Ki mondta, hogy csak az lehet drón, ami repül?

Forradalmi fejlesztéssel rukkolt elő tavaly a Yamaha gyár, ugyanis kifejlesztették az első vizi drónt. Most pedig létrehozták – sőt, piacra is dobták – a Vizivándort, amely a rizsültetvényeken fog komoly segítséget nyújtani a gazdálkodóknak.

Tavaly nagyot durrantott a Yamaha, amikor bemutatta a Breeze10 elnevezésű automata csónakját, amit gátak ellenőrzésére használhatunk. Idén áprilisban még tovább csavartak egyet a történeten. Megérkezett a Water Strider (Vizivándor) elnevezésű kiscsónak, ami tulajdonképpen a Breeze10 kistestvére. A mindössze 1,6 méter hosszú távirányítású csónakkal elsősorban a rizsföldeken tevékenykedőket szeretnék segíteni.

Ez lehet minden rizstermesztő álma (Fotó: hajozas.hu)
Ez lehet minden rizstermesztő álma (Fotó: hajozas.hu)

 

A rizsföldek gondozása ugyanis egy rendkívül embertpróbáló munka. Modern világ ide vagy oda, a munkafolyamatok nagy részét még ma is kézzel végzik. A japán kormány célul tűzte ki, hogy 40 százalékkal csökkenti a rizstermesztés költségeit, ehhez azonban az élőmunka-igényt is redukálni kell.

Ennek okán hozta létre a Yamaha a Vizivándort, amely már 5 centi mély vízben is képes a haladásra. A kis csónak különlegessége, hogy a ’fedélzetén’ egy 8 literes tartály kapott helyet, amelyet gyomirtószerrel tölthetnek fel. A tartály egyébként cserélhető, így a gazdálkodó a telephelyén több tartályt is feltölthet és később a földön már csak cserélni kell az üres tartályt telire – írja a blog.syngenta.hu.

Az eszközt már megvásárolható, mindössze 8500 dollárt kell letenniük érte az asztalra.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Megkezdődött a különleges rizstámogatás kifizetése... Az MVH megkezdte a különleges rizstámogatás kifizetését, és mintegy 60 rizstermelő részére összesen több mint 380 millió forintot folyósít. A fajlagos...
Fizetni kell a halastavak feltöltése után is! Eddig járulékmentes volt az a víz, amellyel halastavakat töltöttek fel, vagy rizstermesztésre használták. A jövőben ez változik, sőt, a fúrt kutakat i...
Applikációk segítik a növénytermesztést A precíziós mezőgazdaság egyre inkább kezd beférkőzni a gazdák mindennapjaiba, sőt, most már számos okostelefonos alkalmazás között is választhatunk, ...
Önjáró traktor a jövőből! Várható volt, hogy előbb-utóbb megjelennek a teljesen önműködő gépek, de elsősorban inkább a személyautók terén vártuk a forradalmi áttörést. Most azo...
Friss technológiai fejlesztésekkel érkezik a III. ... A mezőgazdaságban a digitalizációs folyamat az utóbbi időszakban egyre gyorsabban halad. A modern gazdaságokban napról-napra több a precíziós gazdálko...
Applikáció mondja meg a gazdának, mennyi nitrogént... A digitalizáció térhódítása megkérdőjelezhetetlen. A mezőgazdaságban is újabb és újabb technológiák jelennek meg, melyek segítik a mezőgazdasági terme...