Komondor, puli, pumi, kuvasz. Néhány ismert pásztorkutyafajta, melyeket már ősidők óta használják az állattartók a nyájak terelésére. De vajon bármelyik kutya betanítható erre a mesterségre?
A legeltető állattartással foglalkozó emberek már azóta használnak pásztorkutyákat, mióta a kutyát és az állatokat háziasították. Európában leginkább a puli, a kuvasz, a komondor az elterjedt pásztorkutyák, míg Ausztráliában a kelpie, Afrikában a kabil-kutya segít a gazdáknak az állatok terelésében.
A pásztorkutyák nem kinézetükben hasonlítanak egymásra, hanem vérmérsékletükben és jellemükben. Az is kijelenthető, hogy nem minden kutya tanítható pásztorkutyának, úgy is mondhatjuk, hogy pásztorkutyának születni kell.
Sőt, a pásztorkutyákat a szó szoros értelmében tanítani sem kell, mivel a pásztorlás a vérükben van. Az állatok őrzésének és terelésének képessége már születésük pillanatában is bennük rejlik, kiképzésükkel csupán fejlesztjük, finomítjuk ezen tulajdonságaikat. A fiatal kutyáknak mindössze az engedelmességet kell megtanítani. Gondolunk itt arra, hogy ha hívjuk, azonnal bejöjjön, vagy éppen az, hogy vezényszóra bárhol, bármikor, azonnal megálljon. Ha ezeket megtanítjuk a kutyának, már csak azt kell megvárni türelmesen, hogy az eb futni kezdjen.
Ugyanis amíg a kutya nem képes gyorsabban futni, mint az általa terelt nyáj, addig maximum kergetni tudja őket, terelni nem. Mivel a kutyák rendszerint 6-10 hónapos korukban kezdenek el igazán jól és gyorsan futni, onnantól használhatóak terelésre is.
Fontos, hogy először könnyen kezelhető állatok terelésére tanítsuk meg a kutyát, majd fokozatosan a nehezebben terelhető állatok terelésére is át lehet térni. A legkönnyebben a birkák kezelhetőek, valamint a szárnyasok terelése sem okoz komoly gondot a kutyáknak. Nehezebb feladatnak számít a nagyobb testű állatok terelése, mint például a szarvasmarháé.
