Szerbiai és magyar együttműködés a mezőgazdaság sikeréért

Konferenciával ünnepelte a magyar tudományt Hódmezővásárhelyen, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottság Mezőgazdasági Szakbizottsága, és a Magyar Biológiai Társaság Szegedi Csoportja. A Regionális eredményekkel a határok nélküli mezőgazdaságért című eseményről, Horváth József, az SZTE Mezőgazdasági Kar dékánja beszélt. A szegedi agrárkutatás bemutatta, hol tartanak a közös projektek Szerbiával.

A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának dékánjával, Horváth Józseffel, és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológiai tanszékének vezetőjével, Vágvölgyi Csabával a Promenád.hu portál készített interjút, ezt az anyagot szemléztük.

A szerbiai és a szegedi agrárkutatás közös feladatokkal tesz sokat azért, hogy a mezőgazdaság fejlődhessen - képünk illusztráció, a szerbiai Jagodina településről
A szerbiai és a szegedi agrárkutatás közös feladatokkal tesz sokat azért, hogy a mezőgazdaság fejlődhessen – képünk illusztráció, a szerbiai Jagodina településről
Talajvizsgálat, mikrobiológiai készítmények, ökológiai gazdálkodás alapjai

A magyar tudomány ünnepe minden év novemberében, egy, a Magyar Tudományos Akadémia által felügyelt rendezvénysorozatokból álló hónap. Természetesen intézményünk minden évben csatlakozik ezen programsorozatokhoz és nincs ez másképp az idén sem. Így aztán a konferencia célja, hogy bemutassuk azokat a tudományos eredményeket, amelyek az elmúlt időszak keletkeztek és karunkhoz köthetőek. Az elmúlt évek mindegyikében sikerült eddig legalább egy olyan elemet belecsempészni az eseményünkbe, ami az éppen aktuális együttműködésekről, pályázatokról és projektekről számol be – mondta Horváth József.

Hozzátette, hogy a 2018-as projektben egy a szerb-magyar együttműködés révén létrejövő, különböző talajtípusokra adaptált mikrobiológiai készítményekkel kapcsolatos kutatások zajlanak. Olyan fenntartható, természet és környezetbarát tápanyag ellátási technológiák kidolgozása megy végbe, ami az ökológiai gazdálkodás alapjainak lehetőségeit fejlesztheti.

A határok nélkül a mezőgazdaságért elnevezés több értelmezése

Az első az alapvetően a határon átnyúló projektre vonatkozik. A másik pedig, hogy olyan témák kerülnek ezen rendezvényen napirendi pontra, amelyek a határmentiséget hangsúlyozzák, mint például a termőföld-forgalommal kapcsolatos kérdések. Illetve kiemelhető harmadikként az a tényező is, hogy léteznek olyan témakörök és kérdések, amelyek határoktól függetlenek, már-már globálisnak tekinthetőek – folytatta a Mezőgazdasági Kar dékánja.

Folyamatos és közös fejlődés a szerbiai kutatókkal

Vágvölgyi Csaba, a SZTE Természettudományi és Informatikai Kar Mikrobiológiai tanszékének vezetője szerint a projekt megvalósult részeiről szóló beszámolók elsősorban az egyetemi hallgatókat célozzák meg, de azok a tudományos oktatók, kutatók is sokat fejlődhetnek, akiket magasabb szinten érdekel a biológia. Sőt, azok is választ kaphatnak a kérdéseikre, akiket esetleg a mezőgazdasági problémák és az új technológia megközelítésének iránya vonz– mondta Vágvölgyi Csaba. A szakember hozzátette, hogy az elmúlt évtizedekben felnövekvő, fiatal generáció hozzáállása és érdeklődése egyre inkább azt bizonyítja, hogy igenis kezd megújulni a magyar mezőgazdaság, ugyanis az érdeklődés és az abban való folyamatos fejlődés iránti vágy jelen van.

A rendezvényen az alábbi témákban tartottak előadást
  • Mikó Józsefné Jónás Edit: Selejtezési stratégiák vizsgálata tejtermelő tehenészetekben
  • Szarvas Adrienn: Édesburgonya termesztés-technológiai vizsgálatok agyagos vályog talajon
  • Jani Péter: A határon átnyúló földtulajdonszerzés aktuális kérdéseiről
  • Nagypál Virág: Fenntartható vízhasználat tejelő tehenészetben
  • Komlósi Tamás: Varjúfélék csapdázása és annak eredményei
  • Szilágyi Szabina, Mikó Józsefné Jónás Edit: Tejminőség vizsgálata különböző fejéstechnológiai feltételek mellett
  • Balogh Csaba, Pinnyey Szilárd, Benk Ákos: Kuriózumtermék (kappan) előállítása kendermagos magyar tyúk fajtából
  • Pap László, Monostori Tamás: Növénykondicionálók hatása az édesburgonya termésére
Angol nyelven pedig az alábbi előadásokat tartották meg
  • Biljana Škrbić, Igor Antić (University of Novi Sad, Serbia), László Kredics, Csaba Vágvölgyi
    (University of Szeged, Hungary): Occurrence and level of polycyclic aromatic hydrocarbons in the arable soil of Serbian-Hungarian cross border region as indicator of soil quality for organic
    production
  • Igor Antić, Biljana Škrbić (University of Novi Sad, Serbia), László Kredics (University of
    Szeged, Hungary), Nataša Đurišić-Mladenović (UNS), Csaba Vágvölgyi (USZ): Can the
    organochlorine pesticides and polychlorinated biphenyls present in the agricultural land of SerbianHungarian cross border region affect the soil quality
  • Danka Radić, Gordana Racić, Igor Vukelić, Ljubinko Jovanović, Dejana Panković (Educons
    University, Serbia): The application of microbiological fertilizers in Vojvodina: facts and figures
  • László Kredics (University of Szeged, Department of Microbiology, Hungary): Are biocontrol
    agents clinically relevant? – Genus Trichoderma in the spotlight
  • Tamás Monostori, László Kredics, Csaba Vágvölgyi, Ferenc Lantos, Péter Jakab, Adrienn
    Szarvas (University of Szeged, Hungary): First results on the application of various microbe
    strains in sweet potato and carrot production in the frame of the PLANTSVITA project
Share Button

Kapcsolódó cikkek

Magyar kutatók hozhatnak új eredményt a farontó bo... Új eredményt hozhat a farontó bogarak elleni küzdelemben egy új csali fejlesztése, amelyen magyar kutatók is dolgoznak. A szakemberek munkájáról, amel...
Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajt... Gombafertőzéseknek ellenálló búza- és kukoricafajták nemesítésén dolgoznak a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. szakemberei több kutatóintézettel és ...
Magyarok fedezték fel, de egy USA-beli cég profitá... A zöldségtermesztésben különösen nagy károkat okozó baktériumok és gombák ellen találtak új baktériumtörzset a Szegedi Tudományegyetem kutatói. A szab...
Jó agrárüzleti lehetőség a Nyugat-Balkánon Jó lehetőségek vannak a tőlünk délre, délkeletre fekvő országokban, a Nyugat-Balkán is ilyen régiónak számít. A magyar agrárkivitel jelentős részét a ...
A mezőgazdasági tudományos kutatás volt a középpon... "Fenntartható agrárium és környezet - az Óvári Akadémia 200 éve - múlt, jelen, jövendő" címmel rendezték meg a XXXVII. Óvári Tudományos Napokat a Széc...
Több gyakorlat a kutatóintézetben, és kétszer anny... Stratégiai megállapodást kötött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Szent István Egyetem. Folytatódik a Nagy István agrárminiszter álta...