Szerbiából jelentjük

2021 augusztusában számoltunk be arról, hogy a szerbiai leányvállalatunk, a KITE d.o.o. két új telephellyel bővíti vidéki bázisainak sorát. Csenejen és Szávaszentdemeteren akkor már előrehaladott állapotban voltak a munkálatok, jelenleg pedig az átadáshoz közeledünk, erről adunk most tájékoztatást.

Új fejlesztésbe kezdett a KITE Zrt. leányvállalata a KITE d.o.o, melynek keretein belül Csenejen (Čenej) egy központi telephelyet, illetve Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) egy alközpontot építenek fel. A projekt 2020 februárjában indult, és 2022 májusában zárul le. Jelenleg közel kilencven százalékos készültségi állapotban van a beruházás.

A forgalom és tevékenységi kör bővülésének következtében a KITE d.o.o. elérkezettnek látta az időt telephelyhálózatának bővítésére. A jövőt érintő növekedési tervek elérése, és a partnerek által támasztott piaci elvárások minél kedvezőbb kiszolgálása érdekében döntöttünk amellett, hogy Csenejen egy központi telephelyet, illetve Szávaszentdemeteren egy alközpontot építünk fel. Mindkét helyszínen az építkezési munkálatok a befejezéshez közelednek.

Szávaszentdemeteren is folynak a munkálatok

Szávaszentdemeteren a külső tereprendezési munkálatok közül a felszínegyengetés van folyamatban, az esővíz és külső csatornahálózat kiépítése befejeződött. A közlekedőutak és parkolók térkövezése elkészült, a bekötőutak aszfaltozása és térkövezése most folyik. A portaépületben a burkolási munkálatokat végzik. A külső géptároló területen a tömörített zúzott köves réteg kész, a gépmosó teljes egészében elkészült.

Az épület belső szerkezeti elemei állnak. A belső térben a burkolási és festési munkálatok vannak folyamatban. A fűtési-, hűtési hálózat teljes egészépen megépült, a fűtőhelység gépészeti elemeinek telepítését végzik a kivitelezők. Az elektromos hálózat szintén elkészült, a festési munkálatok után kerülnek felszerelésre az elektromos csatlakozók. A víz és szennyvíz, valamint a szellőzőegység-hálózat teljes egészében elkészült, a szaniterek a festés befejezését követően kerülnek felszerelésre.

Cseneji látkép esti fényben

Csenejen a közlekedőutak és a parkolók térkövezése befejeződött, a bekötőutak aszfaltozására kerül sor hamarosan. A burkolatlan területek felszíni egyengetése folyik a napokban, a külső géptároló, valamint a jövőbeni vámszabad terület legfelső, zúzott kővel borított rétegének előkészítése folyamatban van. A külső vízelvezető hálózat megépítése hamarosan befejeződik. A gépmosó teljes egészében elkészült, az egységhez tartozó tároló szigetelési munkálatai folynak. A porta épület kivitelezése szintén hamarosan befejeződik, jelenleg a burkolási munkálatokat végzik. A telepen létesítendő önálló trafóállomás megépítése szintén folyamatban van.

Az épületen belüli munkálatok tekintetében gyakorlatilag párhuzam vonható a szávaszentdemeteri kivitelezéssel. Az épület szerkezeti elemei teljes egészében elkészültek. A festési és burkolási munkálatok folyamatosak és minden épületszinten előrehaladott állapotban vannak. A víz- és szennyvízhálózat, valamint a szellőzőegység teljes egészében ki van építve, a szaniterek a festést követően kerülnek felszerelésre. A fűtési-, hűtési hálózat teljes egészében megépült, a kazánház gépészeti elemeinek telepítése hamarosan befejeződik és ezzel a rendszer teljes lesz. Az elektromos gyenge- és erősáram-hálózat minden épületrészben és épületszinten kiépült, a festés befejezését követően a csatlakozók felszerelése történik meg.

A KITE Zrt. 100 %-os tulajdonában lévő KITE d.o.o. nevű szerbiai leányvállalat 2017 tavaszán kezdte meg aktív működését. A vállalat által kínált magas minőségű termékek és szolgáltatások hamar az egyik legnépszerűbb forgalmazóvá tették a térségben, melynek köszönhetően, forgalma és piaci részaránya folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. A piacra lépésével a szerb mezőgazdaság szereplői számára is megnyílt a lehetőség a modern, környezetkímélő technológiák alkalmazására, melynek elterjesztése a KITE d.o.o. stratégiai céljai között szerepel.

A projekt keretén belül a mai kornak és a jövő kihívásainak is megfelelő szerverközpont és számítógépes hálózat kiépítése valósul meg, aminek köszönhetően egy gyors és biztonságos infokommunikációs rendszerrel fog bővülni a cég. A rendszerhez tartozó és megrendelt egységek megérkeztek, a szerverszoba telepítése hamarosan megkezdődik.

Az irodák és bemutatóterem bútorai és eszközei, a műhely működéséhez szükséges eszközök, szerszámok és raktárfelszerelések is megrendelésre kerültek, ezek beérkezése december hónap folyamán várható és a műszaki átvételt követően a beszerelésük, telepítésük is megkezdődik.

A szávaszentdemeteri udvar egyelőre gépek nélkül

A cseneji telephelyen egy megközelítőleg 2000 m2 területű nyílt vámszabad terület is létesülni fog, ami lehetővé teszi, hogy minden készleten lévő gép és eszköz egy helyen és folyamatos felügyelet mellett legyen tárolva.

Amint az a fent leírtakból kiderül, az építési kivitelező munkálatok hamarosan befejeződnek ezért az épület műszaki átvételének folyamata december első felében meg fog kezdődni a tervek szerint.

A jelenleg bérelt telephelyről a dolgozóink a cseneji központba fognak átköltözni, míg a Szávaszentdemeterre tervezett új munkahelyekre a dolgozók már a cég alkalmazásában vannak, mindez annak érdekében, hogy a folyamatos magasszintű kiszolgálás ne sérüljön és partnereink a megszokott minőségben juthassanak hozzá szolgáltatásainkhoz.

(x)

Share Button

Kapcsolódó cikkek

2,3 milliárdos beruházást tervez jövőre a KITE... Erősödik a precíziós gazdálkodás, Szerbiában terjeszkednek, faiskolát alapítottak, és speciális szakműhelyt építenek. A Szabó Leventével, a KITE Zrt. ...
Garmadányi géppel ünnepel a John Deere és a KITE a... A KITE 45 éves, a John Deere pedig 100 éves születésnapját ünnepli idén. Ezzel kapcsolatban tartott sajtóbejárást és szakmai bemutatót az egyik legnag...
A precíziós eszközök kompatibilitása nélkül elmara... A precíziós eszközök gyártóinak meg kellene teremteniük a kompatibilitást egymás termékei, illetve az azok által gyűjtött adatok között, ugyanis jelen...
A precíziós gazdálkodást nem lehet megvásárolni &#... A KITE 45 éves, a John Deere pedig 100 éves születésnapját ünnepli idén. Ennek apropóján adott exkluzív interjút Balogh Viktor, a KITE Zrt. üzletág-ig...
Startertrágyázási technológia nyerte az idén az Ag... A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium döntése alapján Magyarországon a KITE Zrt. által kifejlesztett folyékony startertrágyázási technoló...
A KITE Zrt. már a „holnap kereskedője” 45 éves a KITE Zrt., a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor. Ebből az alkalomból a cég nem csak egy születésnapot, hanem ennek a közel fél évszáz...