Volt olyan idő, amikor 100 ezernél is több házi bivaly élt Magyarországon. A mezőgazdaság gépesítése azonban visszaesést okozott a rendkívüli igavonó erejéről ismert fajta használatában. Ezért szinte teljesen eltűnt a magyar vidékről. Az, hogy a hazai populáció mérete idővel mégis növekedésnek indult, az jórészt a bivalyok egy másik tulajdonságának, a vizes élőhelyekre gyakorolt kedvező hatásnak köszönhető.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság a vizes területek hasznosítását szem előtt tartva már a megalapításának évében belekezdett a bivalytartásba és az állatok tenyésztésbe. A fajtában rejlő hasznosítási lehetőségekről és egy folyamatban lévő, a bivalyállományukat is érintő nagyszabású beruházásról a Magyar Mezőgazdaság munkatársa beszélgetett Pozderka Imrével, az igazgatóság mezőgazdasági felügyelőjével.
Milyen haszonállatfajtákkal, illetve azok mekkora állományaival foglalkozik a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság?
Kizárólag őshonos magyar fajták tartásával, illetve tenyésztésével foglalkozunk. A nagyjából 300 egyedből álló magyar házibivaly-állományunkon kívül nagy számban tartunk magyar szürke szarvasmarhákat és juhokat is. Utóbbiból – a cigája és racka juhokból – összesen mintegy 900-at, előbbiből pedig közel 1300-at tartunk. A legfontosabb feladataink egyike a génállomány megőrzése. A nemzeti parkok a pásztorkultúra utolsó mentsvárai közé sorolhatóak, ezért az igazgatóságunk vállalkozási szerződés keretében foglalkoztat pásztorokat, illetve gulyásokat. Ők nem csak a rájuk bízott állatok, hanem ősi mesterségük őrzői is egyben.
Hogyan kezdődött a KMNPI-nél a magyar házibivaly-állomány kialakítása?
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területeinek jelentős részét vizes, mocsaras élőhelyek, vízállásos, zsombékos gyepterületek alkotják. Fenntartásuk leghatékonyabb eszköze a legeltetés. Ugyanakkor az ezeken jellemző növénytársulásokat a legtöbb haszonállat nem szívesen fogyasztja. Nem úgy, mint a magyar házi bivaly, mely számára éppen ez a közeg jelenti az ideális élőhelyet. Ezért igazgatóságunk az 1997-es megalapításától kezdődően foglalkozik a fajta tartásával és tenyésztésével. Az állományunk a magyar Alföld és Erdély között található Partiumból, egészen pontosan az Arad megyei Borosjenőről származik. Onnan 30 üszőt és egy tenyészbikát vásároltunk annak idején. E téren a génmegőrzés, mint nemzeti parki tevékenység a kezdetektől fogva jelentős hangsúllyal bírt. Annál is inkább, mivel a magyarországi bivalyállomány mérete a 90-es évek végére rendkívüli módon lecsökkent
Tavasszal lehetett olvasni arról, hogy halad az a beruházás, amelyet az igazgatóság több mint 1 milliárd forintból valósít meg. Ez a bivalytenyésztő ágazatot is érinti?
Attól függetlenül, hogy a fajta a legmesszemenőbb módon alkalmas ridegtartásra, télen és az ellési időszakban is fontos, hogy legyen fedél az állatok feje fölött. Éppen ezért Dévaványán, a bivalyaink elhelyezésére szolgáló réhelyi állattartó telepen, az állomány méretéhez mérten mindig is rendelkezésre állt a kellő számú istálló és szárnyék. Közben persze igyekeztünk fejleszteni a tartástechnológiákon is. A legnagyobb beruházás kivitelezése éppen most zajlik. Az egymilliárd forintos európai uniós támogatásból épül az új állattartó telepünk is, melynek része lesz egy 400 állatot befogadni képes szürkemarha szárnyék, és egy 200 bivaly elhelyezésére alkalmas istálló is. A létesítmény tervezésekor a szakemberek nem csak azt vették figyelembe, hogy az a legmodernebb állategészségügyi szempontoknak is megfeleljen. Azt is szem előtt tartották, hogy tájba illő épületek alkossák azt. A munkálatok várhatóan 2021. novemberére fejeződnek be.
Dévaványa település, illetve annak környéke a hazai túzokvédelem szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. Itt hozta létre a KMNPI bő 4 évtizeddel ezelőtt a Túzokvédelmi Állomását. A bivalyok is segítik a madarakkal foglalkozó szakemberek munkáját?
A mintegy 400 hektáros, bekerített Túzokvédelmi Mintaterületünk ideális helyszín a mentett túzokfiókák neveléséhez, illetve a természetbe történő visszaszoktatásukhoz. Ezt a tájat részben zsombékosokkal, nádasokkal tarkított legelők alkotják, amelyek kiváló terepet biztosítanak a bivalyoknak. Ők a legelésükkel, tiprásukkal fontos szerepet vállalnak a túzokélőhelyek kialakításában és fenntartásában is. Az itteni gyepek legeltetését minden évben úgy időzítjük, hogy azzal a legkevésbé zavarjuk a madarakat. Csak akkor engedjük a területre a bivalyokat, amikor a túzokfiókák már röpképesek. Dévaványán, a Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontunk külső bemutatóhelyein őshonos állatfajokat, köztük a magyar házi bivalyokat is testközelből vehetik szemügyre az érdeklődők.
Hasznosítják-e a bivalyok húsát?
A tenyésztés során igyekszünk minden egyes állatfajtánk esetében magas minőségű egyedeket előállítani, melyek egy részét élőállatként értékesítjük. A bivaly tinókat 4 éves korukban, illetve a tenyészutánpótlást nem szolgáló üszőket is értékesítjük. Olyan éttermekkel is kapcsolatban állunk, amelyek felismerték az egyébként rendkívül egészséges, különleges ízvilágú, sötétvörös színe miatt leginkább a vadhúsra hasonlító bivalyhúsban rejlő lehetőségeket. Ezen a téren még csak az út elején járunk, de a kilátások reményt keltőek. Egyértelműen látszik, hogy a belőle készült termékeknek idővel lesz piaca. A bivalyállományunk bizonyos egyedeivel hosszú évek óta találkozhat a nagyközönség kiállítások alkalmával is. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárnak rendszeres résztvevői vagyunk, többször is díjakkal tértünk haza onnan.
