Változik a zöldhulladékgyűjtés szabályzata!

Új év, új szabályok, legalább is a zöldhulladékgyűjtés szabályai mindenképpen átalakulnak. Sokak megijedtek, amikor még december elején nem lehetett kapni a speciális gyűjtőzsákokból egyik árusító helyen sem. Mint utóbb kiderült, ez a szabályváltozás miatt történt így.

A kerti zöldhulladékgyűjtő és kommunális hulladékgyűjtő zsákokkal a Fővárosi Közterületfenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (Főkefe) – a tavaszi indulást és tél eleji leállás időszakát kivéve – már évek óta dicséretes módon működteti kertizöldhulladék-szállító szolgáltatását.

Így néz ki egy komposzttelep
Így néz ki egy komposzttelep

 

Úgy tűnt, hogy 2015-ben jókora porszem kerülhetett a gépezetbe, mert a december elején szokásos leállást megelőzően sok árusítóhelyen hiába keresték a speciális gyűjtőzsákokat. Az értékesítők szerint a Főkefétől hiába rendelnek, nem kapnak.

A közelmúltban azonban a cég hivatalos közleményéből kiderült, hogy januártól változnak a szabályok, nyilván ezért fogytak el zsákok. Egy megváltozott rendelet miatt 2016. január 1-től a zöldhulladékot a képződés helyén, a zöldhulladék elkülönített gyűjtésének céljára gyártott gyűjtőedényben vagy biológiailag lebomló hulladékgyűjtő zsákban kell gyűjteni, kivéve, ha a zöldhulladékot házi, vagy közösségi komposztálás útján komposztálják. Ennek pontos mikéntjéről később értesítik a lakosságot.

Így gyűjtötték idáig a zöldhulladékot
Így gyűjtötték idáig a zöldhulladékot

 

Szerencse, hogy 2016. január elsejét követően a jelenleg zöldhulladék gyűjtésére használt, korábban majd’ 300 forintért megvásárolt és megmaradt polietilén zsákok a továbbiakban is felhasználhatóak. Azokban a kommunális többlethulladékot szükség esetén a kukásautók térítésmentesen elszállítják. Ha ez a megoldás nem megfelelő, azt ígérik, hogy a polietilén zöldhulladékos zsák(ok)at visszavásárolják. Ehhez azonban az új év elején fel kell venni a kapcsolatot a társasággal.

Mindez ismét felveti a zöldhulladék otthoni elhelyezésének lehetőségét: erre nagyon alkalmas a komposztálás és mulcsozás. Az előbbi, különösen, ha csak kerti hulladékot halmozunk és érésgyorsítót használunk, szagtalan és hamar véget ér. A mulcsozás pedig igen jótékony hatással van a kerti kultúrállapot fenntartására.

Forrás és fotók: kapanyel.reblog.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Komposztálni jó! Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településen...
Hihetetlen ötlet! Gyomirtás és tápanyag utánpótlás... Aki szereti a természetet, igyekszik óvni a környezetet, annak tudatos döntésekre van szüksége. Furcsa dolog, de a mai világban elég nehéz úgy élni, h...
Mi kerüljön a komposztba? Egyre népszerűbb a kerti hulladékok otthoni feldolgozása, a komposztálás. Mind többen jönnek rá, hogy nem kell feltétlenül megszabadulni, zsákokba, ku...
Új év, új szemlélet, új lehetőségek Nem csupán a klímaváltozás tereli új utakra a mezőgazdaságot, de a költséghatékonyság és a környezetünk védelme is új szemléletre késztetik a piaci sz...
Nyilvánossá válnak az őstermelők egyes adatai 2016. július 1. napján hatályba lépett a módosított személyijövedelemadó-törvény, melyben változtak a mezőgazdasági őstermelőkre vonatkozó rendelkezés...
Változások a kecsketartás támogatásában Pontosították a kötelező birtokon tartási idő számításának kezdetét és jóval rövidebb lett a támogatási kérelem benyújtási időszaka a kecsketartás, po...