Télen kevesebb és drágább is a paprika

Az Európai Unióban Spanyolország, Hollandia, Olaszország és Magyarország termeszti a legtöbb zöldpaprikát. Ezek közül Spanyolország különleges helyet foglal el az európai zöldpaprika termesztésben, ugyanis itt a téli időszakra koncentrálódik a zöldpaprika-termesztés jelentős része.

2015-ben, Spanyolországban 9380 hektáron termesztettek a gazdák kaliforniai paprikát, ami az előző évi termőterülethez képest 3 százalékos emelkedésnek számít. Fontos előrelépés, hogy míg 10 évvel ezelőtt 10-20 százalék volt az olyan paprika tétel, amelyben határérték feletti mennyiségben fordult elő növényvédő szer, addig mára ez az arány lecsökkent 1-2 százalékra. Az eredmény leginkább a növényvédő szerek minimális használatának és a biológiai technológiák elterjedésének köszönhető.

Az Európai Unión belüli zöldpaprika-beszállítások 80 százalékát Spanyolország és Hollandia adta 2014-ben. 2015 első nyolc hónapjában azonban Spanyolország 3, Hollandia 6 százalékkal kevesebb zöldpaprikát értékesített az unió belső piacán.

A 2014-es zöldpaprika behozatal és kivitel a következőképpen alakult. Összesen 199 ezer tonna zöldpaprika került behozatalra, míg 132 ezer tonna zöldpaprikát exportált az Európai Unió harmadik országokba. A beáramló zöldpaprika java része Izraelből és Marokkóból érkezett, míg az export legnagyobb célpontja Oroszország volt, még az embargós intézkedések mellett is.

Az importált zöldpaprika java része Marokkóból kerül az Európai Unióba
Az importált zöldpaprika java része Marokkóból kerül az Európai Unióba

 

Apropó, embargó! A legfrissebb orosz intézkedések értelmében 2016. januártól már Törökországból sem lehet paprikát beszállítani Oroszországba. Ez újabb terhelést jelent majd az uniós piacnak, ugyanis a török paprika valószínűleg az Európai Unió piacán fog megjelenni. Sőt, Németország már jelezte is, hogy segíti a török paprika Európai Uniós piacra jutását.

Hazai zöldpaprika hírek

2014-ben 1,89 ezer hektárról 83,5 ezer tonna zöldpaprikát takarítottak be a gazdák. Ezzel a zöldségtermesztésen belül a zöldpaprika ágazat 10 százalékos részesedéssel állt tavaly.

A zöldpaprika külkereskedelme tavaly 16 százalékkal javult 2013-hoz képest. Ezzel a külkereskedelmi egyenlegünk pozitív lett, 25,6 ezer tonna exportált és 6,2 ezer tonna importált paprikával. 2015-ben a paprika kivitele 2 százalékkal emelkedett az első 9 hónapban, 22,7 ezer tonnán állt szeptember végén. A legtöbb zöldpaprika Németország és Ausztria felé hagyta el hazánkat.

A KSH adatai alapján a friss zöldpaprika importja 26 százalékkal, 5,8 ezer tonnára nőtt 2015 első kilenc hónapjában az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. Németországból 56 százalékkal több, vagyis 2,12 ezer tonna, Spanyolországból 10 százalékkal kevesebb, azaz 1,9 ezer tonna zöldpaprika érkezett.

A Budapesti Nagybani Piacon marokkói, spanyolországi, törökországi és jordániai paprika is megjelenik, elsősorban a belföldi termék kínálati időszakán kívül. Az import mellett általában csak darabos kiszerelésű hazai paprika kapható. A szezonalitás miatt a téli hónapokban a kisebb kínálat miatt magasabbak az árak, ilyenkor a tölteni való édes paprikát 460–950 forint/kg között is árulták. A főszezonban viszont jelentős eltérés mutatkozott a két év viszonylatában, hiszen augusztusban 35 százalékkal (186 forint/kg), szeptemberben 60 százalékkal (270 forint/kg) volt magasabb a tölteni való édes paprika átlagos termelői ára az előző év azonos időszakához képest. A belföldi tölteni való, édes paprika termelői ára – mérettől függetlenül – átlagosan 2 százalékkal volt magasabb (412 forint/kg) 2015 első 50 hetében, mint az előző év hasonló időszakában.

Forrás: AKI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A belföldi zöldségek bruttó termelői ára a Budapes... Jelentősen és időnként váratlanul változott a belföldi zöldségfélék termelői ára a 26. héten a Budapesti Nagybani Piacon egy hét alatt. A részleteket ...
Csökkentek a belföldi zöldségárak a vidéki nagyban... Kivétel nélkül minden vidéki nagybani piacunkon csökkentek a belföldi zöldségárak a 32. héten. Debrecenben, Kecskeméten és Miskolcon 5-5,5 százalékos ...
Stagnáltak a zöldségárak vidéken Összességében nem történt változás a belföldi zöldségárakban a vidéki nagybani piacokon a 34. héten, de bizonyos zöldségeknél azért voltak nagy árvált...
3,5 százalékot nőttek a zöldségárak vidéken Kismértékű növekedés mutatkozik a 36. héten a hazai zöldségek körében a vidéki nagybani piacokon. Legnagyobb áremelkedést az almapaprika produkálta Mi...
Minimális emelkedés a hazai zöldségárakban 1,5 százalékot emelkedett a hazai zöldségek ára a Budapesti Nagybani Piacon a 38. héten. A hónapos retek ára 17 százalékot ugrott, míg a legnagyobb ár...
Csökkentek a zöldségárak 3 százalékot csökkent az importált zöldségek ára a vidéki nagybani piacokon a 39. héten. 25 százalékot csökkent a karalábé ára, míg 11 százalékkal let...