Az Európai Unió 30 ezer tonnányi éves tormatermésének közel felét az 1400 hektáron termesztő Magyarország adja. Noha az ország ezzel vezeti a kontinens toplistáját, évről évre egyre bizonytalanabb mind a zöldség, mind pedig az azzal foglalkozó termesztők jövője. Mára a termőterületek 90%-a Hajdú-Bihar megyére, azon belül is tízen-egynéhány településre korlátozódik. 2020-ban 12 ezer tonna mennyiség termett, ennek jelentős részét, több mint 80%-át külföldre, többnyire Németországba, Lengyelországba, Csehországba és az Egyesült Királyságba exportálták, feldolgozatlanul.
Hazai földeken az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején kapott nagyobb lendületet a torma kiskerti termesztése, amikor jószerével szinte minden vidéki kertjében akadt néhány tő gyökérzöldség. Népszerűsége az évek előrehaladtával sokat apadt, köszönhetően nagy kézimunkaigényének, tárolási és feldolgozási költségeinek, nem beszélve a fogyasztási kultúránkban játszott csekély szerepéről.
Az országos viszonyokról és a magyar tormatermesztés kilátásairól egy kokadi biotermesztő, ifj. Ozsváth István nyilatkozott a HellóVidéknek.
Kiszolgáltatva a kézi munkaerőnek
Ifj. Ozsváth István óvatos becslése szerint nagyságrendileg 1000 család érintett a tormatermesztésben, akikhez még hozzáadódik 25-30 ezer hazai (nem beszélve a határon túliakról) idénymunkás, akik részt vesznek az egyes munkafolyamatokban. Az ipari torma esetében (ami a felszedést követően már nem igényel élő munkaerőt) hektáronként 800, míg az osztályozott zöldségnél mindez már 1100-1300 munkaórát jelent, ami függ többek között a terület adottságaitól, az időjárási viszonyoktól, magától a termelőtől és a munkásoktól egyaránt.
Ha azt nézzük, hogy jelenleg a mezőgazdaságban egy gépekkel foglalkozó szervizes cég munkavállalója végzettséggel, szaktudással nettó 1300 Ft-ot vagy egy nyelvvizsgával rendelkező diplomás kormánytisztviselő 7 év munkaviszony után 1200 Ft-ot keres óránként, addig egy felelősségre nem vonható, szakképesítést nem igénylő munkakörben már nem elégszenek meg az 1000 Ft óránkénti bérrel, úgy, hogy sokszor előre felveszik a pénzt, de ledolgozni már nem szeretnék.
Sokan az erős szociális hálónak köszönhetően nincsenek rászorulva a munkára, vagy többet szeretnének keresni, így az ehhez képest már a dupláját fizető építőipar elszívóereje hatalmas. A gazdáknak ezért sokszor úgy kell összevadászniuk a földekre a brigádokat, akik az órabér mellett az utaztatásuk megoldását is kívülről várják.
Értékesítési nehézségek idehaza és külföldön
A torma felvásárlási árába, hasonlóan a kukoricáéhoz, beletartozik egy úgynevezett kompenzációs felár is, amit más növénykultúrákkal ellentétben itt „beépítenek” az árába, így már a kiindulóhelyzet is zavarosnak mondható ifj. Ozsváth István szerint.
A felvásárlók egy része köt „szerződést” a termelőkkel, csak ebben nincs ár, szállítási határidő, minőségi elvárások, csak mennyiség. Véletlenül, mindig úgy alakul, hogy hasonló áron jönnek ki a kereskedők a felvásárlási árakkal szeptemberben. Nincs verseny, választási lehetőség, általában 5% alatti különbségek vannak, mindenhol ugyanannyi az ár.
Ha sok a torma, akkor fontosak a minőségi paraméterek, és jönnek a levonások, árcsökkentő tényezők. Ha kevés, akkor sorra járják a termelőket, hogy csak adjanak nekik egy keveset. A gazdákat sem kell félteni, valamikor elindul egy szerelvény torma a felvásárlóhoz, de nem érkezik meg, mert útközben eladta másnak jobb áron.
Fizetés is csak csepegtetve,
A fizetési feltételek, „kedvek” változóak. Van olyan kereskedő, aki azonnal készpénzben vagy utalással fizet, de sok „gyengébb évben”, amikor alacsony felvásárlási ár volt, még a fizetést is csak csepegtetve, sok részletben, sőt akadt olyan eset is, amikor egy évvel később kapták meg a termelők.
De van ennél rosszabb is, ha valakitől „bizományba” veszik át, mert így csak akkor fizetnek a felvásárlók, ha sikerül eladniuk a torma egy részét. Persze ilyenkor már mindig önköltség alatti árakról van szó.
A magyar határt átlépve a helyzet pedig tovább bonyolódik: az aktív idegennyelvtudáson kívül ki kell építeni a külkereskedelmi kapcsolatokat, valamint szükséges egy biztos anyagi háttér, megfelelő tárolókapacitás és hűtés a tormának (mivel 5°C fok felett már csírázik, csökken a súlya, és megromlik a belső része), nem beszélve a már meglévő és potenciális konkurenciáról. Ezekkel egy kisebb gazdálkodónak lehetetlen harcba szállnia.
Belföldön a határ közelsége miatt az utóbbi években „román nyerészkedők” kezdték borzolni a kedélyeket, akik mindenféle hivatalos dokumentum nélkül napi 50-100 mázsa tormát juttattak ki az országból az augusztusi-szeptemberi időszakban, beelőzve ezzel a hazai kereskedőket.
Ez kezdetben biztos, azonnali, adómentes jövedelmet jelentett a gazdáknak, valamint a felvásárlók sem bánták, mert jellemzően a gyengébb minőségű tormát utaztatták át a határon. 2019-ben azonban már mindkét fél tagjai másképp látták a helyzetet.
A gépesítés nehézségei
A 2009 óta oltalom alatt álló, eredetmegjelölést kapott hajdúsági torma termesztésének kulcsa a 90-120 cm széles, 30-50 cm magas bakhátban rejlik, amelyet eddig kézi munkaerővel palántáztak, ami hektáronként nem kevesebb, mint 30-40 ezer tövet jelent.
Ezt voltak képesek kiváltani a leleményes gazdák egy gépi „rakógéppel”, amellyel ifj. Ozsváth István szerint bár kevésbé szabályozható a tőtáv, és néha kicsit meggörbül a torma feje, de sokkal jobban tömörít, és 6-10 ember munkáját képes kiváltani. Teljesen itt sem tűnik el az emberi munka, 1-2 főre így is szükség van, akik behelyezik a dugványokat a földbe, de az ezzel járó költségek néhány hektár után megtérülnek.
10 ezertől 50 millió forintig terjedhet a bírság
Július 20-án látott napvilágot az a Nagy István agrárminiszter által adott nyilatkozat, miszerint a továbbiakban kötelezővé teszik tormavásárláskor a kereskedők és a termelők közti szerződés megköttetését, amelynek tartalmaznia kell a pontos feltételeket, így védve a gazdákat az utólagos kellemetlen meglepetésektől. Ennek elmulasztása esetén augusztus 1-jét követően 10 ezertől 50 millió forintig terjedően szabhatnak ki bírságot, így remélhetőleg a tormában utazók a jövőben nagyobb védelmet fognak élvezni.
13 hektárnyi torma birtokosaként a kokadi gazda megjegyezte, még kitartanak, viszont rövid távú változás nélkül könnyen lehet, hogy a kordonos uborka vagy a paprika sorsára jut a növény, akár kontinenselső termelő benne Magyarország, akár nem. Hiába jók a termőhelyi adottságok, és van meg a kellő szaktudás, a termesztési hagyomány, ha közben hatalmas ütemben csökken a kézi munkaerő, 8-10%-kal nőnek éves szinten a termesztési költségek.
Ifj. Ozsváth István szerint a legegyszerűbb valamilyen termelői integráció, TÉSZ lenne. Jelenleg is vannak működő TÉSZ-ek, de mind kereskedői tulajdonban. Sajnos sok esetben az emberek még családon belül sem tudnak kiegyezni egymással, nemhogy 10, 100 vagy 1000 gazdálkodó.
Így egy ötlet marad, egy „védett ár”, amellyel mind a gazdálkodók, mind a kereskedők tudnak tervezni, amit vagy a mindenkori önköltség bizonyos százalékában kellene meghatározni, vagy pár évente a növekvő költségekhez igazítani.
