Tippek, amelyek segíthetnek a pozsgás növények termesztésében

Az utóbbi időben sűrűn találkozhatunk a díszítőelemként, közösségi oldalakon és újságokban is a pozsgás növényekkel, amelyekről sokszor hallhatjuk, hogy igénytelenek, és könnyen termeszthetők. Az igaz, hogy akár könnyen termeszthető is lehet, viszont ehhez nagyban kell alkalmazkodni a növény igényeihez, így azt semmiképp sem lehet mondani, hogy annyira igénytelen lenne a növény, és hogy bárhol megterem. Ezek a növények a sivatagi körülményeket szeretik, ezért gondozásuk során több olyan pont is van, amelyet könnyen el lehet rontani azért, mert mi másként gondoljuk jónak.

A Good House Keeping csokorba gyűjtött 5 tippet, amely segíthet a pozsgás növények gondozásában, és életben tartásában, ugyanis ezen növények esetében erősen figyelembe kell venni az alapvető élőhelyük körülményeit. Így a növények hozzá vannak szokva az erős napsütéshez, a szárazsághoz, majd hirtelen özönvízszerű csapadékhoz, és az ingadozó hőmérséklethez is. Az alábbiakban az az 5 hiba kerül felsorolásra, amelyet a leggyakrabban követnek el a növények tulajdonosai, és amelyek következtében a dísznövények hamar kipusztulhatnak.

A pozsgás növények egyre gyakoribb dísznövények a háztartásokban. (Fotó: Pixabay, Pasja1000)
A pozsgás növények egyre gyakoribb dísznövények a háztartásokban. (Fotó: Pixabay, Pasja1000)

Kevés fény

A növény természetes élőhelyének közegének megteremtése talán a legnehezebb feladat, mikor egy új dísznövény kerül a lakásunkba. A szokásos szobanövényeink esetében könnyű dolgunk van, hiszen a legtöbb a trópusi dzsungelekben őshonos, így hozzászoktak az árnyékos helyekhez, illetve a napos időszakokhoz. A pozsgások esetében viszont nem ennyire egyszerű a helyzet, ugyanis ezek a növények ahhoz szoktak hozzá, hogy egy nap 24 órájából 12 órát a tűző napon töltenek. Ha viszont mi egy kelet felé néző párkányra tesszük őket, akkor a növény hamar feladja a küzdelmet, ezért érdemes egy olyan helyet választani, ami déli fekvésű. Amennyiben nincs ilyen hely a lakásban, úgy érdemes más növény után nézni.

Rossz öntözési szokás

A sivatagokra egyáltalán nem jellemző a rendszeres csapadékhullás, viszont ha egyszer esik, akkor valóban leszakad az ég, és napokon át is tarthat a föld áztatása. Hasonlóképp kell beosztanunk a pozsgás növények esetében az otthoni öntözést is. A legjobb az, ha csak akkor öntözzük meg a növényt, amikor annak talaja már csontszáraz, és addig öntözzük, amíg a földje teljesen át nem ázik. A következő öntözést akkorra kell ütemezni, amikor a növény földje ismét teljesen kiszárad.

Rossz talajtípus választása

A legtöbb virágföld a szokásos földkeverékből áll, amely javarészt minden növény számára megfelelő, ezért választják a legtöbben a pozsgás növények számára is. Viszont természetesen az alapvető élőhelyét tekintve a növényünk nem ilyen talajhoz szokott, így egyszerűen számára nem megfelelő az általános virágföldkeverék. Így az általános virágföld helyett érdemes inkább sivatagi növények számára készítettet alkalmazni, amelybe szervetlen anyagot is kever, mint például perlitet, vagy bármilyen kőzetet. Az ilyen talajkeverék nagyon jó vízelvezető, és kevés tápanyagtartalmú, ami tökéletes az ilyen növények számára, hiszen gondoljunk bele, a sziklákon is több faja megterem a pozsgás növényeknek, ahol főképp nem kap sok tápanyagot.

Túlzsúfoltság

Sokszor láthatjuk, hogy túlzsúfoltan helyezkednek el egy-egy kis virágládában ezek a növények, amelyek ugyan jól mutatnak, de valójában egyik virág sem kedveli ezt az elhelyezést, így a pozsgások sem. A túl zsúfolt ültetéssel sokkal könnyebben terjednek a rovar- és penészfertőzések. Továbbá az, hogy nincs szükségük sok vízre és tápanyagra nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs, a zsúfolt cserepekben viszont valószínűsíthető, hogy a tápanyagért küzdő növények közül néhányan elpusztulhatnak. Ezért érdemes a túl sűrűn „lakott” cserepekből néhány szárat óvatosan kiszedni, és új cserépbe telepíteni.

Praktikus növények termesztése

Bár sokszor láthatjuk a filmekben és képeken a hatalmasra növő saguaro kaktuszt, amely valóban gyönyörű, viszont beltéri, és egyáltalán otthoni gondozása és tartása nem ajánlott. Néhány esetben jobb, ha a vadon növő növények közül nem próbálunk meg mindent „háziasítani”, bármennyire is tetszik, és inkább a már jól bevált, virágboltokban kapható növények mellett tesszük le a voksunkat. Tehát sok növény attól, hogy a természetes élőhelyén szép, és virágzó, nem biztos, hogy lakásban tartva is ugyanígy viselkedik, ezért nem érdemes otthoni tartásukkal kísérletezni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Meglepetésvirág ajándékba! Praktikussági és takarékossági okokból is igen divatosak manapság a mini méretű cserepesek: ciklámen, karácsonyi kaktusz, korallvirág. Ezek - gondos k...
Harctéri virágoskert "Ültetni bármibe lehet!" - szól az újrahasznosítás híveinek alaptétele, amellyel jómagunk is egyetértünk, még ha a növények nem is mindig díjazzák az ...
Asszonyélet: különleges zöldségek a kertben Sok kertész a hagyományos zöldségeket helyezi előtérbe kertjének megtervezésénél, de vannak, akik hajlandóak új dolgokat, kevésbé ismert zöldségeket i...
Extrém körülményeket is kibír a futólonc A futóloncok közé számos növény tartozik. Még nem túl elterjedt növények, de egyre több kertben fordulnak elő, ezért érdemes beszélni tartásukról, met...
Ne féljünk kérdezni a tapasztaltabb kertésztől!... Lassan beköszönt a tavasz, a mezőgazdasági munkálatok mellett a virágos kertekben is megindul az élet. A következőkben néhány hasznos tanácsot osztunk...
Pompás virág, markáns illat A hagymazöldségek délceg virágait és nyers valójában nem mindig kellemetes hagymaillatát sokan ismerik. A zöldségesnél is megvásárolható kommersz hagy...