Teljesen átalakíthatja az élelmiszerboltokat egy új magyar okoseszköz

Magyar fejlesztéssel a hagyományos módszereknél gyorsabb és pontosabb adatokhoz juthatnak a üzletekben gyorsan fogyó termékek gyártói a Telenor partnere, a MOHAnet Zrt. okospolc-megoldásával. A valós idejű és mesterséges intelligencia-megoldásokkal előre jelezhető az áruházi hűtők, polcok fogyása – közölte a távközlési szolgáltató az MTI-vel. A mobiltechnológiával összekapcsolt szenzorokra épülő megoldást már a boltokban tesztelik sörök, vákuumcsomagolt húskészítmények és dohányáruk esetében.

A magyar tulajdonú MOHAnet Zrt. rendszerével a gyártók bármikor, valós időben követhetik termékeik, készleteik bolti fogyását. A pilot programban részt vevő üzletekben elhelyezett okos áruadagolókból kapott adatok szerint például az italhűtők polcainak negyede mindig üres. Ez bevételkiesést okoz azoknak a gyártóknak, akik erről nem tudnak, így nem gondoskodhatnak a mielőbbi árufeltöltésről – mondta Havasi Zoltán, a MOHAnet Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint. Az áruadagoló és polcfigyelő rendszerrel a gyártók akár 20-25 százalékkal növelhetik éves forgalmukat anélkül, hogy akár csak egy forinttal többet kellene költeniük marketingre vagy újabb értékesítési csatornák kiépítésére – közölte.

Magyar fejlesztésű okospolc segítheti az élelmiszergyártók és a kereskedők működését a magyar tulajdonú MOHAnet Zrt. rendszerével – képünk illusztráció

Szenzorok és áruadagolók szinkronja

A rendszert először italhűtőkhöz fejlesztették ki, viszont a megoldás a néhány milliméter vastagságú termékekkel, például a csomagolt, szeletelt felvágottakkal is működik. A rugós áruadagolókhoz ipari szenzorokat és egy saját fejlesztésű kommunikációs eszközt helyeznek el, amely a Telenor mobilhálózatán keresztül továbbítja az adatokat a szerverekre. Olyan nagyvállalatok kapnak valós idejű információkat már, mint a Bonafarm-csoport, vagy a Dreher Sörgyárak – közölték. A MOHAnet Zrt. legutóbbi lezárt üzleti évében 293 millió forint árbevételt ért el, adózott eredménye pedig csaknem a duplájára, 12 millió forintra nőtt 2019-ben a nyilvános cégadatok szerint. A cégről és a fejlesztésről ebben a videóban lehet többet megtudni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A hét egyben – 49. hét Beruházási rekord a harmadik negyedévben, bővülő agrárkapcsolatok, sikeres volt az idei év a zöldség-gyümölcs ágazat számára, előtérben az élelmiszeri...
Lopott sertéshús Máriakálnokon A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság beosztottjai szerdán hajnalban Máriakálnok belterületén ellenőriztek egy tehergépkocsit. A megállított tehergépko...
Házhoz jön a pénz Hamarosan kiírják a kkv-k versenyképességét javító új EU-pályázatokat. Október 2-án Zalaegerszegen a Pénz, de honnan? roadshow keretében Csepreghy Nán...
70%-kal több élelmiszert kell előállítani 2050-ben... 2050-re több mint 10 milliárd ember fog élni a Földön. Ahhoz , hogy őket elláthassuk, több mint 1,5-szer annyi élelmiszerre lesz szükség, mint amennyi...
Fellendülhet a magyar édesipar A hazai édesipari termelés bővülését, az ágazat technológiai fejlődését is segítheti az élelmiszeripari fejlesztési stratégia megvalósulása. A program...
Mi lesz a tejkvóta rendszer nélkül? 2015 április 1-től megszűnik az Európai Unióban a tejkvóta rendszer. A rendszer megszűnése azt fogja eredményezni, hogy minden tagállam annyi tejet te...