Szamárzselé a sláger Kínában

Keresett árucikké vált Kínában az afrikai szamár húsa és bőre – írja a The Economist. Kenyában ezekre az állatokra szakosodott vágóhidak igyekeznek kiszolgálni a növekvő keresletet, amelyek közelében az erre a sorsa szánt jószágok százszámra teljesítik be a mondást: áll, mint szamár a hegyen.

Afrikában nincs kulturális hagyománya a szamárhús fogyasztásának. Az állatokat munkavégzésre használják. Ám a kontinens egyes országaiban megjelent kínai vállalkozók szó szerint élelmesek. De a szamárhús mellett az állatok bőre is legalább olyan értékes áru számukra. Kenya Baringo megyéjében működik az egyik olyan vágóhíd Afrikában, ahol üzemi körülmények között vágják le a szamarakat. Havi 200 dollárnak (nagyjából 53 ezer forint) megfelelő fizetésért dolgoznak itt sokan, ami kenyai viszonylatban jó keresetnek mondható. Az üzem mintegy 400 munkavállalót foglalkoztat, egészségbiztosítással, lakhatási támogatással. Érthető, ha sokan az ország más vidékeiről is áttelepültek oda, hogy munkát vállaljanak a vágóhídon, ahonnét a szamarak húsának egy részét és bőrüket Kínába exportálják.

A szamárzselé miatt vágják le az állatokat (Fotó: Pixabay, Michi-Nordlicht)
A szamárzselé miatt vágják le az állatokat (Fotó: Pixabay, Michi-Nordlicht)

A szamárbőrből ugyanis Kínában egy sajátos, zselatinszerű anyagot, az ejiao-t állítják elő, amelynek nagy szerep jut a tradicionális kínai orvoslásban. A Baringo-i vágóhíd közel két éve kezdte meg működését. Ezidő alatt szamarak százait vágták le, főként kínai megrendelésre.

Több állatvédő szervezet tiltakozik az ellen, hogy az afrikai országok eleget tegyenek Kína igényeinek, és növeljék a leölt állatok számát. Egy brit szervezet, a Donkey Sanctuary, amiatt fejezte ki aggodalmát, hogy a szamárállomány nagysága néhány afrikai országban komolyan csökken, mert gyorsabb ütemben vágják le a jószágokat, mint az állomány reprodukciós ideje. Kifogásolják azt is, hogy a vágóhídra szánt szamarakkal nem egyszer rosszul bánnak a gazdáik. Egy másik szervezetnél azt mondják, megértik a helyzet ellentmondásosságát, azt, hogy egy etiópiai gazdálkodó nehezen utasít vissza 200 dollárt készpénzben egyetlen állatért, amit a felvásárlók kínálnak. Ez azonban hosszú távon a fenntartható állomány-gazdálkodás rovására megy – figyelmeztetnek a Society for the Protection of Animals Abroad nevű szervezetnél. Ez az oka annak, hogy több afrikai ország – Uganda, Tanzánia, Botswana, Niger, Burkina Faso, Mali, valamint Szenegál – tiltást vezetett be a szamarak bármilyen formában történő exportjára. Úgy tűnik, a fellépésnek van eredménye: egyes ejiao gyártók jelezték, hajlandók megfontolni, hogy más alapanyagból készítsék a „szamárzselét”.

A BBC tavalyi jelentése szerint, évente nagyjából 1,8 millió szamár bőrét szállítják Kínába, de a valós igény ennél nagyobb. Az állatállomány nagysága pedig csökken, hiszen a kivitel évente nő. Például – még a tiltás előtt – Nigerből 2015-ben 27 ezer állatot vittek Kínába, 2016-ban már 80 ezret. A szamarakért kapott busás pénzekre pedig nagy szüksége van az alapvetően szegény afrikai országoknak.

Forrás: Origo.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Függőleges erdő épül Kínában a szmog ellen Élő, lélegző felhőkarcoló. Ez az ötlet is csak a kínaiak fejéből pattanhat ki – egy kis olasz közreműködéssel. Igaz, rá is vannak kényszerülve. A jele...
Kimerültek a készletek, mégis olcsó a szója Sosem látott kereslet jellemzi a szójapiacot, ami miatt a készletek szinte teljesen kimerültek. A szója ára ennek ellenére továbbra is alacsonyan tud ...
A mezőgazdasági képzés oldja meg a bevándorlás oko... Szíria és Irak az utóbbi években a fegyveres konfliktusoktól hangos. A menekültek Európa felé veszik az irányt. Sokan azonban ezt nem nézik jó szemmel...
40 év alatti gazdák ingyen mehetnek Kínába, haR... Sosem látott lehetőség áll most az Európai Unió fiatal gazdái előtt. Az unió és Kína összefogásának köszönhetően ugyanis az uniós fiatal gazdálkodók 1...
Ami Kínának hosszú távú kockázat, Magyarországnak ... Komoly nehézségekkel küzdenek az élelmiszer-ellátási láncok. A kereslet globális szinten egyre nagyobb a népesség növekedésével, míg a kínálat egyre c...
Érzékelhető munkaerőhiány van a mezőgazdaságban... A kormány számára elsőrendű feladat a vidéki térségekben élők helyzetének javítása – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter tegnap Tiszaigaro...