Guinness-rekord almaevésből Budapesten

A 2014-es év sem telhetett el magyar Guinness-rekord kísérlet nélkül. A Semmelweis Egyetemen több mint ezer ember evett egyszerre almát, ezzel megdöntve az eddigi rekordot, amit 840 ember tartott.

A rekordkísérletet Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára vezette fel beszédével, melyben elmondta, hogy míg régebben 30 kilogramm almát fogyasztott el egy ember évente, addig mostanra ez a szám 15 kilogrammra csökkent, pedig a mennyiségre nem lehet panasz, sőt, a magyar alma minőségében sem találni kivetni valót. (érdekesség, hogy a magyar gyümölcstermesztés 60 százalékát az almatermesztés adja ki és még így is egyre kevesebb almát fogyasztunk)

A magyar alma minőségére nem lehet panasz
A magyar alma minőségére nem lehet panasz

 

Török Krisztina, az Országos Egészségfejlesztési Intézet főigazgatója elmondta, hogy a rekordkísérlet egy, az egészséges táplálkozással kapcsolatos, zöldség és gyümölcsfogyasztást ösztönző kampány csúcspontja.

Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora azt hangsúlyozta, hogy az egyetem életében mindig is fontos volt az egészséges életmód hirdetése és minden egyéb, ami az egészség megőrzését, a prevenciót szolgálja.

Egyen Ön is sok almát, hogy egészséges legyen, és ezzel is támogassa a hazai almafogyasztást!

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...
Szamóca piaci körkép itthon és az Európai Unióban... A hazai szamóca ára jóval olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, ami az átlagosnál korábbi érésnek köszönhető. Az EU főbb szamócatermesztő országaiban jók a t...