Fügetermesztés Magyarországon

A füge egyike a legősibb kultúrnövényeknek. Gyakran esik szó róla az Ószövetségben, amely a gabona, az olajbogyó és a szőlő mellett az “ígéret földjének” legfőbb kincsei közé sorolja.

Honnan ered?

A füge eredeti hazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de ősrégi idők óta termelik Észak-Afrikában és Dél-Európában is. Itt olcsó néptáplálék. Aszalják, és bort is készítenek belőle. A füge közeli rokona az eperfának, a szobai fikusznak és a gumifának is. Neve is a Ficus-ból ered, akárcsak az angol ‘fig’ és a német ‘Feige’.

Fő termőhelyei jelenleg Franciaországban, Spanyolországban, Törökországban, Kaliforniában vannak. Dél-Bulgáriában és a volt Jugoszlávia melegebb tájain koronás fákból álló ültetvényeket létesítenek belőle, sőt adott körülmények között el is vadul.

Nagyon valószínű, hogy a füge a 14. században, az Anjouk uralkodása idején, az olasz kapcsolatok révén került el Magyarországra. Az is lehetséges, hogy ekkor csak a fügegyümölcsöt hozták el a kereskedők, de a termelésével még nem foglalkoztak. Más vélemények szerint, amikor a szeszes italoktól eltiltott törökök kivágták a hegy-oldali szőlőket, a területet fügebokrokkal népesítették be. Szerte az országban, sokfelé termelik: Buda-vidék, Szentendre, Tihany, Badacsony, Pécs, Esztergom, de még Szabolcs megye is otthont adott ennek az édes jövevénynek. Füge még a hűvösebb klímájú vidékeken is előfordul.

Fügebokor vagy fa?
Fügebokor vagy fa?

 

Tulajdonságai

A füge 3-4 m magas bokrot nevel, amelynek arasznyi zömök törzse és szétterülő, laza koronája van. Levelei nagyok, öblösek (ezért látszottak alkalmasnak az “illetlen” testrészek elfödésére). Virága különös, ún. serlegvirágzat, ami leginkább egy diónyi bimbóhoz hasonló. Ez meghúsosodik, és 5-8 cm átmérőjű, zöld, barnás vagy lila, belül pirosas gyümölccsé érik. Mivel a füge féltrópusi növény, ezért meleg, napsütötte, szélvédett helyre, délre néző falak elé kell ültetni.

A talajban nem válogat, hiszen Afrika nyugati partjain még a homok megkötésére is használják. Megnő a sziklás, száraz talajokon is. Nálunk azonban – mint vendégnövénynek – mégis kedvezni kell neki, mert meghálálja a jó földet, a trágyát és a gyomtalanítást. Tartós szárazságban öntözni is kell, mert különben gyümölcsei aprók maradnak, sőt lerúgja őket.

Így termesszük

Kétéves, gyökeres növényeket ültessünk, mert ezek erednek meg a legbiztosabban. Az őszi ültetésű csemetéket alaposan öntözzük be és kupacoljuk fel földdel. A füge házilagos szaporítása is igen egyszerű: porbujtással minden lehúzott vesszejéből gyökeres növény lesz. Tömegesebben fásdugványozással is szokták szaporítani.

A kiültetett csemetét az első évben hagyjuk szabadon növekedni. A második év tavaszán a vesszőket a föld színéig visszavágjuk, és a fejlődő 5-6 hajtásból alakítjuk ki a részarányos bokrot, illetve a déli falhoz simuló sövényt. Az egészséges fügebokor a későbbi években sok új hajtást nevel. Ha ezek sűrűn állnak, akkor megritkítjuk őket, és a száraz ágakat tőből kimetsszük. Ha a vesszők visszafagynak, akkor a száraz részeket lombfakadás után vágjuk le.

A fügebokor a telepítés utáni 3-4. évben kezd el teremni. Az éves vesszőkön a rügyek későn, május közepén fakadnak ki, és ekkor már rajtuk vannak a kis fügék (“fügét mutatnak”). Többek között ezért se szabad a fügebokrot visszametszeni, mert akkor a termést metsszük le! Az áttelelt kis fügék augusztusra érnek be. A nyár folyamán azonban az új hajtás levélhónaljában is fokozatosan megjelennek a gyümölcskezdemények, amelyek októberig – ha hosszú és meleg az ősz – ugyancsak beérnek. 1983-ban például mind az első, mind a második termés bőséges volt. A be nem érett második termés a tél folyamán a hajtásokról lehullik.

Zalában egy négyéves, öthektáros ültetvényen 1200 tő füge érik a nyár elejétől szeptember végéig szinte folyamatosan.
Zalában egy négyéves, öthektáros ültetvényen 1200 tő füge érik a nyár elejétől szeptember végéig szinte folyamatosan.

 

A hazai fügebokraink kivétel nélkül adriai típusúak; ezek megtermékenyítés nélkül, mag nélküli gyümölcsöket érlelnek. A gyümölcsök aszalásra nem alkalmasak.

A déli országokból hozzánk kerülő, koszorúba fűzött, préselt füge a szmirnai típusú bokrokról származik. Ezek virágja megporzásra szorul, és ezt egy roppant apró rovar, a fügedarázs végzi el. Megtermékenyítés hiányában a termés éretlenül leesik a bokorról. Nálunk azért nem lehet az egyébként értékesebb szmirnai fügét termeszteni, mert a fügedarázs nem viseli el a mi hideg teleinket.

A fügének alig van kártevője és betegsége, tehát rendszeres növényvédelemre nem szorul.

Annál inkább kell ügyelni arra, hogy a termést viselő vesszők el ne fagyjanak, mert bizony a növény minden része fagyérzékeny, és -15 °C-nál hidegebb idő esetén a takaratlan fügebokrok súlyos fagykárokat szenvednek.

Ezért lombhullás után a fiatal bokrokat vegyük körül kukoricaszárral, náddal, szalmával, és az ágak közét töltsük meg falombbal. Az idősebb, terjedelmes bokroknál ez nagy nehézséget jelent, de nem is annyira szükséges. Tavasszal, a fagyok elmúltával a “télikabátot” vegyék le a bokorról.

A füge metszéséről egy rövid videó:

Felhasználása

Az első termés az áttelelt vesszőkön érik be, és július végén szüretelhető. Napfényes, hosszú ősz esetén a második termés is beérik. Ezeket a gyümölcsöket októberben, a szőlő szüretével egyidejűleg lehet betakarítani. A füge gyümölcse csak teljesen éretten élvezhető. Az éretlen vagy félérett gyümölcs tejnedvet ereszt, fanyar, kellemetlen ízű. A fél-érett gyümölcs a fáról leszedve nem érik tovább, éretlen marad.

Az érett füge viszont mézédes, puha, kellemes zamatú. Nehezen szállítható, és háztartási hűtőszekrényben is csak néhány napig lehet eltartani. Valódi házikerti gyümölcs. Egy termőkorú fügebokor 15-20 kg gyümölcsöt érlel. A fügéből kitűnő befőtt, cukrozott gyümölcs, bor és pálinka készülhet.

Forrás: balintgazda.hu

Fotók: Varga György (MTI)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...
Szamóca piaci körkép itthon és az Európai Unióban... A hazai szamóca ára jóval olcsóbb, mint tavaly ilyenkor, ami az átlagosnál korábbi érésnek köszönhető. Az EU főbb szamócatermesztő országaiban jók a t...