Tartsd jó kondiban a kombájnt télen is

A betakarítás után közel fél évig tartanak szünetet az arató/cséplőgépek. A nagy értékű kombájnok megfelelő tárolása fontos feladat, gondos előkészületekkel és helyes módszerekkel sokáig meg lehet őrizni a gépek jó állapotát. Anyagunkban ezeket a megoldásokat vesszük sorra, hogy minél tovább maradhassanak kitűnő kondiban a gazdaságok kiemelt fontosságú gépei. Ezek mellett természetesen az adott típus kezelési utasításában megadott tárolással kapcsolatos kritériumokat is alkalmazni kell a kombájnok tárolása során.

A kombájnok télre való felkészítését megelőző egyik legfontosabb feladat a pihenő helyének kiválasztása. Nem szabad a gépet gabona- és vetőmagtárolók környékén tárolni. Az olyan zárt magtárak és tárolók, amelyben szemestermények vannak, mindig vonzzák a betakarítógépek elektronikájára, vezetékeire és elektromos paneleire veszélyes rágcsálókat. Egy téli pihenő alatt több százezres, de akár milliós kárt is tudnak okozni. Kerülendő a zárt műtrágyatárolóban történő elhelyezés is, mert a levegő annyira korrozív benne, hogy megtámadja az elektromos csatlakozókat, vezetőket, berendezéseket – írta szakcikkében Farkas Imre az Agrárágazat oldalán.

Nagyon fontos őszi-téli feladat a kombájnok tárolása: nagyon nem mindegy, hogyan történik
Fontos őszi-téli feladat a kombájnok tárolása: nagyon nem mindegy, hogyan történik

A legjobb megoldás valamilyen irányban, kereszthuzat-szerűen nyitott gépszínben tárolni. Az egyszerű, félereszes színnek egyik nagy előnye, hogy huzatos, amit nem szeretnek a rágcsálók, és a gép sem rozsdásodik tőle. Amennyiben mégis egy teljesen zárt tárolóban telel a gép, még a termény közelsége híján is rágcsálóirtásra (riasztásra és a csapdákra) van szükség a kombájnok megóvásához. Amennyiben nincs fedett tárolási lehetőség, fontos, hogy a gépet legalább felülről meg kell óvni a téli csapadéktól. Ezt legegyszerűbben a fóliával vagy ponyvával való betakarással lehet megtenni.

Teleljen a gép akkumulátor nélkül!

A mai kombájnoknál már elektronikus vezérlést alkalmaznak. A költséges akkumulátor élettartamának meghosszabbításáért le kell kötni, és ki kell szerelni a betakarítógépből. A mai modern akksik többsége karbantartásmentes, de ha az akksi még régebbi, akkor szükséges ellenőrizni a folyadékszintet, illetve a hiányzó mennyiséget pótolni, továbbá időnként árammal feltölteni az akkululátort.

A tisztaság fél egészség!

A téli pihenőre felkészítés alapos tisztítást jelent. Ha egy fiatalabb, modellről van szó, sokan elkerülik a vízzel mosást, és csak sűrített levegővel tisztítják ki a szezon végén. A magasnyomású vizes mosásnak, illetve a sűrített levegős kifújatásnak is megvannak a maga előnyei, illetve hátrányai. A levegős tisztítás nagy előnye, hogy nem okoz korróziót a csapágyakban, a szíjtárcsák környékén, de még az elektromos berendezéseknél, a csatlakozóknál sem történik oxidálódás. Őszi, saras idő után szükséges legalább a járószerkezeti és erőátviteli részek alapos, melegvizes, nagynyomású mosása. Fontos, hogy ha valamilyen szennyeződés, vagy nagy mennyiségű víz került be a gépegységekbe, akkor azt tiszta zsírral a lehető leghamarabb ki kell onnét szorítani, majd a gépet meg kell járatni. A cséplőszerkezeti elemeket és a motorteret pedig inkább nagynyomású levegővel érdemes tisztítani, viszont ha a motorblokkon olajszivárgás/por keverékéből lerakódás van és a sűrített levegő nem elég hatásos, akkor különböző, erre a célra szolgáló oldószerekkel való kezelést követően kell a magasnyomású vizes tisztítást alkalmazni.

A vágóasztal is fokozott figyelmet érdemel a kombájnok tárolása során
A vágóasztal is fokozott figyelmet érdemel a kombájnok tárolása során

A kukoricaadapter is ápolást igényel, aminél a különféle termény- és szármaradvány, illetve sárlerakódások miatt van szükség van a melegvizes mosásra. A megkopott fém középre hordó csigát fessük le. Vannak olyan modellek, amelyeknél téli tárolás esetére ajánlott eltávolítani a meghajtóláncokat, és tisztítás után külön olajfürdőben tárolni. Fontos, hogy a kijelölt kenési helyeken a fogaskerekek, törőhengerek csapágyazásánál zsírzással szorítsuk ki az elhasznált kenőanyagot, illetve a mosással bekerült vizet. Az adaptert a gyártó által biztosított tárolólábakkal alábakolva helyezzük el tárolásra, lehetőség szerint mindenképp egy fedett épületben.

A cséplő-, magleválasztó-, magszállító-rendszer tisztítása és előkészítése

A kombájn minden olyan egységén, amelyik kapcsolatba kerül a terménnyel, növénymaradványok találhatóak. Ezek eltávolítása az egyik legfontosabb feladat. Mindig történjen meg a csigavályúk, magfelhordó elevátorajtók kinyitása, kifújatása, kijáratása és a magtartály kitisztítása. Lényeges, hogy nyissuk ki ezeket, mert zárt állapotban korrodálódni fognak, és a rágcsálóknak is élelmet biztosítanak. A tisztítás után húzzuk ki az előkészítő asztalt, a rostát! Tehermentesítsük az ékszíjakat, és ne felejtsük el, hogy a következő szezonban mindent vissza kell majd állítani a megfelelő pozícióba, ezért nem árt, ha a lazítás előtt bejelöljük a kifeszített helyzetüket. A motornál nem kell a szíjakat lazítani, mert az esetek döntő többségében automata feszítővel rendelkeznek. A teljes cikket itt lehet elolvasni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A napraforgó tizedét takarították be Komárom-Eszte... A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból eddig csak 1300 hektárt takarítottak be, és a csapadékos idő a repce vetését is ...
Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...
Érdekesség a Sió-parton: rizskombájn takarítja be ... A szakemberek megjósolták, hogy bőven bele fog nyúlni a kukorica betakarítása a decemberbe a Sió-csatorna mentén, de nem ettől igazán különleges a dol...
Békés megyében 38 ezer hektár vár megművelésre, öt... Békés megyében az esőzések és a belvíz miatt több mint 38 ezer hektárt nem tudnak megművelni a gazdák az ősszel, a terület jelentős hányadán a tarlóhá...
Korábban aratunk idén A megfelelő mennyiségű csapadék és a meleg időjárás jót tesz a szántóföldeknek. Olyannyira, hogy Dunaújváros környékén már a gépszemlére készülnek a g...
Beköszönt az aratási szezon Békésben is Az utóbbi napok esős időjárása kissé kitolta az aratás kezdetét, de kedvező idő esetén a hét vége felé megkezdődhet az őszi búza betakarítása Békésben...