Takarékoskodjunk az öntözővízzel

Az öntözés az utóbbi években kardinális kérdés és vitatéma is a növénytermesztők körében. A globális felmelegedés miatt sok növény már nem is termeszthető öntözés nélkül, viszont ez jelentősen csökkenti a Föld édesvíz készletét. A cél tehát az, hogy pont annyi vizet juttassunk ki, amennyi feltétlenül szükséges a növénynek, ez pedig csak precíziós vezérléssel érhető el.

A precíziós gazdálkodás egyre inkább kezd elterjedni szerte a világon. Az ilyen jellegű mezőgazdasági gépek, vagy a takarmányozó rendszerek a legismertebbek ezen a téren, de a tervek szerint az öntözést is lehet még precízebben űzni.

Probléma, ha kevés, de az is, ha sok

A nyári kánikula idején az eső hiánya aszályhoz vezet, amit a haszonnövények nem bírnak, egy idő után jelentősen csökken a termésmennyiség is. Ezért egyre többen kezdik öntözni a szántóföldjeiket ebben az időszakban. Azonban vannak olyan gazdák, akik túlzásba esnek, és több vizet juttatnak ki a növények alá, mint amire valóban szükség lenne. Ezzel több kárt is tesznek területükön:

  • a túl sok víz a növényekre ugyan olyan károsan hathat, mintha nem kapna nedvességet,
  • a talajban lévő szerves anyagokat a sok víz kimossa, így a trágyázás mit sem ér, tápanyag nélkül maradnak a növények,
  • hatalmas költségekbe verik magukat a termelők, pedig sok esetben fele akkora ráfordítással is sikereket tudnának elérni.
Öntözés nélkül szinte lehetetlen a gazdaságos és jövedelmező zöldségtermesztés. Azonban lassan arra is felkészülhetünk, hogy a a jövőben a szántóföldi növénytermesztés is csak öntözéssel lesz gazdaságos
Öntözés nélkül szinte lehetetlen a gazdaságos és jövedelmező zöldségtermesztés. Azonban lassan arra is felkészülhetünk, hogy a a jövőben a szántóföldi növénytermesztés is csak öntözéssel lesz gazdaságos (Fotó: karpatalja.ma)

 

Az ilyen problémák elkerülése érdekében nagyobb cégek szeretnének kifejleszteni egy olyan szoftvert, amely literre pontosan meghatározza, hogy mennyi vizet juttasson ki az öntözőrendszer adott területre. Ezt az adatot több forrásból lehet meghatározni, mint például:

  • a termőterületen elhelyezett érzékelők által küldött adatokból,
  • a környező időjárás állomásoktól származó információkból,
  • műholdképekből, és
  • egyéb adatbázisokból.

Az így optimalizált öntözés nem csak a vízfogyasztást szoríthatja vissza, hanem például a felhasznált műtrágya mennyiség is csökkenthető általa. Így ugyanis a kimosódás jelensége eltűnhet a területekről, így további költségeket takaríthatnak meg a gazdák.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Így gondozza gyümölcsfáit! Hasznos információkat tartalmazó cikkekre bukkantunk a Kapanyél blogján. Legyen kis, vagy nagy kertről, virágokról, vagy gyümölcsökről, ültetvényekről...
Hasznos tanácsok a kerti munkákhoz Elérkezett az igazi nyár, s ahogy az lenni szokott, a kertésznek viharokkal és rekkenő hőséggel kell számolnia. Ezekben a hetekben a betakarítás, vala...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...