, amelyekre büszkék lehetnek a részt vállalók, a foglalkoztatottak és a koordinációs személyek. Javul a mezőgazdasági program hatása is.

A Haon írta meg, hogy a politikus a programok közül kiemelte az asztaloscsoportot, az abban tevékenykedők munkájának eredményeként ugyanis fapavilonokat helyezhettek el Hajdúdorog város több pontján. Összesen hetet gyártottak mindeddig, ezek arculatot adnak a településnek, a helyben megtermelt mezőgazdasági termékeknek. Találkozhatnak vele a járókelők a piac előtti téren, valamint időszakosan a strandfürdő bejáratánál.

Több 10 milliós bevételt hozott Hajdúdorogon a mezőgazdasági program - Fotó: a település FB oldala
Több 10 milliós bevételt hozott Hajdúdorogon a mezőgazdasági program – Fotó: a település FB oldala

Számok és méterek

A polgármester beszélt arról is, hogy ugyancsak közfoglalkoztatási program részeként tavaly mintegy 1000 folyóméter hosszúságban készült el járda, ezzel pedig reagálhatott a lakossági igényekre az önkormányzat. Elmondta, hogy idén 500 méteres szakasz felújítását tervezték, a csökkentésre pedig azért volt szükség, mert kátyúzási feladatokat is ellátnak. Rámutatott, hogy a feladatok összhangba állítása, a szervezés, az átcsoportosítás azért szükséges, mert évről évre kevesebben vesznek részt a közfoglalkoztatási programokban. Az elmúlt években jelentősen csökkent az arány, 5-7 évvel korábban a mostani létszám háromszorosával működtek a programok. A polgármester szerint az, hogy ilyen szempontból a kapacitásaik végesek, örvendetes, hiszen azt jelenti, hogy sokan már az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedtek el. Hozzátette ugyanakkor, hogy vannak kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok, amelyek a közfoglalkoztatás részeként valósulnak meg, éppen ezért nincsenek könnyű helyzetben. 

Van, ami „csak” hasznos

Igyekszünk minél inkább helytállni. Ezzel együtt, ha a mezőgazdasági programra tekintünk, mégis azt látjuk, hogy a lefelé ívelő tendenciák ellenére az eredményeink előremutatóak és felfelé ívelnek – hangsúlyozta Horváth Zoltán. A program részleteiről ezen a hivatkozáson is lehet olvasni.

Tavaly 25,5 millió forint árbevételre tett szert a város a mezőgazdasági programnak köszönhetően, az összegnek mintegy 90 százaléka a csemegekukorica termesztéséből, a lucernamag előállításából, illetve a lucernabála értékesítéséből alakult. Továbbá hozott pénzt a kasszába a vöröshagyma, a burgonya és a görögdinnye termesztése, valamint értékesítése is.

Az ülésen szóba került az is, hogy a Hajdúdorogon termesztett kultúrák sora sokkal hosszabb, mint a nyereséget hozó termékeké. A polgármester szerint ez feltétlenül negatív kép, hiszen vannak esetek, amikor a termesztett növények fontosabbak a helyieknek annál, minthogy növeljék az árbevételt. Ilyen többek között a paradicsom, a paprika, az uborka, a bab, a borsó, a retek és a saláta. Ezeket elsősorban a helyi lakosok vásárolják meg, évről évre várják a termékeket.

Nem minden a pénz

Az önkormányzat viszonylag kedvező áron árusítja a friss, helyben előállított zöldségeket. Nem hoz tehát sok pénzt a konyhára, de a lakosság elégedett lehet, ami szintén fontos az önkormányzatnak. Azon túl, hogy kedvező ez a lehetőség a helyieknek, a saját kert ápolására is felhívja a figyelmet: emlékezteti a lakosságot a közfoglalkozási program jelentőségére, és arra is, hogy igenis érdemes még háznál zöldséget, gyümölcsöt termelni – írták.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A zöldséghajtatás technológiai korszerűsítése... A mezőgazdaságban kiemelt szerepe van a különböző fejlesztéseknek, manapság már sok hazai termelőnek és befektetőnek fontos, hogy a legkorszerűbb zöld...
Itt a csemegekukorica szezonja A belföldi zöldségtermesztés egyik igen fontos alanya a csemegekukorica. Annál is inkább, mert Európa egyik legnagyobb termőterülete Magyarországon ta...
A csemegekukorica helyzete Magyarországon Európa legnagyobb kukorica termőterülete Magyarországon található. Évről évre egyre több csemegekukoricát termesztünk, idén például 3 ezer hektárral n...
Tökéletes komposzt néhány hónap alatt A kertben és a konyhában nagy mennyiségű szerves hulladék keletkezik, amit számos gazda szemetesbe dob vagy eléget, ezzel rontva a környező lakosok él...
Orosz embargó – Magyarország a zöldség-gyümö... Magyarország haladéktalanul az EU Mezőgazdasági Különbizottsága napirendjére kérte a zöldség-gyümölcs támogatás tárgyalásának ügyét, miután Brüsszel s...
Hogyan alakult a csemegekukoricát termesztők éve?... A mezőgazdaság nehéz terep: vagy a nagy szárazság miatt vannak bajban a gazdák, vagy a sok csapadék árt meg a növényeknek. Idén mindkét problémára vol...