Mezőgazdasági drón csábíthatja vissza a fiatalokat az agráriumba?

Négymillió jenbe, vagyis nagyjából 10 millió forintba kerül az a mezőgazdasági drón, ami jelentősen lecsökkenti egyes agrárfeladatok munkaidejét Japánban. A repülő szerkezetekkel sokkal hamarabb tudnak végezni például a rizsföldek permetezésével. Lehetséges, hogy a technológiai fejlődéssel nagyobb kedve lesz a japán fiataloknak, hogy belevágjanak a gazdálkodásba.

A Syngenta blogja bukkant rá a Reuters anyagára, ezt a cikket szemléztük. Az anyag szerint a fejlesztők és a gazdák közösen tesztelik a Nile-18T drónt, amit egy startup vállalkozás dobott össze. A mezőgazdasági drón 15 perc alatt végez olyan munkákkal, amik hagyományos módszerekkel órákig tartanak. Ilyen például a rizsföldek permetezése, ami már meglehetősen nehezen ment a 69 éves Szakibara Iszamu rizstermesztő gazdának. Szakibara úr családja hagyományos agrárfamília, ugyanis már az 1600-as évek óta szállítják a gabonát Tokióba, illetve annak elődjébe, Edóba.

A mezőgazdasági drón szinte megfizethetetlenül nagy érték az elöregedett japán mezőgazdaság számára
A mezőgazdasági drón szinte megfizethetetlenül nagy érték az elöregedett japán mezőgazdaság számára
Olcsóbb drónokat könnyebben vesznek a japán gazdák is

Ez a technológia megkönnyíti az életünket, mivel az új generáció nem jön a földekre, ezért a termelékenység növelését csak ilyen módon érhetjük el – mondta Szakibara úr, hozzátéve, hogy a környéken, Tome tartományban, a földművesek általában 67-68 évesek. A rizstermesztőnek az is tetszik, hogy a startup drónja ugyan kisebb, viszont jóval olcsóbb, mint a piacon kapható permetező drónok, amelyek akár 15 millió jenbe is kerülhetnek.

Japánban azt remélik, hogy a joystickkel irányítható drónok visszacsábítják a fiatalokat a földekre, amiket meglehetősen nehéz értékesíteni, ha az öreg gazdák már befejezik a földek művelését. A cikk azt is hozzáteszi, hogy a négy nagy szigetből és számos kicsiből álló ország területének 73 százaléka művelhetetlen és lakhatatlan a magas és meredek hegyláncok miatt.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Nyerjen drónt és értékes könyveket! Aki most iratkozik fel a Magro.hu mezőgazdasági piactér ingyenes, heti, szakmai hírlevelére, részt vesz a december 16-ai nyereménysorsoláson. A szeren...
Így lehet Önből képzett drónpilóta! Bár a drónok szinte maguktól repülnek, a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok még a fehér folt a vezetése terén. Arról nem is beszélve, hogy a mezőgaz...
Csendes, ügyes akrobata, igazi drón! Bemutatjuk a Magro.hu nyereményjátékának fődíjának másik felét is (a mezőgazdasági drónpilóta képzésről már olvashatott), a Galaxy Visitor6 névre hall...
A precíziós mezőgazdaságé a jövő A népességnövekedéssel párhuzamosan a mezőgazdaságban tevékenykedőknek fel van adva a lecke: az egyre kisebb termőterületen egyre több és jobb minőség...
Minden kár dokumentálható, minden kártérítés bezse... Sok mindenre használhatóak a drónok: figyelemmel követhetjük az elvetett magvak kelését, az esetleges viharkárok mértékét, sőt, egy német találmány se...
A jövő mezőgazdászai repülni is tudnak majd? A drónok teljesen új távlatokat nyitnak a mezőgazdaság világában. Összefoglaltuk a lehetséges változásokat, hogy mire használhatók majd a pilóta nélkü...