Szicsek Feketeribizli pálinkája győzött

A június 19-én megrendezett Országos Pálinka- és Törkölypálinka Versenyen a kereskedelmi főzdék részvétele rekordszámú volt: 50 főzde 335 mintával versengett egymással, 8 főkategóriában: almatermésűek, csonthéjasok, bogyós gyümölcsök, szőlő, törköly, vadgyümölcs, ágyas és vegyes kategóriákban. A verseny első helyezettje a Szicsek Pálinkafőzde Kft. feketeribizli pálinkája, Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje pedig a Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft. lett.

A versenyt a Pálinka Nemzeti Tanács idén új alapokra helyezve rendezte meg. Az eredményhirdetéssel egybekötött rangos díjátadó gálát a Mezőgazdasági Múzeumban tartották, ahol az ágazatért felelős szakpolitikusok, intézmények vezetői, a pálinkás szervezetek, lovagrendek, a nevezők és a bírálók együtt ünnepelték a helyezetteket: 99 bronz, 114 ezüst és 63 aranyminősítés került átadásra.

Köszöntőt mondott Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, az eseményt pedig Jakab István, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg.

Az Országos Pálinka- és Törkölypálinka Verseny legjobbjai:

  • Magyarország legjobb pálinkája – 2014: Szicsek Pálinkafőzde Kft. – Feketeribizli
A büszke győztes
A büszke győztes

 

  • Champion – almatermésűek kategóriában: Zsindelyes – Jonagold alma pálinka
  • Champion – csonthéjas gyümölcsök: Gyulai Pálinka Manufaktúra – Szilvapálinka
  • Champion – bogyós gyümölcsök: Szicsek Pálinkafőzde – Feketeribizli Pálinka
  • Champion – szőlőből készült pálinkák : 1 Csepp Pálinka – Piros veltelini szőlő pálinka
  • Champion – törkölyből készült pálinkák: Zedon – Villányi törkölypálinka
  • Champion – vadgyümölcsből készült pálinkák: Schiszler Pálinkafőzde – Madárberkenye
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb bérfőzetője/magánfőzője: Dr. Gyenesei István
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje I.: Gyulai Pálinka Manufaktúra Kft.
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje II.: Harmatrázó Pálinkaház
  • Magyarország 2014. évi legeredményesebb pálinkafőzdéje III.: Szicsek Pálinkafőzde Kft.

A verseny győztesei egy másik Hungarikum, a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített díjakat vehették át Béli Géza Versenyigazgatótól és Mihályi Lászlótól, a Pálinka Nemzeti Tanács elnökétől.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Debrecenben versengtek egymással a legjobb magyar ... Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (XII.) Pálinka- és Párlatversenyre rekordszámú nevezés érkezett: a tavalyi 1700 mintaszám...