Függőleges erdő épül Kínában a szmog ellen

Élő, lélegző felhőkarcoló. Ez az ötlet is csak a kínaiak fejéből pattanhat ki – egy kis olasz közreműködéssel. Igaz, rá is vannak kényszerülve. A jelentős légszennyezettség miatt két, hatalmas felhőkarcoló oldalait ültetik tele fákkal és bokrokkal. A növények várhatóan napi szinten 60 kg oxigént fognak előállítani, javítva ezzel a városban élők életminőségét.

Kínában a környezetszennyezés komoly probléma már hosszú évek óta. A nagyvárosok levegője koszos, a szmogtól nem lehet megmaradni, az emberek nagy része maszkokban sétál az utcán, hogy ne lélegezzék be a mérgező levegőt. Egy olasz tervező azonban most olyan ötlettel állt elő, amellyel megoldhatják a kínai nagyvárosok légszennyezésből adódó problémáit.

Nanjing városában ugyanis 2 felhőkarcolót ültetnek tele fákkal és bokrokkal. A művelethez összesen 1100 darab fát és 2500 darab egyéb növényt – bokrot és virágokat – használnak fel. A két, függőleges erdő várhatóan napi 60 kg oxigén előállításához szükséges szén-dioxidot fog megkötni a levegőben, amivel némiképp javítani tudja a város levegőjének minőségét.

A fotó ugyan csak illusztráció, de hasonlóan fog kinézni a kínai építmény is (Fotó: woarchitecture.com)
A fotó ugyan csak illusztráció, de hasonlóan fog kinézni a kínai építmény is (Fotó: woarchitecture.com)

 

A városnak valóban szüksége volt erre a lépésre, ugyanis Nanjing levegő-minőségi indexe elérte a 167-et, ami már bőven az egészségtelen kategóriába tartozik. Csak példaképp: Sydney és New York körülbelül 60-as értékkel rendelkezik, ami a moderált kategóriának felel meg, míg Londonban 100-as a levegő-minőségi index, ami átmenet a moderált és az egészségtelen szint között.

A cnet.com információi szerint az építkezés várhatóan jövőre fejeződik be. Az egyik épületben egy hotel lesz, míg a másikban irodák, múzeum, sőt, még egy iskola is helyet kap.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Konferencia a Virágzó Vidékért "Virágzó Vidékünk Európa Nap - Hogyan tovább agrár-környezetgazdálkodás?"címmel konferenciát szervez a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2014. május 22-én...
Hivatalos: a marhahústermelés nem fenntartható Amerikai kutatók kimondták: a húsmarha előállítása sokszorosan meghaladja más állati termékek előállításának költségeit – olvasható az origo.hu-n. Az ...
Alternatív tüzelőanyag: a brikett Bár még tavaszt idéző időjárás uralkodik hazánkban, lassan közeledik a tél és vele együtt a fűtési szezon. Sokak számára természetes, hogy gázzal fűte...
Nyílt napok a bioszén és bio-hulladékok újrahaszno... Ingyenesen látogatható Agrár Szakmai Nyílt Napokra invitálja az érdeklődőket a Terra Humana Kft! A rendezvényen részt vevők a környezetkímélő tápanyag...
Asszonyélet: száműzné az EU a vékony műanyagzacskó... Elfogadta az Európai Parlament (EP) azokat a szabályokat, amelyek szerte az unióban jelentősen visszaszorítanák a környezetszennyező, 50 mikronnál vék...
Tyúkok áraszthatják el Érdet! Forradalmasítják a hulladékgazdálkodást Érden. A biológiailag lebomló hulladékok csökkentése érdekében elindul a “Tyúkokkal a környezetvédelemért” eln...