Tiltások és változások kellenek, hogy ne szállíthassák az élő állatokat 36°C feletti hőmérsékleten, víz nélkül

Az Essere Animali olasz állatvédő szervezet nyomozói közúti ellenőrzéseket tartottak, amelyek során olyan, a tűző napon parkoló teherautókat találtak, amelyekben disznók ziháltak, és kifulladtak. Az általuk rögzített jelenetek azonban nem minősülnek törvénysértésnek. Ennek oka a szervezet szerint, hogy „az állatok konkrét védelme szempontjából abszolút nem megfelelő az Európai Uniós szabályozási rendszere”.

Az Essere Animali szervezet az A1-es autópálya mentén, Lodi és Bologna között a júliusi hőhullám idején végzett megfigyelő tevékenységet, hogy dokumentálják az élelmiszertermelésre szállított állatok állapotát – írta az Eurogroup for Animals beszámolójára hivatkozva a Magyar Mezőgazdaság. Az olasz szervezet nyomozói az élő állatok szállítására használt teherautókat figyelték, útközben feltartóztatták és követték azokat egészen a vágóhídra érkezésükig. A hőmérsékletet olyan „hőlégfúvó” segítségével határozták meg, amellyel meg lehetett állapítani a pontos hőmérsékletet a kamionnak pontosan abban a rekeszében, amelyben állatok voltak.

Tiltások és változások kellenek, hogy ne szállíthassák az élő állatokat 36°C feletti hőmérsékleten, víz nélkül Olaszországban
Tiltások és változások kellenek, hogy ne szállíthassák az élő állatokat 36°C feletti hőmérsékleten, víz nélkül Olaszországban

Dokumentáltunk olyan teherautókat, amelyek 36°-38°C külső hőmérsékletnél közlekedtek, és a vágóhídra érkezéskor kirakodás előtt 30 percre megálltak a napon.

Ezekben az esetekben ellenőrizni lehetett, hogy a sertések 40°C feletti belső hőmérséklet mellett kénytelenek voltak-e a teherautóban maradni – írták.

Nem kapnak elegendő védelmet a hőségtől a jelenlegi szabályozással az állatok

Sajnos a jelenlegi szabályozás nem ír elő hőmérsékleti határértéket a járműben, vagy azon kívül a legfeljebb 8 órás utazások esetén. Csupán azt írják elő, hogy a szállítóeszköz képes legyen megvédeni az állatokat a „szélsőséges hőmérsékletektől”, és előírja, hogy ne szállítsák őket olyan körülmények között, amelyek „felesleges sérülésnek vagy szenvedésnek” teszik ki őket. Az objektív referenciaparaméterek hiánya hatalmas, szabályozatlan szürke zónát hoz létre. Ez pedig nem segíti elő a megfelelő beavatkozást, ha az állatok jólétét nem tartják tiszteletben” – mondta az Essere Animali elnöke, Simone Montuschi.

A korlátozások hiánya vezet rossz helyzetekhez a szervezet szerint

Az állatok szállítás közbeni védelméről szóló 1/2005/EK rendelet nem korlátozza a legfeljebb 8 órát (vagy mentesség esetén 12 órát) tartó utakat sem a jármű belsejében, vagy azon kívül mért hőmérséklet, vagy a vízhez való hozzáférés lehetősége tekintetében; a rendelkezések csak a 8-12 óránál hosszabb utakra vonatkoznak. Utóbbi esetben előírják, hogy a szállítóeszköz szellőzőrendszereit úgy kell megtervezni, megépíteni és karbantartani, hogy az utazás bármely pillanatában, függetlenül attól, hogy a szállítóeszköz áll vagy úton van, 5°C és 30°C közötti hőmérsékletet tudjanak a járműben tartani, a külső hőmérséklettől függően +/- 5°C tűréshatárral – írták.

Így tilos az olasz állatszállítás

Az olasz egészségügyi minisztérium június elején a közlekedésrendészetnek, valamint a tehergépjármű-vezetők és állatorvosok szakmai szövetségeinek előírta, hogy ha a levegő hőmérséklete az utazás előtt vagy alatt eléri a 30 fokot, élő állatokat nem szabad szállítani. Az Essere Animali nyomozói által dokumentált valóság azonban az, hogy ezek a rendelkezések a gyakorlatban nem hatékonyak, és az állatok szállítása terén sürgősen nagyobb jogszabályi védelemre van szükség.

„Amikor a külső hőmérséklet eléri, vagy meghaladja a 30°C-ot és mi megengedjük a több órás állatszállítást, a teherautók belsejében lévő sertések a zsúfoltság és a keletkező testhő miatt 40°C körüli hőmérsékletet kénytelenek elviselni. A tudományos szakirodalom szerint a kifejlett sertéseknél a termoneutrális zóna – vagyis az a hőmérsékleti tartomány, amelyen belül az állat képes fenntartani normális testhőmérsékletét – körülbelül 8°C és 25°C között van. A magas hőmérsékletű napokon szállított állatok ezért stressznek és szenvedésnek voltak kitéve” – tette hozzá Montuschi.

Hazánkban a Nébih 2022. július 1-jétől „további utasításig” megtiltotta a hosszú távú állatszállítást, valamint korlátozásokat és állatjóléti ajánlásokat tett közzé a hőségben való állatszállításokhoz.

Változások kellenek

Az Essere Animali úgy véli, hogy mielőbb új európai törvényekre van szükség az állatok jobb védelme érdekében, mivel a jelenlegiek túl általánosak, és nem veszik figyelembe a különböző fajspecifikus követelményeket. Súlyos hiányosságuk, hogy nem szabályozzák a legfeljebb 8 órás állatszállításokat. .Az Európai Bizottság a Termőföldtől az asztalig stratégián keresztül azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2023 őszéig elvégzi az állatjóllétre vonatkozó jogszabályok teljes felülvizsgálatát, ideértve az élelmiszer céljára nevelt állatok szállítását és levágását is – írták.

A No Animal Left Behind kampányon keresztül, amelyet az Eurogroup for Animals koordinál és több tucat civil szervezet támogat Európa-szerte, az Essere Animali az élő állatok nagy távolságokra (8 óránál hosszabb) szállításának betiltását kéri. Továbbá kérik az 5°C és 25°C közötti elfogadható külső hőmérsékleti tartomány bevezetését, amelyen kívül minden szállítás tilos. Végül világosan meg kell határozni az alapvető paramétereket, például az állatok szállítására való alkalmasság faj- és kategória-specifikus feltételeit, valamint a vízbevezetés helyének és módjának rendelkezésre állását – számoltak be róla.

„Az élő állatok szállításának engedélyezése akkor, ha a mért külső hőmérséklet 30°C vagy magasabb, és nem biztosítják a vízhez való hozzáférést, egyenértékű az állatok jólétének nem garantálásával. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi európai állatvédelmi törvények hiányosak és nem megfelelőek. Ezért arra kérjük az Európai Uniót és az olasz kormányt, hogy az új jogszabályjavaslatot igazítsák a jelenlegi tudományos és etológiai ismeretekhez” – összegzett Simone Montuschi az Eurogroup for Animals anyaga szerint.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Jövőre teljesíteniük kell a gazdáknak a zöldítési ... Már most készülniük kell a gazdálkodóknak a 2015-ös zöldítési követelmények teljesítésére - hívja fel az érintettek figyelmét a szaktárca a kormányzat...
Így is lehet állatot szállítani? Megdöbbentő, hogy néhány országban hogyan szállítják az állatokat. Legyen szó baromfiról, sertésről vagy szarvasmarháról, az emberek leleményessége ha...
Tejelő szarvasmarha állomány az Európai Unióban... Melyik uniós országban mennyi tejelő szarvasmarhát tartanak? Vajon ki a tejhatalom Európában? Mi a helyzet a magyar tejelő szarvasmarha állománnyal? E...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...