Informatika az agráriumban

Az informatika a mezőgazdaságban még sok gazdálkodónak idegennek tűnik, igyekeznek minél messzebb kerülni tőle. Azonban, ahogy a világ minden más ágazatában is, az agráriumban is hatalmas fejlődési lehetőségeket rejt. Azt gondolnánk, hogy gyerekcipőben jár még és éppen csak kopogtat az ajtónkon, de ez nem így van. A fejlődés már régóta itt van, sőt, olyan iramban halad, hogy szinte nem lehet tartani vele a lépést.

Az agrárinformatika jelen lehet az állattartásban, a növénytermesztésben, a kertészetben, akár a vadgazdálkodásban is. De mit is jelent az a szó, hogy agrárinformatika? Nem arra kell gondolni, hogy számítógéppel, telefonnal, tablettel lejegyezzük egy táblázatba a megtermelt mennyiségeket, vagy a tejhozamot. Arról van szó, hogy hogyan lehet ezeket az adatokat úgy lekérdezni, úgy kontrol alatt tartani, hogy ne kelljen nap, mint nap végig járnunk a telephelyünket vagy a földünket.

Az OkosFarm olyan mezőgazdaság megoldásokat nyújt az agrárinformatika közreműködésével, amelylyel magas szintű adatkommunikációt biztosít az egyes épületek, telephelyek és technológiák között. Hiába vannak milliós vagy milliárdos gépek egy telephelyen, ha csak táblázatba lehet lejegyezni az értékeit és adatait. Egy összeszedett, átfogó informatikai hálózattal könnyedén megoldhatók az ilyen problémás helyzetek. Egy megfelelően kiépített és működő informatikai hálózattal a háttérben költségektől szabadulhatunk meg. Hiszen, mint általában minden tevékenységnek a világon, ezeknek a fejlesztési megoldásoknak is a legfőbb célja a lehető legmagasabb profit elérésé. Akár nagyüzemi méretekben, akár kisebb, családi gazdaság szinten, az elsődleges törekvés az, hogy a leggazdaságosabb módon optimalizáljuk a ráfordításokat és azok költségét, azaz azonos erőforrással több hasznot realizálhassunk. Azonban a mérés és az automatizálás nem tud működni kontroll nélkül.

A mezőgazdaságban a kontrol kiterjesztése lehet a válasz a szakképzett munkaerő hiányára, a munkavállalói morálban rejlő kockázatok kivédésére, a gazdasági versenyképesség javítására, valamint a betegségek, kártevők, kórokozók és a rendellenes fejlődés megelőzésére.

Cégünk állandó felügyeletet, magas szintű kontrollt és vezérlést biztosít a különböző mezőgazdasági tevékenységeknek. Például, a megannyi tartástechnológia, az istállóautomatika, számos állatjóléti (hőkamerás megfigyelés, ellésmegfigyelés, hőstressz felismerése, okos-trágyakezelés) és növénytermesztési (maghőmérséklet-mérés, páratartalom-mérés, magtárolók felügyelete) megoldással is szolgálhatunk. Hogy példával is éljünk, a szellőzési rendszert automatizálva, akár napszakra és korcsoportra vagy istálló létszámra bontva is meg tudjuk határozni, milyen teljesítményű szellőztetés szükséges. Ezzel optimalizáljuk az energiafogyasztást, valamint kiegyenlítetté tehetjük a hőmérsékletet. A párásítás automatizálásával a hőérzetet tudjuk szinten tartani, valamint a víznyomás és vízfogyasztást is kontrollálni tudjuk. Ez a növénytermesztésnél is nagy jelentőséggel bírhat, hiszen a fóliasátrakban és az üvegházakban a megfelelő hőmérséklet és páratartalom serkentik a növények növekedését. Mindemellett természetesen bármilyen elektromos rendszert vagy vezérelt gépészetet bevonhatunk a felügyeletbe és automatizálhatunk, vagy felkészíthetünk távvezérlésre.

Az automatizálással nem csak az emberi gondatlanságból adódó hibát tudjuk kiszűrni, de az emberi jelenlét helyszíni szükségét is csökkenteni tudjuk. A gazdálkodási területek hazánkban többnyire több hektáros méreteit ismerve ez komoly terhet vesz le a dolgozók válláról és a cégvezetőket is biztosítja, hogy az alkalmazottak idejüket termelőtevékenységgel töltsék.


Hol az aszály, a hőség, hol a túl sok csapadék, hol a betegségek stresszelik a növényeinket a haszonállatainkat. A Stresszkezelés a mezőgazdaságban Növény – Állat – Gazda Konferencián bemutatjuk, hogy lehet ezeket hatékonyan kezelni.
Nézze meg a részleteket, amihez kattintson ide!


Nagyon fontos kiemelni, hogy fejlődésre mindig szükség lesz és mindig lesz, hova fejlődni. Ahhoz, hogy minden mezőgazdasági telephely a legnagyobb hatékonysággal végezze el funkcióját mindig fel kell vennünk a ritmust és törekednünk kell arra, hogy a legtöbbet kihozzuk a lehetőségeinkből. Az utóbbi évekből az a tapasztalatunk, hogy egyre több mezőgazdasággal foglalkozó cég ruház be technológiáinkba. Az agrárinformatika már jelen van az ágazatban, a kihasználtsága és strukturált felépítése viszont még alacsony szintű. Tudatosítani kell a gazdákban, hogy ez nem olyan dolog, amelytől félni kell, hanem amibe bátran bele kell vágni. Ahogy az ipari gyártástechnológiákat ezek a szempontok már nagymértékben hatékonyabbá tették, úgy fogják optimalizálni a működést a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások esetében is.

+36 70 932 5549
okosfarm.com
info@okosfarm.com
Facebook
Youtube
Instagram

Gazdálkodjon OKOSABBAN e-kiadvány a Magro.hu-tól

Soha nem volt még ekkora igény az okos döntésekre. Nagyon kiszámíthatatlanná vált a világ és benne a mezőgazdaság. A tavalyi, történelminek mondott aszályt idén egy meglehetősen csapadékos szezon követte. A 2022. őszi terményárak mostanra feleződtek és a drasztikus ármozgások…

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Robotméh zümmöghet a jövőben a földeken? Apró drónok, mesterséges intelligenciával lehetnek a jövőben a virágok beporzói. Lehetséges, hogy robotméh porozza meg a növényeket? Előrehaladott k...
Informatikusok lesznek a jövő traktorosai? A fiatalok egyre többen döntenek úgy, hogy mezőgépész szakemberek lesznek. Ez egyfelől jó hír, másfelől komoly kihívásokat támaszt a jelentkezőkkel sz...
Sci-fi filmhez hasonlít az okosfarmok technológiáj... Drónok, szenzorok, robotok és önjáró gépek, valamint 3D nyomtatók, mesterséges intelligencia és big data módszereken alapuló adatelemzés. A felsorolás...
OKOSFARM Multiszenzor – A precíziós állattartás ú... Van egy mondás, miszerint a XX. század a technológia évszázada volt. A XXI. század pedig az információ évszázada. Én egyetértek ezzel. Az információ a...
Ivóvízvédelem infraérzékelőkkel Az elmúlt évtizedben egyre több figyelmeztető hír jelenik meg arról, mekkora veszélyben van a Föld édesvízkészlete a szélsőséges időjárás miatt. Magya...
Február végén nyílik a Pest megyei vállalkozásokat... Megjelent 4,5 milliárd forint keretösszeggel a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) eszközberuházásait támogató pályázati felhívás más...