Szőlészet, borászat – mit hozhat 2015?

A 2014-es szezon termésénél idén mindenképpen jobbra számítanak a gazdálkodók. Tavaly az időjárás nem volt túl kegyes a szőlészekhez, borászokhoz, ugyanis a szokásosnál jóval kevesebb bort tudtak előállítani a gyenge termés miatt.

A száraz tények

Mennyiségben a borexport 6 százalékkal nőtt, az import viszont 15 százalékkal csökkent. Az árakat tekintve viszont az export 10 százalékkal emelkedett, míg az import 28 százalékkal esett vissza 2014-ben.

2015-re piaci oldalról nézve stabilizációra számít az ágazat, ugyanis Németország kivételével mindenhol visszaesett az előállítás mennyisége, bár Spanyolországból még nagy mennyiségű készletekről szólnak a hírek.

Van miben fejlődnie az ágazatnak, mivel az elmúlt 10 évben 100 hektoliterrel csökkent a belföldi borfogyasztás, míg az import a nulláról egészen 500 ezer hektoliterig emelkedett. A Prémium kategóriás borokból jelenleg is túlkínálat van belföldön, így ezt a mennyiséget csak exportbővítéssel lehet értékesíteni.

Idén lezárul a telepítési jogok vásárlása!

Egy korszak zárul le a szőlészetben, ugyanis ebben az évben lehet utoljára telepítési jogot vásárolni, 2016-tól ugyanis már csak engedéllyel lehet új szőlőst telepíteni. Az új rendszerben minden Európai Uniós tagállam évente csupán 1 százalékkal növelheti majd szőlőterületét. Hazánkban ezeket az engedélyeket várhatóan a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) fogja kiállítani.

Az elmúlt években a telepítési támogatási rendszer úgy működött, hogy az elnyert telepítési jogokat 3 évig lehetett felhasználni. Amennyiben a harmadik év végén maradt még fel nem használt terület, az a nemzeti tartalékba került. Azonban ha idén nem sikerül felhasználni a termelői jogokat, azokat később már nem lehet felhasználni!

Felmérné az ültetvényeket a HNT

Az intézkedésre azért van szükség, mert a történelmi szőlőkataszterben lévő 260 ezer hektár szőlőterületnek csak töredéke van a földhivataloknál szőlőművelési ágban nyilvántartva. További probléma, hogy a bejelentett területek csak kis részén folyik származási igazolással nyomon követhető termelés. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet 2014. végi adatai szerint 68.431 hektáron terveztek szőlő-betakarítást, azonban ennek a számnak csak a 99 százalékán történt valós munka.

A hegybírók hamarosan megkapják azokat a GPS eszközöket, melyek segítségével pontosan le tudják határolni a parcellákat és a helyrajzi szám alapján a tulajdonosukat is ki tudják deríteni. Ez azért is fontos, mert egyre több a magára hagyott, műveletlen ültetvény, amely betegségterjesztési szempontból erősen kihathat a mellette lévő, művelt területekre. Ezen elhanyagolt területek tulajdonosai is művelési/hasznosítási kötelezettségük van, így a felmérés után első körben felszólítják a gazdákat, hogy tegyenek eleget kötelezettségeinek. Amennyiben ez sem vezet eredményre, a hegybíró a terület kényszer bérbeadását kezdeményezheti. Ez azt jelenti, hogy a többi gazda körében meghirdeti a területet, majd az eljárás végén valakinek bérbe adja azt. Ezek után a bérlő fogja kapni a terület alapú támogatást és a haszon is Őt illeti meg.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Blog indult… A MHO cikke rólunk Blog indult a gazdák jó kereskedéséhez Magyar Hírlap Online - 2013. június 3., hétfő Hiánypótló mezőgazdasági blogot indított a Magro.hu, az onlin...
Mi a helyzet a zöldség és gyümölcspiacokon? Az Agrárgazdasági Kutató Intézet június 4-én tette közzé legfrissebb gyümölcs és zöldségpiaci árfigyelését, melyből és a két héttel korábbi jelentés...
Támogatás borászati gépek, technológiai berendezés... A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 180/2013. (XI. 4.) MVH közleménye az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológia...
Így áll a hazai eperszezon + tippek a szürethez!... A szamócatermés ígéretesnek mutatkozik, ami az eddigi kedvező időjárásnak köszönhető. Mivel már a szezon közepén tartunk, érdemes áttekinteni, hogyan ...
Import nagykereskedelmi zöldség- és gyümölcsárak a... Francia Condor burgonya érkezett, melynek kilója 110 forint. Az olasz 15 mm alatti koktélparadicsom ára nem változott, továbbra is 600 forint, míg a n...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...