Támogatást kaphatnak a sertéságazatban tevékenykedő gazdák

Kibővítésre került az eddigi 8,5 milliárd forintos sertésjóléti támogatás, amely immáron 17 milliárd forintot tesz ki a tenyészkoca állatjóléti támogatással kiegészülve! Ezzel az intézkedéssel a sertéstenyésztők a 2014-es támogatás dupláját tehetik zsebre.

A támogatási kérelmet a kormány még tavaly ősszel nyújtotta be az Európai Bizottságnak, melyet a brüsszeli testület január végén hagyott jóvá. Horváth István, a kiemelt programokért felelős miniszteri biztos arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a támogatás 2010-ben még ’csak’ 6 milliárd forint volt, így 5 év alatt majdnem megháromszorozódott a sertéstartók közvetlen támogatásának összege.

Kocánként maximálisan 38.580 forintot lehet igényelni, így összesen 222 ezer koca után kaphatnak támogatást a gazdák.

Összesen 222 ezer koca után kaphatnak támogatást a gazdák
Összesen 222 ezer koca után kaphatnak támogatást a gazdák

 

A támogatási kérelmet sikerült úgy benyújtani és elfogattatni, hogy 2016-tól ismét emelkedhet a támogatás mértéke, így összesen 268 ezer koca után kaphatnak majd támogatást a gazdák a jövő évtől.

A Sertésprogram további pozitívumának tekinthető, hogy 2014-től 5 százalék lett az élősertés és a félsertés áfája. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy jelenleg több mint 200 ezerrel nőtt a magyar sertésállomány.

A szakember jelezte, hogy a minisztérium egyedi kocanyilvántartás létrehozásán dolgozik az állatok nyomonkövethetősége érdekében, ami a támogatásokkal együtt az átláthatóan működő vállalkozásokat segíti.

A sertésprogramon keresztül az elmúlt években a Magyar Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete is 110 millió forintos támogatást kapott. Ennek köszönhetően pedig szinte a világ minden részén megjelentek a magyar mangalica termékek, ami minden magyarországi állattenyésztő sikere.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Átalakul az agrártámogatási rendszer – Pro é... 1200 hektár terület felett 100 százalékos lesz a területalapú támogatás elvonása. Ezt a forrást többek között az állatjólét támogatására, a koca, a ba...
Pályázati és támogatási közlemények Hogyan igényelhet támogatást ÚMVP képzésekhez vagy különleges támogatást a zöldség, gyümölcs szerkezetátalakításához? Milyen eszközökhöz lehet támogat...
Úgy kell, mint egy falat kenyér Már nagyon itt volt az ideje a termeléshez kötött uniós támogatások előtérbe helyezésének. Az ágazatban tevékenykedő szakértők szerint ugyanis még épp...
Mire érdemes figyelni a zöldítésnél? Zöldítési támogatás igénylésekor előfordulhat, hogy más a terület nagysága, amire teljesíteni kell a követelményeket, mint amely után a kifizetés megt...
Mi az a zöldítés? Mindenhol arról hallani, hogy milyen szabályoknak kell megfelelniük a gazdáknak, milyen rendelkezéseket kell betartani, de mit jelent igazából a zöldí...
Fókuszban az agrárpályázatok! A következő hónapokban több száz milliárd forint értékben jelennek meg a 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklus pályázatai, melyek keretösszege idén bi...