Szintet lépett az ASP járvány, ezúttal már 45 ezer házi sertés az áldozat

Már Romániában is megjelent az afrikai sertéspestis (ASP), ahol egy kereskedelmi telepen közel 45 ezer beteg háziállatot kellett megsemmisíteni. A helyi hatóságok gőzerővel kutatják a fertőzés forrását, ugyanis ez az első eset az országban, hogy nem valamely háztartásban bukkant fel a kór.

Először fordult elő Romániában, hogy egy kereskedelmi farmon mutassák ki az afrikai sertéspestis jelenlétét. Az eset Tulcea megyében történt. A hatóságok egyelőre még nem találták meg a fertőzés forrását, ugyanakkor hozzávetőlegesen 45 ezer sertés megsemmisítését rendelték el. Az állatokat négy mobil tetemégetőben pusztítják majd el.

Több tízezer állatot kellett megsemmisíteni (Fotó: Pixabay, Alexas_Fotos)
Több tízezer állatot kellett megsemmisíteni (Fotó: Pixabay, Alexas_Fotos)

Még június végén a Tulcea megyei prefektus jelentette be, hogy helyben, a Duna-delta környékén is megjelent az afrikai sertéspestis. Akkor a kór körülbelül 500 állatot fertőzött meg. Szintén júniusban történt, hogy az ukrán hatóságok arról értesítették a közvéleményt, hogy a román-ukrán határ közelében ASP-vel megfertőzött állatokat azonosítottak. Balszerencsés módon Románia nem csak északon, hanem a dél-keleti Tulcea megyénél is szomszédos Ukrajnával. Talán ezért is, Tulcea megyében eddig már 15 gócpontot azonosítottak, június végén pedig az észak-bulgáriai Dobrics megyében rendelték el a vaddisznók tömeges kilövését. Az emberekre egyébként ártalmatlan vírus Romániában először tavaly, a román-magyar határ közelében levő Szatmárnémeti város szélén jelent meg egy háztáji gazdaságban.

Nálunk Magyarországon április végén találták meg az első ASP-vel fertőzött vaddisznót, azóta azonban már több pestises egyedet is azonosítottak.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Közel a sertéspestis a határainkhoz Ukrajna egy hazánk határától nem túl távoli megyéjében afrikai sertéspestis megbetegedést állapítottak meg a szakértők. Nem jó hír ez, adott esetben a...
A pestis már az országhatárnál van, de lehet-e ell... Ahogyan arról már beszámoltunk a hét elején, határunkhoz közel, de még Ukrajnában kimutatták a sertéspestis vírusát egy szálloda sertésállományában. A...
A középkor támad: a pestis már Magyarország határa... Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP). A vírust egy Beregújfalunál elhullott vaddisznó tetemből mutatták ki. A betegs...
Meghódítja Európát a sertéspestis Nem sikerült megállítani az afrikai sertéspestis európai terjedését. Az eddigi megjelenéseket követően a napokban, Csehországban is kimutatták a beteg...
20 km-re a határtól bukkant fel a sertéspestis Az afrikai sertéspestis az utóbbi időben több európai országban is felütötte a fejét, a gazdák joggal aggódnak az állományukért. Hazánkban még nem jel...
Közeledik – Legutóbb 20, most már csak 10 km... Szinte pont egy héttel ezelőtt jelentették be, hogy Kárpátalján sertéspestis esetet regisztráltak, így már csak 20 km választotta el a betegséget hazá...