Tartós marad a lehűlés és további csapadék is várható

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása fokozatosan mérsékelte, majd az Alföld középső tájainak kivételével a legtöbb helyen meg is szüntette az aszályt hazánkban. A múlt hét második felében is jelentős mennyiségű eső esett az északkeleti illetve délkeleti területeken, és a csapadékos időjárás a héten is folytatódik, ezúttal a déli és keleti országrészben valószínű a nagyobb, 20 mm-t meghaladó mennyiség. Ezzel együtt tartósan és jelentősen le is hűl az idő, szombattól országszerte 20 fok alatti hőmérsékletekre van kilátás.

Az elmúlt egy hétben változékony, többször csapadékos időben volt részünk, de a csapadék területi eloszlásában igen nagy változékonyság mutatkozott. Míg az északkeleti és a délkeleti országrészben 30-70 mm eső esett, az északnyugati tájakon és a Kaposvár–Paks–Szolnok vonal tágabb térségében jellemzően csak 1-3 mm-t mérhettünk a múlt hét második felében. Hétfőtől jelentősen csökkent a csapadékhajlam, csak kevés helyen fordult elő gyenge eső, zápor. Az augusztus közepe óta lehullott csapadék az ország nagy részén már meghaladja a sokéves átlagot, jellemzően 30 és 80 mm között alakul, de a keleti tájakon többfelé 100 mm-nél is több esett. A felszín közeli talajréteg a legtöbb helyen alaposan átnedvesedett, és egyre többfelé jut a középső és mélyebb rétegekbe is a nedvességből, bár a fél méternél mélyebb talajrétegekben továbbra is jelentős a nedvességhiány. Az aszály területi kiterjedése és mértéke jelentősen csökkent az elmúlt egy hónap folyamán, már csak az Alföld középső és a Dunántúl délkeleti jellemző – írta elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A 30 napos csapadékösszeg eltérése a sokéves átlagtól 2022. szeptember 14-ig (mm)


A hőmérséklet vasárnap óta néhány fokkal visszaesett a megelőző időszakhoz képest, és keddig 22-24 fokos maximumok voltak jellemzőek, kedden hajnalban pedig a felhőtlen tájakon 10 fok alá hűlt a levegő. Szerdán átmenetileg visszatért a nyár, és – az északkeleti országrész kivételével, ahol 20 fok sem volt – az ország jelentős részén 25-30 fokig melegedett a levegő.

A napraforgó és a kukorica betakarítása egyaránt folyamatban van, előbbi növény esetén már a végéhez közelít, utóbbit pedig sokfelé már a nyáron lesilózták. Nyugaton, délnyugaton, ahol a nyár első felében még aránylag kedvező volt a talajnedvesség, nem annyira rossz a termés, mint a keleti országrészben, ahol nagy területen egyáltalán nem termett semmi. Miskolc térségében többnyire egy-egy cső van a kukoricán, ezek pedig jellemzően rövidek és hiányosan berakódottak. Az elmúlt hetekben érkezett csapadék a napraforgónak és a kukoricánk már nem számított. A frissen elvetett repce azonban szépen sorol már, és az őszi kalászosok későbbi vetéséhez is nagy szükség van a talajok nedvesedésére. A csapadékos, eddig meleg időben azonban a gyomok is jelentős növekedésnek indultak, és a növényi kórokozóknak is kedvezett a megnövekedett páratartalom.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek jelenleg többnyire 1500 és 1650 foknap között alakulnak, ami a kukorica beéréséhez bőven elegendő. A nagyobb értékek a délkeleti, az alacsonyabbak az északi és nyugati országrészre jellemzőek. Az idei értékek többnyire 90-130 foknappal haladják meg a sokéves átlagot, a tavalyinál pedig 120-180 foknappal magasabbak, (a 2021. év a hűvös májusáról is emlékezetes). Ez azt jelenti, hogy a növények fenológiai fázisai a hőmérséklet hatására tavalyinál és az ilyenkor szokásosnál körülbelül másfél-két héttel korábban következnek be, ugyanakkor az aszály miatt is lerövidültek a fázisok a kényszerérés miatt.

A hét további részében egyre hűvösebb, sokfelé csapadékos, szeles időre van kilátás. Már csütörtök délután és este többfelé várható zápor, zivatar, majd pénteken a nap első felében főként a déli országrészben, délutántól a Dunántúlon is nagy területen lehetnek további esők. Eleinte szombaton is délen, délnyugaton valószínű csapadék, majd a nap második felében, vasárnap reggelig a keleti országrészben is számottevő mennyiségre van kilátás. Vasárnaptól szórványosan előforduló esők, záporok várhatók, és ekkor már napos időszakok is lehetnek. A következő egy hétben összességében 10-30 mm csapadék valószínű, de a déli megyékben ennek akár a duplája is eshet.

A hőmérséklet már péntektől visszaesik, bár ekkor még a szárazabb keleti, északkeleti tájakon 23-25 fokig melegszik a levegő, az esős területeken azonban csak 17-19 fokra lehet számítani. Szombattól mindenütt érezhető lesz a lehűlés, 20, a tartósan esős területeken 15 fok alatt marad a hőmérséklet, vasárnaptól pedig éjszakánként is egyre nagyobb területen 10 fok alá hűl a levegő. A hűvös idő a jövő hét végéig kitart.   

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...
A májusi eső aranyat ér! Az utóbbi napokban igencsak kijutott az esőből országszerte, ami a gazdáknak is jól jött. A tíz millimétert csapadék kedvez az idei termésnek. Sokszor...
Áll a víz a szabolcsi földeken – fotókkal! Míg az ország nagyobb részén valóban aranyat ért a májusi eső, sok szabolcsi gazda a túl sok csapadék elvezetésén fáradozik. Volt vihar, volt jég, de ...