A minden évben nagy érdeklődéssel övezett AGROmash Expot és AgrárgépShowt idén 2016. január 27. és 30. között rendezik meg. A helyszín ezúttal is a Hungexpo Budapesti Vásárközpont lesz. Színes programok, gépújdonságok jellemzik majd a négy napos kiállítást.
Idén is a Hungexpo teljes területe megtelik kiállítókkal az AGROmash expo ideje alatt. Összesen 18 ország 350 kiállítója vesz részt az eseményen. A szokásokhoz híven a magyar mezőgazdasági géppiac színe-java felvonul a kiállításon és nagy nemzetközi márkák újdonságait mutatják be. Így többek között Claas, Fendt, John Deere és Massey Ferguson gépeket is láthatnak a látogatók a rendezvényen, sőt, több Hannoverben díjazott gépet is a nagyközönség szemei elé tárnak a szervezők.
Az idei AGROmash Expo is a megszokott input-gépesítés-logisztika hármast igyekszik szem előtt tartani, amelyekről évről-évre egyre szélesebb választékot tudnak bemutatni a szervezők. Ebből adódóan az idei rendezvényen is sok újdonsággal találkozhatnak a látogatók.

Az agrárkiállításokkal egyidőben rendezik meg a Magyar kert, valamint a Szőlészet-Pincészet szakkiállításokat is. A Magyar kert kiállítás tematikája a teljes kertészeti ágazatot lefedi, tervezéstől a fenntartásig. A Szőlészet-Pincészet kiállításon pedig a látogatók minden termékkel és technológiával megismerkedhetnek, amelyek valamilyen úton-módon a borhoz kapcsolódnak.
A rendezvény hivatalosan 2016.01.27-én, 11 órakor veszi kezdetét Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitójával.
Részletes program és jegyrendelés: http://agromashexpo.hu/