Hiába a 4 milliárd: a szőlőültetvényt inkább korszerűsítik, mint bővítik

Harmadik éve lehet bővíteni a meglévő borszőlőterületeket, de az érdeklődés eddig csekély a 4 milliárdos pályázatra. A szőlősgazdák inkább a ültetvény szerkezet-átalakításában, annak korszerűsítésében gondolkodnak. Pedig a lehetőség nyitva áll, de a gazdálkodók nem akarják növelni a szőlőültetvény területét. 

Idén április 1. és 30. között lehet majd benyújtani az új borszőlőültetvények iránti telepítési kérelmet a hegybírókhoz. Az unió harmadik éve engedélyezi a tagállamok számára, hogy egy százalékkal növeljék a borszőlő-ültetvényeik összterületét. Ez Magyarországon mintegy 650 hektárnyi bővítésre ad lehetőséget, de az első esztendőben az engedélyezési fázisig csak 30 hektár telepítése jutott el. Tavaly már 340 hektár kapta meg az engedélyt, ez alapján pedig idén elkezdődhetett a telepítési támogatás igénylése is. Ezt már lehet biztató folyamatnak tekinteni – írja az Agrárszektor.

Rendkívül kevés kérelem érkezik be a szőlőültetvény bővítésére
Rendkívül kevés kérelem érkezik be a szőlőültetvény bővítésére

Az új telepítések pályázati ablaka február 15-én nyílt, de az Államkincstár eddig összesen csupán 4 darab támogatási kérelem beérkezését regisztrálta.

Mi lehet az oka, hogy a szőlőültetvény bővítésére ilyen kevés kérelem érkezik be? 

Hajdu Zoltán, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmaközi részlegvezetője szerint az alacsony érdeklődés legfőbb oka az lehet, hogy ennél a támogatásnál az elszámolási rendszer jóval bonyolultabb, mint a szőlőágazatban meghatározó szerepet játszó szerkezet-átalakítási támogatás esetében.

A termelőnek a költségeit számlákkal kell igazolnia, a számlákhoz pedig három árajánlatot kell csatolnia. Kevésbé átlátható még a pályázók számára a bírálati és ellenőrzési eljárás is, mint a 2004 óta működő szerkezetátalakítási támogatás esetében. Utóbbi egyszerűsített rendszerben, átalány jellegű támogatásként érkezik, vagyis a szőlőtermelő jól tud számolni azzal, hogy mekkora összegre számíthat. A másik ok, hogy a profi gazdák már a meglévő ültetvény fejlesztésével is hatékonyabbá tudják tenni a termelésüket – mondta.

Az új telepítések legnagyobb része el sem éri a támogatható 0,25 hektárt. Ám a rendelkezésre álló 4 milliárd forintos támogatási keretet most sem fogjuk kihasználni.

Weisz Miklós, az Agrya társelnöke, szőlész és pályázatíró

Az ültetvények szerkezet-átalakítására rendelkezésre álló csaknem 14 milliárd forintos keretet viszont várhatóan idén is teljes egészében lekötik a kérelmezők. Az egyéni terveket az 1/2018. (II. 1.) FM rendelet szerint 2018-ban kétszer, február 15. és 28., illetve november 2. és 30. között lehet benyújtani. Most nem az érkezés sorrendje, hanem az anyag szakmai értéke számít, hiszen pontozásos rendszerben döntenek a támogatottakról – mondta Weisz Miklós.

Hajdu Zoltán már konkrét számokat is tud az idei rohamról:

1196 egyéni tervet nyújtottak be mindössze 2 hét alatt az Államkincstárhoz. Pontos adat ugyan még nem áll rendelkezésre, de a beérkezett igények alapján mintegy 2000 hektárnyira becsülhető a korszerűsíteni kívánt terület.

Ez azt jelenti, hogy a meglévő ültetvények 3 százaléka fog a profi szőlőtulajdonosok kezében megújulni.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Újabb szőlőültetvény szerkezetátalakítási támogatá... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához ...
Eddig nem volt könnyű éve a szőlőtermelőknek Nem kedvezett az idei év a szőlősgazdáknak, ugyanis az enyhe tél és a korai kitavaszodás miatt jelentősen elszaporodtak a szőlő kártevői és kórokozói....
Hogyan telepítsünk szőlőt? Keresve is aligha találunk kiskertet, amelyben ne lenne néhány tőke szőlő, egy szőlősor az út mellett, vagy egy szőlőlugas. A szőlő éppen úgy hozzá ta...
Megújult a kecskeméti szőlész-borász kutatóintézet... Mintegy 30 millió forintból megújult a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet-Kecskeméti Kutató Állo...
Védjük szőlőnket a kórokozóktól A szőlőt számos kórokozó (baktériumok, gombák, vírusok) támadják évről-évre, ami mindig nagy kihívást nyújt a termesztők számára. Némely kórokozót kön...
Nyári munkák a szőlőben A szőlővel, tavasszal és ősszel van a legtöbb munka, de nyáron sem feledkezhetünk meg róla. Ha nem figyelünk rá oda, könnyen kárba mehet a termés egy ...