Tiltakoznak a gazdák Lengyelországban

Hatékonyabb állami kárpótlást követelnek azok a tiltakozó lengyel gazdák, akik hétfő délelőtt elzárták a Berlin-Moszkva útvonal egyik szakaszát. A nagy lengyel szakszervezetek egyike, az OPZZ szervezésében elindított tiltakozás során a hét folyamán további útelzárások is várhatók.

Az útelzárás a kelet-lengyelországi Siedlce és Terespol közötti forgalmat zavarja, a következő napokban az ország nyugati részében és Kelet-Közép-Lengyelországban, valamint a keleti határon terveznek útzárakat.

Az OPZZ a hétvégén a fővárosba, Varsóba vezető utak eltorlaszolását is kilátásba helyezte. A sztrájkot a legnagyobb lengyel szakszervezet, a Szolidaritás is támogatja, ennek tagjai keddtől terveznek útelzárásokat országszerte.

A tiltakozók elégtelennek tartják a lengyel mezőgazdaságnak nyújtott állami támogatást. Mindenekelőtt a tejtermelésben, a sertés- és marhatartásban bekövetkezett veszteséget akarják csökkenteni, emellett a gabona- és a burgonyatermésben a vaddisznók okozta, 7 millió zloty (1,7 millió euró) kár megtérítését is követelik. A lengyel mezőgazdasági termelőket az alacsony felvásárlási árak és a tavaly októberben kiterjesztett orosz embargó sújtotta. A tiltakozás szervezői abban bíznak, miután a januárban sztrájkoló háziorvosokkal, bányászokkal megegyezett a kormány, most nekik is esélyük van a megállapodásra. Slawomir Izdebski, az OPZZ parasztrészlegének elnöke a lengyel sajtóban kifogásolta, hogy Lengyelország 100 millió eurót érő támogatást nyújt Ukrajnának, amit szerinte a lengyel parasztoktól vonnak el.

Marek Sawicki mezőgazdasági miniszter múlt héten tárgyalt egyes parasztszervezetek képviselőivel. A tárgyalásokon reformtervezetet dolgoztak ki. Ennek keretében egyeztető bizottságot hoznak létre a kormány, a feldolgozóipar és a parasztok képviselőiből, felgyorsítják az állami kárpótlást és sürgetik az uniós támogatások növelését.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Demonstráció a hazai tejért A hét elején még csak terv volt, de most biztossá vált: megrendezi tüntetését a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs bizott...
Az FM egyetért a magyar tejtermelők céljaival A tejtermelők a mai tiltakozással a fogyasztók figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy részesítsék előnyben a magyar tejtermékeket az importtal szembe...
Tolna búzával, Békés repcével tarol Jók a kilátások gabonafronton és a gyümölcspiacon is; kész a meggypiaci támogatás stratégiája; itt a magyar dinnyeszezon; a hazai tejért tüntettek; ma...
Intézkedések kontra aratás Mindenkit az új agrártámogatási rendszer foglalkoztat; hol a munkát hátráltatja, hol a minőségben okoz gondot a sok eső; érdemes gombát termeszteni; t...
Tovább demonstrálnak a hazai tejtermelők Kifejezetten azok ellen kívánnak demonstrálni a jövőben a tejtermelők, akik nem tesznek azért, hogy kínálatukban növekedjen a belföldön előállított te...
Kialakulóban az orosz-lengyel gazdasági konfliktus... Az orosz-ukrán válság már nem csak társadalmi konfliktusokat okoz a két ország, illetve az Európai Unió között, egyre inkább a gazdasági hadviselést i...