Pure Farming 2018 teszt – ez lehet virtuális farm új királya?

A mezőgazdaság virtuálisan is nagyon érdekes, egy új számítógépes játékban pedig olyan eszközöket és gépeket is irányíthat, amelyekre a valóságban nem biztos, hogy lehetősége van. A Pure Farming 2018 játék fejlesztői meglehetősen komoly ígéretekkel és előzetes videókkal keltették fel az agrárjátékok iránti érdeklődést. Itt a virtuális farm új királya?

A játék nagyon jó abban, hogy a mezőgazdaság összes fontosabb ágazata jelen van benne – írja a Gamestar beszámolója. Így tehát nem csupán a szántóföldi növénytermesztés és a nagyobb haszonállatok tenyésztésében merül ki a dolgunk, hanem megjelennek a baromfik, a nyulak, valamint a juhok is. Sőt, ha ez sem lenne elég, ott a gyümölcsös és az üvegház, amelyben zöldségféléket tudunk termeszteni.

Izgalmassá teszi a játékot, hogy több országban, így a németeknél, az olaszoknál, a tengerentúlon, Japánban és Kolumbiában is lehet gazdálkodni, ami azt jelenti, hogy teljesen eltérő kultúrákkal lesz dolgunk. Míg Európában a jellemző gabonafélék és a szőlő képviseltetik magukat, a Távol-Keleten egy rizsföldön tehetjük próbára képességeinket, a Dél-Amerikában pedig kávé- és kenderültetvények hozzák a jövedelmet. Ez azért jó, mert a változatosság adott.

Nagyon élethű lett a virtuális farm, eredeti gépekkel, különböző országokban lehet gazdálkodni a számítógépes játékban - Fotó: Steampowered.com
Nagyon élethű lett a virtuális farm, eredeti gépekkel, különböző országokban lehet gazdálkodni a számítógépes játékban – Fotó: Steampowered.com
A gazda szeme hizlalja a jószágot

Mivel a szántóföldi feladatokat elég jól ismerik a mezőgazdasági játékok rajongói, koncentráljunk első körben az állatokra, amelyek közül a csirkékre nem kell különösebben sok figyelmet fordítani. Őket igazából csak be kell telepíteni, ha pedig felnőttek, kiszedni alóluk a tojást, aztán még mielőtt elérkeznének az idős korba, eladni őket a vágóhídnak, hogy ezzel is pénzt hozzanak. A bárányok és a tehenek sem problémásak, náluk arra kell ügyelni, hogy mindig legyen előttük takarmány, és ne álljanak nyakig a saját piszkukban. A játék egyébként napokban méri a fejlődési fázisokat, ami azt jelenti, hogy például a naposcsibéből három játékbeli 24 óra alatt válik tojó, de arról, hogy melyik jószágnak milyenek az életciklusai, a súgóból lehet megfelelő információhoz jutni. A jószágok nem igényelnek állandó törődést a játékban, cserébe tűrhető mennyiségű pénz nyerhető ki belőlük, amivel adott esetben foltozgathatjuk költségvetésünket.

Kezdéskor több lehetőség is van arra, hogy belevessük magunkat a mezőgazdaság szépségeibe. Indíthatunk szabad gazdálkodást, vagy kihívásokat teljesíthetünk attól függően, hogy mennyi időnk van. Utóbbiban ugyanis különféle feladatokat kell megoldanunk, amelyek csak egy-egy részegységét jelentik a munkafolyamatoknak. Például megadott idő alatt kell bizonyos mennyiségű gabonát betakarítani, rizst vetni, kendert aratni, kávét szüretelni.

Bármelyik verziót választjuk is, azonnal látható, hogy csupa licencelt erő- és munkagép áll rendelkezésünkre, így többek között Zetorokkal végezhetjük a melót, és Mitsubishi L200-zal járhatjuk a határt. Összhatásában egyébként is elmondható, hogy a grafika jó közepes, mert bár amit látunk, nem csúnya, érdekes módon az előzetes videókban mintha szebb lett volna.

Játékmenet, összegzés

Egészében véve a Pure Farming 2018 egész szórakoztató, és hosszú ideig leköti a játékost, messze nem hibátlan termék, illetve sajnos az a helyzet, hogy a fejlesztőknek pont a legfontosabb ígéreteket nem sikerült megvalósítaniuk. A fejlesztők azt ígérték, hogy a fizika nagyon ott lesz, ehhez képest a szántóföld tulajdonképpen csupán a textúráját változtatja, de nem döcögünk rajta ide-oda, nem nyel el minket a szántás. Amikor pedig víztartályt kapcsolunk fel utánfutónak, az ugyanúgy mozog, mint előtte a traktor. Nem pedig úgy, mintha különálló egység lenne. Nem hiba, de gyakorlottabbaknak talán gondot okoz, hogy az irányítás túl egyszerű, tehát bármit akasztunk a traktor mögé, automatikusan beállítja magának a művelési sebességet, és ugyanez igaz a betakarítógépekre is.

Elég idegesítő az is, hogy ha a legtöbb fejjel rendelkező ekét vagy a legszélesebb vontatott permetezőt aggatjuk fel, akkor egyszerűen nem lehetséges annyira távolítani a külső kamera képét, hogy lássuk, mekkora távolságot fog le a művelőeszközünk. Így pedig óhatatlanul nagy átfedésekkel fogunk dolgozni, vagy éppen műveletlenül maradnak részek. Mindent egybevéve elmondható, hogy egyáltalán nem rossz a Pure Farming 2018, de nyilvánvaló hiányosságai miatt a jelenlegi legjobb agrárjátéknak, a Farming Simulator sorozatnak felesleges attól tartania, hogy itt az új király.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nagy traktor márkák évfordulói 2014-ben Kedvencek a világ körül és itthon. Több ezer mezőgazdasági munkában bizonyítottak sokak kedvenc traktorai, és évtizedek óta töretlenül építik és erősí...
Programok a veterán traktorokat szeretőknek Évről-évre rendeznek országszerte programokat, amelyek középpontjában a veterán traktorok állnak. Már tavasszal elkezdődtek a programok, de tartogat m...
Traktoros Forma-1 Eddig is elkényeztették az autó-motorsport rajongókat az idei programok, igaz, ebből a főváros környékiek részesülhettek igazán. A Forma-1 mezőgazdasá...
Harlem Shake traktorokkal – lehetséges! Hallott már a Harlem Shake őrületről? Lényege, hogy valaki egyedül kezd mozogni, majd egy képvágással többen csatlakoznak hozzá, minél képtelenebb ...
Nagyon örült a német győzelemnek Az idei foci VB győztes német csapat tiszteletére készítették ezt a művet, traktorral. Elismerésünk az olasz traktorosnak, nem semmi, amit csinált! ...
A legidősebb, még létező traktorok a világon Tudta, hogy a legidősebb traktor magyar? Pedig ez olvasható az agriculture.com-on. 1896-ban építették, jelenleg egy német múzeumban tölti nyugdíjas év...