Beköszöntött a hüvelyesek éve!

Újév napján a családok többsége lencsét fogyaszt, ezzel is biztosítva az anyagi bőséget az adott évre. Az év további részében azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, mennyire fontos, hogy elegendő hüvelyest fogyasszunk.

A hipermarketek világában egész évben hozzájutunk mindenhez, mi szem-szájnak ingere, eleinknél szerencsére nem ez volt a helyzet: minden évszakban azt ették, ami éppen volt. Télen pl. hüvelyeseket, pedig talán nem is tudták, milyen jót tesznek magukkal. A rostban, vasban, B-vitaminokban, cinkben, fehérjékben gazdag hüvelyesek (két-háromszor annyi fehérjét tartalmaznak, mint a búza vagy a rizs) jót tesznek az emésztésnek, ráadásul ötször olcsóbb fehérjeforrások, mint a tej. Ezekről az „apróságokról” vagyunk hajlamosak manapság megfeledkezni, amin némileg azért javít az egyre népszerűbb indiai, arab, török konyha a maga gazdag hüvelyes-felhozatalával.

A tarkabab mindenki számára ismerős lehet. Nagyon egészséges, mégsem fogyasztunk belőle sokat
A tarkabab mindenki számára ismerős lehet. Nagyon egészséges, mégsem fogyasztunk belőle sokat

 

A méltatlanul nélkülözött hüvelyesek fontosságára az ENSZ is felfigyelt, ezért január 6-ával hivatalosan is elindították a Hüvelyesek Nemzetközi Évét. Kormányok, nemzetközi és nemzeti szakmai és civil szervezetek bevonásával szeretnék felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a haszonállatok száma kétszer annyival nőtt az elmúlt 40 évben, mint a népesség. A termőföld területének háromnegyede ma már a növekvő állatállományt szolgálja, és a gabonatermés egyharmadával is a haszonállatokat etetjük.

A borsót sem kell senkinek bemutatni, állati takarmányként is kiválóan hasznosítható
A borsót sem kell senkinek bemutatni, állati takarmányként is kiválóan hasznosítható

 

Pedig a hosszútávon fenntartható élelemellátás és a környezet érdekében is nagyon fontos lenne, hogy más növények mellett a hüvelyesek újra a figyelem középpontjába kerüljenek. Már a fáraók is nagyra tartották több százféle változatát, nekünk sincs semmi okunk, hogy jelentőségüket alábecsüljük. Annál is inkább, mert nitrogénmegkötő képességükkel növelik a talaj termékenységét, másrészt jelentős mértékben hozzájárulhatnak az éhezés és az alultápláltság csökkentéséhez, és kevésbé terhelik meg a környezetet és az emberi egészséget, mint az állati eredetű élelem. Ideje hát rehabilitálni a csicseriborsót, babot, lencsét és társait, amelyek ma már tényleg nagy választékban kaphatók.

A 2016-os évben több nagyszabású nemzetközi rendezvénybe futhatunk bele, amelyek főszereplője valamelyik hüvelyes lesz: pl. egy londoni falafelfesztivál, vagy számos receptcsere. A hüvelyesek évéhez több neves szakács, étterem csatlakozik, és aktív részt vállal a nemzetközi húsmentes hétfő mozgalom is, melynek célja, hogy a hét egy napján (nem feltétlenül hétfőn) egyáltalán ne együnk húst.

Forrás: kapanyel.reblog.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...