Szerkezetátalakítás nélkül veszélyben a magyar almaágazat

A magyar almatermesztés nem éli éppen fénykorát az utóbbi időben. Az ültetvények többsége korszerűtlen és a munkaerőhiány sem segíti az ágazat fejlődését. A jövőben azonban változások nélkül nem lesz esélye a magyar almának a külföldi piacokon, így lépni kell.

Újra összedugták a fejüket a termelők, a kiskereskedelem képviselői és a NAK a hazai almaágazat helyzetének javítása érdekében. A megbeszélésen elhangzott, hogy ehhez radikálisan növelni kell az étkezési alma mennyiségét az iparival szemben. Jelenleg ugyanis jóval több ipari alma terem hazánkban, ebből azonban jóval kisebb bevételre tehetnek szert a termelők. És mint tudjuk, bevételből fejlődhet tovább egy almafarm. A fejlődés azonban az utóbbi években megtorpant az országban.

A fajta- és ültetvényszerkezet 25 év leforgása alatt szinte semmit sem változott, így az ültetvényterület csupán 20-25 százaléka nevezhető korszerűnek. Az sem könnyíti meg az ágazatban tevékenykedők helyzetét, hogy egyre kevesebb munkás és idénymunkás szeretne az almáskertekben dolgozni.

Komoly veszélyben lehet a magyar almatermesztés, amennyiben nem haladnak a korral a jövőben sem a gazdálkodók
Komoly veszélyben lehet a magyar almatermesztés, amennyiben nem haladnak a korral a jövőben sem a gazdálkodók

 

Az idén várható piaci történésekre is kitértek a megbeszélésen résztvevő felek. Mivel itthon jóval kevésbé sújtotta a tavaszi fagy az almásokat, mint más országokban, ezért jelentősen megnövekedhet a külföldi kereslet a magyar alma iránt. Több uniós ország ugyanis várhatóan 20 százalékos terméskieséssel számolhat az elmúlt évekhez képest, a kiesett termést pedig a magyar alma pótolhatja.

Mire számíthatnak idén az almatermesztők?

Összesen 500 ezer tonnás almatermés várható 2017-ben hazánkban, ám ebből csupán 150-200 ezer tonna lehet étkezési minőségű, a maradék ipari alma lesz. Az arányt azonban még az időjárás módosíthatja, negatív irányba.

A belföldi piacon a Gála, a Golden, a Jonagold, az Idared, a Jonathan és a Red delicious a legnépszerűbb. Az ültetvények több mint kétharmada Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekszik, és Magyarország 25 ezer hektáros termőterülettel a hetedik az uniós országok sorában – írja az MTI.

A kamara kiemelte: az októberben kezdődő idei, másfél hónapos almanépszerűsítő kampányt hét kiskereskedelmi áruházlánccal és az Agrármarketing Centrummal együttműködésben valósítják meg. A cél változatlanul az, hogy népszerűsítsék a jó minőségű magyar almát, megismertessék a fogyasztókkal a fajtaválasztékot és erősítsék a termelők piacait.

Share Button

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hogy elsőként értesüljön fontos agrárhírekről, támogatásokról, rendeletekről!

Kapcsolódó cikkek

Gyümölcstermelők téli továbbképzése rendezvénysoro... A szakmai fejlődés minden szakember számára fontos, így a gyümölcstermesztés területén dolgozóknak is. A programon résztvevők friss információkat tudh...
Mi lesz idén a zöldség-gyümölcs ágazatban? 2013-ban döcögősen indult be a szezon, köszönhetően a hosszúra nyúló télnek. Idén azonban enyhe volt a tél és korán megérkezett a tavasz is: előbb kez...
Rekordtermés helyett csak jó közepes várható a gyü... A korábban jelzett rekordtermés helyett csak jó közepes termés várható a magyarországi gyümölcsösökben, főként az elmúlt hét időjárása miatt - mondta ...
Vidéki nagybani piacok: a belföldi gyümölcsök brut... Cikkünkben a debreceni, kecskeméti, miskolci és szegedi nagybani piacok 22. heti árait vesszük górcső alá. Néhány esetben, jelentős különbségek vannak...
Budapesti fogyasztói piacok: a belföldi gyümölcsök... Az Idared alma ára a Fehérvári piacon jelentősen csökkent, a múlt heti 248 forint/kilogrammos ár 198 forint/kilogrammra esett. A Fény utcai piacon vis...
Belföldi gyümölcsárak a vidéki nagybani piacokról ... Hektikusan változott a vidéki nagybani piacokon a belföldi gyümölcsök termelői ára: jó néhány a felére csökkent, de volt, ami emelkedett. A részleteké...