Talajon és lombon keresztül is támogassuk növényeinket mikrobiológiai készítményekkel

A mikrobiológiai készítmények alkalmazásának előnye és hatékonysága a mezőgazdaságban elvitathatatlan. Tudományos kutatások és kísérletek bizonyították jótékony hatásukat mind a talaj, mind a növény állapotára. Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója, most a szőlő és gyümölcsfa telepítésétől kezdve járta körül ezt a kérdéskört.

Hogyan érdemes elkezdeni egy szőlő- vagy gyümölcsültetvény telepítését?

Egy ültetvény telepítése hosszú távú elköteleződést jelent. A gyümölcsfák 20-30, a szőlőtőkék 40-50 évig képesek évről-évre hozamot biztosítani nekünk. Ám nem mindegy ennek a mennyisége és a minősége. Az idei év ezeket a növényeket sem kímélte. Mivel hosszú távra telepítünk, ennek biztos alapokon, lábakon, talajon kell állnia, hogy a növények kibírják a különféle stresszeket és termést tudjanak hozni.

Amikor a terület kiválasztása – akár a genetika, akár a fajtajelleg alapján – megtörtént, elkezdhetjük a telepítés előkészítését. Mindenképpen végig kell gondolni azokat az inputanyagokat, amelyek feltétlenül szükségesek még ilyenkor, ősszel is az indításhoz. Ekkor a tápanyagok kijuttatásának nem az a célja, hogy a növény hirtelen gyökeresedésnek induljon, elkezdődjön a levélképzés vagy egyéb jelentős anyagcsere-folyamat, hanem, hogy tavasszal minden rendelkezésre álljon, amikor a hőmérséklet, a nedvességtartalom vagy a napsütéses órák száma lehetővé teszi, hogy a növények elinduljanak.

Mi, az AGRO.bio-nál azt javasoljuk, mivel mikrobiális termékekkel foglalkozunk, és több mint 20 éves tapasztalat van mögötte, hogy mykorrhizáljuk a növényeinket. Állókultúráknál, akár szabadgyökerű, akár konténeres kiültetésről beszélünk, meg lehet találni azt a kijuttatási módot, technológiát, amire az adott termelőnek lehetősége van.

Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója

Konténeres gyümölcsfa esetében ez viszonylag adott: egy megfelelő ültetőgödröt kell ásni és azt ellátni mindenféle „jóval”. Mi a Symbivit mykorrhizát forgalmazzuk, ami száraz formában kerüljön a megfelelő adagban az ültetőgödör aljába, nem a felrétegzés során. A gombának a gyökerekkel kell találkoznia, azokat meg kell tudni fertőznie, hogy a szimbiotikus kapcsolat ki tudjon alakulni. Emellett érdemes ilyenkor egy kis szerves trágyát is kiadni, de jellemzően inkább tavasszal a tányérba vagy a tövek mellé. Javasolt a technológiát gyökéritatóval kiegészíteni, ami egy magyar termék és az Agrooter névre hallgat. A kettő együtt szenzációs eredést tud biztosítani. A mykorrhiza alkalmazása egyébként is szinte nullázza az eredési veszteséget.

Beszéljünk most a Symbivit® termékről részletesebben. Mit érdemes róla tudni?

A Symbivit® természetes eredetű mykorrhiza gombákat tartalmaz, amely hifahálózata segítségével megnöveli a gyökér víz- és tápelem felvételére szolgáló felületének nagyságát. Azért fontos az alkalmazása, mert a sok gombaölő készítmény miatt eléggé lecsökkent mennyiségben és diverzitásban is a jelenlétük. Egy szimbiotikus kapcsolat jön létre, melyben a gombafonalak a talaj mély régióiból is folyamatosan nedvességgel és oldott tápanyaggal, foszforral, cinkkel, káliummal látja el a gazdanövényt, a növény pedig ezért cserébe szerves anyagokat, amik a mykorrhiza felépítéséhez szükségesek, juttat neki vissza. Abban a pillanatban, amikor ez a visszaadás csökkenni kezd a növényt ért stressz miatt, akkor a gomba a meglévő tartalékaiból még több gombafonalat növeszt minden irányban, hogy még több vizet, tápanyagot tudjon a növénynek biztosítani, hogy az együttműködés és tápanyagáramlás helyreálljon. A készítménnyel így egy egyenletes, külső, szélsőséges behatásoktól mentes termelést lehet biztosítani. Bár a napégést nem tudjuk ellensúlyozni vele, de az intenzív párolgásnak kitett növény vízfelvételét segíteni tudjuk.

A vízfelvevő felületet több tíz, akár százszorosára növeljük ezzel az eljárással. A talajon keresztül a mustig tudunk a szőlő esetében közreműködni. Mindig egyenletes mennyiségű és minőségű mustot lehet így biztosítani, ami akár az évjárathatásoknak a különbségét is lecsökkenti. A Symbivit® tehát hosszú távon, az ültetvény akár teljes életében, ellensúlyozni képes a száraz időszakok kártételeit.

Mekkora költséget jelent?

Egy almacsemete pár száz forintba kerül nagy tételben vásárolva, a Symbivit® költsége 1200-1500 Ft-attól függően, hogy milyen kiszerelésben vesszük.

Ez, ha bekalkuláljuk a tápanyag-megtakarítást és a termésbiztonságot, az első termőre forduláskor megtérül. Egy egyszeri jelentős kiadás, de a költséget passzív elhatárolásként el lehet osztani, akár 15-20 évre is.

És milyen technológiákat érdemes használni tavasszal?

Tavasszal, amikor a növények növekedése beindul, a tápanyagutánpótlási és növényvédelmi technológiába a BactoFil® talajjavító baktériumokat is érdemes beilleszteni. Ez megvalósulhat, például, csepegtető öntözéssel, ha intenzív kultúráról beszélünk. Ha pedig a rügyfakadás megtörtént és a lombborítás megfelelő, akkor Algafix® biostimulátorral érdemes még kinetin tartalmú növekedési hormont kijuttatni, ami véd a stresszhatások ellen is. Ha az említett készítményeket komplexen alkalmazzuk, egy kezelt másodéves szőlő sokkal többet terem, mint egy kezeletlen harmadéves. A vesszők masszívakká, erősekké válnak, nem hirtelen nyúlnak meg, így a fürtökön az elvégezett műveletek kisebb mértékű sebzést tudnak okozni. Egy nagyon szép, egészséges állományt lehet így létrehozni.

A mikrobiológiai készítmények, a BactoFil® talajjavító baktériumok vagy egy talajoltás bizonyos mértékben a tápanyagot is helyettesíti. A nyesedéket, a zöld hulladékot először a talajra, majd a talajba kell juttatni, majd keverni és irányított cellulózbontást kell elvégezni rajtuk. Ezek ráadásul a tápanyagmérlegbe mind-mind bevihetők. A szőlő, illetve gyümölcsültetvények fedetlen sorközeit biológiai sorköztakarással is meg lehet védeni a kiszáradástól, nemcsak pázsittal. Az Algater®-rel megőrizhetjük a talajnedvességet és fokozhatjuk a termésbiztonságot. Azokon a területeken és azokban a szőlészetekben, ahol ezt idejében, tavaly-tavaly előtt felismerték, nekik nagyon jó évjáratuk lesz mind minőségben, mind mennyiségben.

Történtek-e kíséretek arra vonatkozóan, hogy meghatározzák, mennyi a hozadéka a korábban említett mikrobiológiai készítmények használatának?

Az egyik legnagyobb soltvadkerti szőlészetben-borászatban üzemi átlagban 24%-os terméstöbbletet értek el különböző biológiai technológiák alkalmazásával. A nyesedéket visszaforgatják, szárzúzást, tavasszal talajoltást végeznek, 2 éve pedig talajalgát is kijuttatnak a talaj, hogy megpróbálják a vizet megőrizni. A szervesanyag növelése itt azért fontos, hogy a talajba kerülő tápanyagok oda tudjanak tapadni, a növények fel tudják azokat venni, a kationcserélő képességüket lehet ezzel fejleszteni. A talaj szervesanyag-tartalma a kulcsa és a biztosítéka annak, hogy a tápanyaghasznosuláson keresztül a termés valójában megfelelő minőségben és mennyiségben jöjjön létre. Ez igaz egyébként a szántóföldi termelésre is. Ott, ahol ez gyenge, sokkal drágább, a kockázatoknak jobban kitett a termesztés.

Az egész olyan, mint egy házépítés, az alapoknál kell kezdeni. Két vagy három technológiai elem nem hagyható ki “büntetlenül”, ha valaki biztosra megy a termelésben. Nem véletlenül mondjuk, hogy olyan komplex mikrobiológiai megoldások léteznek, amelyek, nagy mértékben alkalmazva, akár elégségesek is lehetnek. Az ökogazdálkodások jelentik a legjobb kontrolt. Ott is nagyon jól alkalmazhatók. Én nem azt hangsúlyozom, hogy csak biológiai szereket használjunk, hanem hogy megfelelő arány legyen a biológiai és kémiai szerek alkalmazása között. A fizikai-kémiai hatásokat egyenlő mértékben kell biológiai hatásokkal ellensúlyozni, és mi törekszünk arra, hogy a növényeket folyamatosan lehessen talajon vagy a lombon keresztül magyar fejlesztésű mikrobiológiai termékekkel támogatni. Ez alól a mykorrhiza az egyetlen kivétel, mert az cseh importból származik, de ebben az esetben pedig Európa legjobb tudású termékéről beszélgetünk.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újabb magyar innováció az élelmiszerbiztonság növe... Minden gazda számára fontos, hogy a mezőgazdaságban olyan termékeket használhasson, amiknek a valódisága garantált. Az AGRO.bio Hungary Kft. március k...
Második alkalommal adták át a fenntartható mezőgaz... Idén másodszorra ítélték oda az AGRO.bio Hungary Kft. által tavaly alapított „Márton József Díj a Fenntartható Magyar Mezőgazdaság Szolgálatáért” elne...
Már csak 4 napig jelentkezhet városi kertésznek!... Azon 18 és 40 év közötti városban élő emberek jelentkezhetnek a programra, akik rendelkeznek legalább 7 négyzetméternyi területtel, amin zöldséget sze...
A szerves anyag és a talajegészség kapcsolata Amikor kezünkbe veszünk egy talajvizsgálati eredményt, a pH után gyakran az NPK és mikroelem-ellátottságra ugrunk. Van ott azonban még egy szám, amely...
Szerves tápanyag az őszi búzának – a kukorica tarl... Kevesen számolnak utána, de a hazánkban több mint egymillió hektáron termesztett kukorica betakarítását követően akár 12-14 t/ha növényi maradvány is ...
Mikorrhiza: miként lehet hasznos a biológiai növén... Ellenállóbb lesz a szárazság okozta stresszel szemben a mikorrhizált növény, és a kórokozókkal és kártevőkkel szembeni ellenállósága is fokozódik.  A ...