Szigorúbb ellenőrzést szorgalmazna a Tej Terméktanács

Még szigorúbb hatósági ellenőrzést szorgalmaz a magyar ágazati szereplők védelme érdekében a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Hartz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a múlt héten gyanúsan olcsó UHT- tejet forgalmazó cégláncolatot derített fel a fővárosban. De kevesellte, hogy az adóellenőrök “csak” 55 millió forint nettó adókülönbözetet tártak fel. (A NAV korábbi közleménye szerint a céghálózat Szlovákiából származó tejet hozott forgalomba, az uniós áfaszabályok kijátszásával.)

A mostani bejelentésnek elrettentő hatása lehet – vélte Hartz Zoltán, de szerinte az 55 millió forintos adóhiány mögött csak 50-100 kamionnyi tej lehet. Ez a mennyiség egy országos kiskereskedelmi lánc egy heti szlovák vagy cseh tej akciós mennyisége – mondta az ügyvezető igazgató.

Hozzátette: az általános forgalmi adó (áfa) elcsalásának gyakorlata ugyanakkor már több éves gyakorlat az ágazatban (a legális szereplők kárára), és milliárd forintban mérhető adóbevétel-kiesés keletkezik a költségvetésben évente emiatt.

Ezért is tesz bejelentéseket a terméktanács folyamatosan az általa tapasztalt visszásságokról a hatóságoknak. A szakmaközi szervezet az előző tíz hónapban kilenc esetben tett bejelentést konkrét nagykereskedők ellen, a háttérszámításokat is mellékelve. Bemutatva például a cseh, a szlovák nyerstej árakat, a csomagolás és a logisztikai költségeket, továbbá az áfatartalmat.

A Tej Terméktanács még jobban védené a magyar tejet

Ennek alapján a terméktanács általában arra a következtetésre jut, hogy áfacsalás történt. Például egy szlovák tejfeldolgozó által előállított 1,5 százalékos (hosszan friss) UHT-tej Szlovákiában 80-89 eurócent (kerekítve 250 forint körüli összeg), Magyarországon viszont ugyanennek a feldolgozónak ugyanezen teje 140-150 forint, úgy, hogy a szlovák nyerstej ára hasonló, mint a magyar, vagy drágább. Ha az árkülönbség dobozonként 20-30 forint, akkor “egykörös”, ha pedig 100 forint körüli összeg, akkor “többkörös” áfacsalás feltételezhető, és az ügy mögött cégláncolat áll – közölte Hartz Zoltán.

Az ügyvezető igazgató azt mondta: a fogyasztókkal meg kell értetni, hogy ha a magyar termék egy kicsit drágább is, azt vásárolják, mivel mögötte magyar munkahelyek, emberi sorsok állnak. A hatóságoktól pedig azt kéri a terméktanács, hogy az ellenőrzés folyamatos legyen.

Forrás: MTI

Share Button

Kapcsolódó cikkek

A rendszeres ellenőrzés tisztítja a zöldség-gyümöl... A feketegazdaság elleni küzdelem részeként, valamint a vásárlók és a tisztességes termelők, forgalmazók védelmében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...
Bevezetik az EKÁER-t 2015. január 1-jén induló EKÁER. Ha még nem hallott róla, abból baj is lehet, mert a NAV üzemelteti és az előírások be nem tartásáért büntetés is jár....
Március elsejéig tart az ekáer próbaüzeme! A piaci szereplők javaslatát szem előtt tartva a kormány március elsejéig meghosszabbította az ekáer rendszer próbaüzemét. A NAV addig is ellenőrizhet...
Hogyan adóznak az őstermelők? Nyakunkon az adóbevallás beküldésének határideje, így mai cikkünkben összeszedtük, hogy az őstermelőkre milyen szabályok vonatkoznak az adózás terén! ...
Együttműködés a K&H és a Tej Terméktanács köz... Együttműködési megállapodást írt alá a K&H Bank Zrt. és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács; az újabb három évre szóló szerződés értelmében...
Máris módosul az EKÁER! Kiadásra kerültek azok a jogszabályok, amelyek az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) kapcsolatosak. Márciustól a nemzetgazd...