Borpiaci információk

2015 első negyedévében 4 százalékkal emelkedett a borok értékesítése, illetve az árak is emelkedést mutatnak. De hová exportáltuk a legtöbb lédig bort és honnan jött be a legtöbb palackozott nedű?

2015 első 5 hónapjában 4 százalékkal emelkedett a földrajzi jelzés nélküli, valamint az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok belföldi értékesítése Magyarországon. A fehérborokat 10 százalékkal nagyobb kereslet jellemezte, míg a vörös és rozé borok iránti kereslet 2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A növekvő kereslet mellett az árak is emelkedtek. A belföldön termelt borok feldolgozói értékesítési ára 8 százalékkal magasabb, mint 2014-ben. A fehér borok ára 5 százalékkal, a vörös és rozé borok ára 12 százalékkal emelkedett.

A KSH adatai szerint a magyar palackos- és lédig borok exportja mennyiségben 3, értékben 6 százalékkal növekedett 2015 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Az export 59 százalékát a lédig borok adták. A lédig bor kivitelének 38 százaléka Németországba, 28 százaléka Csehországba, 11 százaléka pedig Szlovákiába került. A palackozott borok 32 százaléka Csehország, 17 százaléka az Egyesült Királyság, 18 százaléka pedig Szlovákia felé került értékesítésre.

A magyar palackos- és lédig borok exportja mennyiségben 3, értékben 6 százalékkal növekedett 2015 első negyedévében
A magyar palackos- és lédig borok exportja mennyiségben 3, értékben 6 százalékkal növekedett 2015 első negyedévében

 

A magyar borimport 2015 első negyedévében 50 százalékkal lett kevesebb, mint egy évvel korábban. Az import 81 százaléka lédig, a maradék palackozott bor. Az importált lédig borok 97 százaléka Olaszországból került hazánkba, a palackos borok 51 százaléka pedig Németországból jött Magyarországra. A palackos és a lédig kiszerelésű borok importjának összértéke 23 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban az egy évvel korábbihoz képest.

Hazánk pezsgőexportja mennyiségét tekintve 2 százalékkal csökkent ugyan, de az értéke 3 százalékkal emelkedett 2015 első negyedévében a 2014-es azonos időszakhoz képest. A legtöbb pezsgőt Észtországba (30 százalék) és Svédországba (22 százalék) szállítottuk. Az import mennyisége 10 százalékkal, értéke 19 százalékkal esett a megfigyelt időszakban. Pezsgőbehozatalunknak 91 százaléka Olaszországból, 6 százaléka Németországból származott.

Forrás: AKI

Fotó: watermark-restaurant.com

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Borpiaci jelentés Hogyan alakult Tokajban a szőlőszezon? Mik a nemzetközi borpiaci trendek? Mennyibe kerül idén a bor Magyarországon? A részletek cikkünkben! A szakért...
Megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve... Az Országkóstoló sorozat keretében megjelent a Pezsgő- és aszúkiválóságok könyve, amely a két kategória legjobb hazai tételeit mutatja be részletesen ...
Sikeres a borokra bevezetett új ellenőrző jegy Látványos eredményeket hozott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által kezdeményezett földrajzi jelzés nélküli borokra vonatkozó, miniszteri rendele...
Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Szőlészet, borászat – mit hozhat 2015? A 2014-es szezon termésénél idén mindenképpen jobbra számítanak a gazdálkodók. Tavaly az időjárás nem volt túl kegyes a szőlészekhez, borászokhoz, ugy...
Újabb támogatások a láthatáron – heti agrárhír-öss... 53 milliárd forint öntözési támogatásra; törvény a GMO-mentességről; Magyar bor és pezsgő napja; repce- és őszi búza fajtabemutatók – íme a hét fontos...