Szervestrágyaszóró lett az idei év magyar mezőgépe

Már-már hagyományosan, minden évben megválasztják az AGROmash EXPO-n az adott év magyar mezőgépét. 2017-ben ez egy sokak által elismert gyártó műhelyéből került ki.

Kiírási követelmény, hogy a díjat kizárólag olyan gép nyerheti el, melyet hazai mezőgazdasági gépgyártó álmodott meg, készített el és mutatott be a kiállításon. Nem volt hiány idén sem hazai tervezésű és gyártású mezőgépekben. 30 standot keresett fel a 6 tagú szakmai zsűri, hogy kiválasszon 5 olyan gépet, melyek közül kikerülhet a cím győztese.

Az idei évben egy szervestrágyaszóró nyerte el a megtisztelő címet (Fotó: fliegl-agrartechnik.de)
Az idei évben egy szervestrágyaszóró nyerte el a megtisztelő címet (Fotó: fliegl-agrartechnik.de)

 

Az utolsó körre egy magszeparátor, egy magágykészítő-magvető és egy szervestrágyaszóró maradt versenyben. Végül a zsűri a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. büszkeségét, az ADS-60 kódszámú szervestrágyaszóró mellett tette le a voksát, így ez a gép érdemelte ki Az év magyar mezőgépe 2017 címet.

A gép egyébként egytengelyes, letolólapos rendszerben működő, kisüzemek számára tervezett trágyaszóró. A díjat ünnepélyes keretek között adta át a gyártó ügyvezető igazgatójának Antos Gábor, a GTE Mezőgépipari Szakosztályának társelnöke.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

5 jó tanács, mit és hogyan ültessen Új, még nem próbált növényt termesztene, vagy most vágna bele először a zöldségtermesztésbe? Olvassa el, mi az az 5 tanács, amelyeket mindenképpen érd...
Magyarok is részt vesznek a nemzetközi parlagfű-ku... Nemzetközi kutatási program indult a sokaknak egészségügyi panaszt okozó, a szántóföldi növénytermesztésben nagy károkat előidéző gyom, a parlagfű job...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Bábolnai Gazdanapok Idén már 29. alkalommal rendezik meg a Bábolnai Gazdanapokat Bábolnán. Lássuk, hogyan alakult eddig, és még mi várható a 4 napos rendezvényen. Szepte...
Integrált szervezet szolgálja ki a növénytermesztő... A Nitrogénművek Zrt. sajtótájékoztató keretében mutatta be új, integrált szervezetét, amely a vetőmagtól a terménykereskedelemig átfogóan szolgálja ki...
AgroCon 2014 – Fókuszban a növénytermesztés... 2014. november 4-én az IIR Magyarország szervezésében kerül megrendezésre az AgroCon 2014 konferencia Kecskeméten, a Granada Konferencia, Wellness és ...