Egyre komolyabb tehertétel az indiai gazdaságnak a hinduk szent állatának, a szarvasmarhának az ügye. Ugyanakkor a – lényegében – sérthetetlen tehenek kapcsán egyre mélyülő társadalmi konfliktusokról is érkeznek jelentések, a mérsékelt, illetve világiasabb hinduk és a konzervatív tábor, valamint a muszlim kisebbség között – írja a The Economist. Úgy tűnik, a tehenek ügye olyan bonyolult kérdéskör, melyet India magával hozott a 21. századba.
Széles körben ismert, hogy a hinduk a szarvasmarhát szent állatnak tartják. Vágása, munkára fogása vallási meggyőződésből tilos, ezért India egyes vidéki részein még a fejését is legfeljebb megtűrik vagy az állat egészsége érdekében végzett tevékenységként fogadják csak el. A hindu szent tehén jelenségére számos magyarázat született.
Napjainkban a kérdés jóval differenciáltabb, mint régebben: az állat tejét már hasznosítják, az erősödő középosztályban pedig a szárnyas húsok fogyasztása mellett, megjelent a marhahús fogyasztása is – Indiában üzemelnek marha-vágóhidak is. Ahogy arról is érkeznek hírek, hogy az utcán kóborló állatokat a nélkülözők egyszerűen elrabolják. Ám a tehén továbbra is szent állatnak számít, és megannyi politikai-gazdasági konfliktus forrása.
Az India nagyvárosairól élő képhez sokáig hozzátartozott a kóborló, általában elaggott tehenek látványa. A jószágok jellemzően önkiszolgáló módon oldották meg saját ellátásukat, és azt ettek, amit találtak. Ez azonban változóban: az utcai élelmiszerárusok, zöldség-gyümölcs kereskedők mind kevésbé engedik meg az állatoknak, hogy portékáikból lakmározzanak, amelyek aztán a szemétben turkálva próbálnak betevőhöz jutni.
A kóborló állatokat tehénvédő milíciák gyűjtik be, hogy afféle idősek otthona szerű marha-menhelyre vigyék azokat – igen gyakran megmentve az állatokat attól, hogy befogják és levágják őket azok, akiknek a barangoló marhák jelentik az élelmet, vagy csak egyszerűen húsigényüket akarják kielégíteni. Akik főként – de nem kizárólagosan – a legalsó kasztot jelentő, és általában igen szegény körülmények között élő „érinthetetlenek” csoportjaiból kerülnek ki. A tehénvédők többsége pedig a szélsőséges, de legalábbis konzervatív meggyőződésű hinduk köréből. Ők nemegyszer szabadcsapatokba szerveződve, botokkal, de előfordul, hogy szúró- és vágófegyverekkel, esetleg lőfegyverrel oldalukon járják az utakat, és – felfogásuk szerint – megmenekítik a marhákat attól, hogy levágják azokat. S ha kell, maguk is rabolnak: egyes beszámolók szerint, az India lakosságának 14 százalékát alkotó iszlámhívők közül az állattartókat, mind gyakrabban érik atrocitások a tehénvédők részéről. Elrabolják tőlük az állatokat, bántalmazzák a gazdálkodót, de állítólag meg is gyilkoltak olyanokat, akik a teheneiket azért tartották, hogy aztán vágóhídra adják el őket. Csak 2017-ben 37 ilyen támadásról érkezett jelentés. S miközben az ország lakosságának jelentős része nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű élelemhez, India 29 államának többsége tiltja, vagy erősen korlátozza a tehenek leölését.
Radzsasztánban külön tehénjóléti minisztérium működik, Gudzsaratban pedig akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat az, aki szent állatot vág le. Több más államban pedig a helyi vezetés által támogatott, de legalábbis megtűrt, tehénvédő különítmények járőröznek az államhatároknál és ellenőrzik az arra haladó gépjárműveket.
Egyes vélekedések szerint, a jelenség valójában nem vallási meggyőződésre, hanem a közösségek közötti ellentétre, elsősorban hinduk és muszlimok konfliktusos viszonyára vezethető vissza. Az utóbbi évek megszaporodó tehénvédő akciói már a tejipart is visszafogják. India tejfeldolgozó ipara jelenleg 83 milliárd dolláros, és növekedésben van – illetve növekednie kellene az igények kiszolgálása miatt, ám számos megkárosított vagy inzultált gazdálkodó, nyugalma érdekében, inkább nem bővíti állományát.
Különösen úgy, hogy a konzervatív hinduk számonkérésétől kell tartania akkor, ha a hasznot már nem hozó állatát levágja, vagy egyszerűen szélnek ereszti. A tehenek menedékházai pedig egyre inkább túlzsúfoltak, így a tehénmentő milíciák „megmentette” jószágok körülményei gyakran nem lesznek jobbak, mintha szabadon bóklászhatnának az utak mentén. A menedékházak költségeihez pedig a gazdálkodóknak akkor is hozzá kell járulniuk, ha nem akarnak. Például Radzsasztánban külön illetéket kell fizetni a gazdálkodónak akkor, ha menedékhelyre adja be állatát – sokan mégis ezt választják azért, hogy elkerüljék a meggyőződéses hinduk rosszallását. Egyes településeken pedig adománygyűjtő dobozok találhatók a menedékfarmok számára – bár egyáltalán nem átlátható az, hogyan használják fel a szarvasmarha-otthonok az így összegyűjtött pénzt.
A Reuters jelentése szerint, a Modi-kabinet 2014-es hatalomra kerülése óta, jelentősen megnőtt a marháknak szánt nyugdíjas otthonok lakóinak száma. Hat államban, ahol a BJ színeiben politizáló első miniszter került a kormány élére, a korábbi 84 ezerről, napjainkra nagyjából 126 ezerre nőtt a gaushalasnak hívott 110 intézményben az agg tehenek száma. Nincs pontos nyilvántartás arról, hogy ebből mennyi állat érkezett oda marha-kommandók révén, de 14 helyszínen elmondták, vettek át állatokat ilyen csoportoktól. Utóbbiak egyébként nem csak menhelyre, hanem vidékre is szállítanak befogott vagy elrabolt állatokat. A szegény vidéki családoknál – India lakosságának kb. 70 százaléka ide sorolható – gyakran a szent tehén a legértékesebb vagyontárgy a tejtermelése révén. Csak becsülni lehet a jelenség gazdasági nagyságrendjét. Egy állat értéke – függően attól, milyen minőségű tejet ad – a nullától egészen a 25 ezer rúpiáig terjedhet (nagyjából 100 ezer forint). Egyes becslések szerint Észak-Indiában nem kevesebb, mint 190 ezer állatot fogtak be tehénvédő csoportok, körülbelül 36 millió dollár értékben. Ez meglehetősen tekintélyes összeg egy olyan országban, ahol mintegy 270 millió ember él napi 2 dollárnál (kb. 520 forint) kevesebből.
Forrás: Origo.hu
