A tafrina és a monília már szedi áldozatait

A tavasz beköszöntével az időjárás hol melegebb, hol hidegebb és néha még a csapadék is színesíti a hétköznapokat. Amikor a hűvös és a csapadék egyidejűleg van jelen, akkor kell gondolni a gyümölcsfákra. Ilyen körülmények között, ugyanis, több kórokozó és gomba megkezdi a fertőzést.

Kritikus időszak a mostani. A többek között kajszit, őszibarackot, cseresznyét és meggyet is megfertőzni képes tafrina ugyanis már megkezdte hadjáratát. A kórokozó már a 0,5-1 centiméteres leveleket is képes megfertőzni, főleg hűvös, nedves körülmények között, mint amilyen az utóbbi időszakban többször is előfordult. permetezés nélkül a fáink, pontosabban az idei termésünk nagy veszélynek vannak kitéve. A fertőzött levelek torzultak lesznek, majd lehullanak, így a fa nem képes megfelelő fotoszintézisre, a gyümölcsök nem fejlődnek megfelelően.

Virágzáskor is kell permeezni, mert a tafrina és a monília már fertőznek
Virágzáskor is kell permeezni, mert a tafrina és a monília már fertőznek

 

Az eu-info.hu szerint a tafrina mellett a monília is most végzi ámokfutását. Kizárólag abban az esetben tud fertőzni, ha a virágszirmok szétnyílnak és a virág bibéje nedves az esőtől, párától. Amennyiben a mandula-, őszibarack-, szilva-, kajszi- és meggyfákat virágzás idején eső éri, nagy valószínűséggel meg fogja támadni a monília. Tipikus jele a monília fertőzésnek, ha a virágok hirtelen elhalnak, később pedig a levelek is így tesznek. De ez még a jobbik eset. Súlyosabb fertőzés esetén a gomba (a moníliát ugyanis a Monilia laxa nevű gomba tejeszti) képes belenőni az ágba, a koronarész el is halhat ennek következtében, sőt, végső esetben az egész fa elhalhat. Védekezni ellene megelőzéssel lehet, virágzás alatt 2-3 alkalommal célszerű permetezni a fákat.

Virágzáskori permetezés közben azonban nagyon vigyázni kell, hogy kizárólag olyan szert használjunk, amely nem veszélyes a méhekre. Vannak szerek, amelyek nem veszélyesek, így bátran alkalmazhatjuk őket virágzáskor. Vannak továbbá olyan vegyszerek, amelyek mérsékelten veszélyesek. Ezeket az esti szürkülettől 23 óráig lehet használni, ekkor a méhek már a kaptárban tartózkodnak. Reggelre a permetszerek mérgező hatása megszűnik és a dolgozni kezdő méhekre már nem veszélyes. Ezt nevezik méhkímélő technológiának a szaknyelvben.

Fontos a személyi biztonság is. Bizonyos szerek alkalmazásakor a megfelelő, zárt védőruházat, légzésvédő, arcvédő maszk, védőkalap, védőszemüveg és védő lábbeli (magas szárú cipő vagy csizma) viselése ajánlatos. Még a kevésbé mérgező vegyszereknél is alapvető követelmény a kézvédelem, ehhez legjobb a kertészkesztyű.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Védekezésre nem alkalmazható növényvédőszerek... Időszerűek a növény védőszeres kezelések, azonban nem minden szer engedélyezett. Sok  szer kárt okozhat a méh állományban és más populációkban i...
MÁRTON JÓZSEF DÍJ a Fenntartható Magyar Mezőgazda... Mindig örülünk, ha a mezőgazdaságban olyan önálló kezdeményezések jönnek létre, amelyek a jobb életet, a kiszámítható fejlődést támogatják. Különösen ...
Július 1-től bírságot ér a parlagfű! A parlagfű nagyon sok ember életét keseríti meg, emellett nem kis terhet ró az egészségügyre sem. Évek óta szervezett keretek között igyekeznek vissza...
GMO: Áldás vagy csapás? Kb. 2 hete adtunk hírt azokról a szerencsétlen indiai eseményekről, tragédiákról melyek hátterében a GMO ( genetikailag módosított növények) ipari alk...
Növény-egészségügyi vizsgálatok támogatása Az egyes növény-egészségügyi vizsgálatok vissza nem térítendő támogatása június 24-től csak az új formanyomtatványon igényelhető. A „Kifizetési kérel...
Védje meg kukoricáját, paprikáját! Támad a tőzeglégy, a tőzegszúnyog és a gyökértetű. A kukoricában megjelent a gyökértetű. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt javasolja, hogy az ...