Szerdáról csütörtökre virradóra már megjelenik a talajmenti fagy

Szerda estétől tovább csökken a felhőzet, de elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Duna-Tisza közén maradnak erősebben felhős területek is, és ezeken a tájakon további eső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél az éjszaka első felében időnként megélénkül, később mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között várható, de az északi völgyekben és a homokhátságokon ennél pár fokkal hidegebb, akár gyenge fagy is lehet. Talajmenti fagy több helyen előfordulhat.

Később a reggeli maradványfelhőzet gomolyosodik, illetve máshol is gomolyfelhők-képződnek, amelyek egyes részeken jobban össze is állhatnak, így akár hosszabb időre is eltakarhatják a napot. A délután második felétől észak felől fátyolfelhőzet sodródik fölénk, amely északkeleten meg is vastagszik. Csapadék nem valószínű. A nyugatira, délnyugatira forduló szelet sokfelé kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között alakul, de északkeleten ennél 1-2 fokkal hűvösebb lehet az idő – olvastuk a met.hu oldalán.

Pénteken eleinte sok magasszintű felhő valószínű, mely a nap folyamán fokozatosan szakadozik, csökken. Ugyanakkor az ország nagy részén erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés. Néhány órás napsütés mindenütt valószínű, azonban a délnyugati tájakon kevesebb lehet a felhő, arrafelé inkább napos idő lesz a jellemző. Estétől mindenütt jelentősen csökken a felhőzet. Záporok elsősorban északkeleten alakulhatnak ki helyenként. A kezdetben déli, délnyugati, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szelet nagy területen kísérhetik erős, utóbbit az északi, északkeleti országrészben helyenként viharos lökések is, ugyanakkor a délnyugati határ közelében gyenge vagy mérsékelt maradhat a légmozgás. Estére mindenütt csillapodik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14 fok között alakul. A maximum-hőmérséklet 17, 24 fok között valószínű.

Szombaton túlnyomóan napos, derült idő várható, reggelre helyenként pára- és ködfolt képződhet. Csapadék nem lesz. A kezdetben északnyugati szél délies irányba fordul, és helyenként megélénkülhet. Hajnalban 2 és 12 fok közé hűl a levegő, az ország északkeleti felén mérhetjük az alacsonyabb, délnyugati felén pedig az enyhébb értékeket. Délutánra 18, 25 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála.

Vasárnap gomolyfelhős, napos idő valószínű. A nap második felétől növekszik a csapadékhajlam, az ország nyugati felén záporok, esetleg zivatarok előfordulhatnak. A jellemzően délies irányú szelet néhol élénk lökések is kísérhetik. A hajnali 7, 13 fokról délutánra 20, 27 fokig melegszik fel a levegő.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Alkalmazkodni tudni kell a klímaváltozáshoz Múlt hét pénteken jelent meg az MTI-n „A klímaváltozás lehetséges következményei 2050-től” elnevezésű ábra. Az üvegházhatás-prognózist ábrázoló grafik...
A kukorica és a klímaváltozás Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta szakértőnk, Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Ezúttal egyrészt a mezőgazdasági munkák, má...
Mi várhat a kukoricatermesztőkre a következő 10-20... Múlt héten az üvegházhatás hosszú távú hatásait boncolgatta Dr. Varga Zoltán agrometeorológus. Előző cikkéből pedig már sok mindent megtudtunk a kukor...
A meteorológia világnapja – március 23. Egy nappal a Víz világnapja után tartjuk a Meteorológiai Világnapot, már több mint 50 éve. A főként meteorológusok ünnepelt világnapról mi is megemlék...
A májusi eső aranyat ér! Az utóbbi napokban igencsak kijutott az esőből országszerte, ami a gazdáknak is jól jött. A tíz millimétert csapadék kedvez az idei termésnek. Sokszor...
Áll a víz a szabolcsi földeken – fotókkal! Míg az ország nagyobb részén valóban aranyat ért a májusi eső, sok szabolcsi gazda a túl sok csapadék elvezetésén fáradozik. Volt vihar, volt jég, de ...