Továbbra is népszerű a magyar bárány

Friss adatok láttak napvilágot az európai bárányágazattal kapcsolatban. A tenyésztett darabszám alapján készült lista végén Málta kullog, míg az exportorientált hazai bárányágazat a középmezőny stabil tagja. De ki a vezető a báránypiacon?

Az idáig rendelkezésre álló adatok szerint Európában Törökország (európai) területén tartják a legtöbb bárányt a gazdák. 2012-ben mintegy 27 millió 425 ezer darab állatot regisztráltak az illetékesek, de 2015-re ez a szám elérte a 31,5 milliót! A ranglista második helyén az Egyesült Királyság szerepel lényegesen kevesebb, 23,8 milliós báránylétszámmal. Esetükben 2012-höz képest lényegesen kisebb volt a fejlődés, akkor ugyanis 22 millió 991 ezer darab bárányt neveltek az állattartók a szigetországban. A dobogó harmadik helyén – ahogyan kecskefronton is – Spanyolország szerepelt 16,5 milliós báránylétszámmal, amely 2012-höz képest mindössze 200 ezer darabos fejlődés volt.

Ahogyan kecsketenyésztésben, úgy báránytenyésztésben is Málta az utolsó Európát tekintve a maga 11 ezres egyedszámával. Nem a máltai gazdákkal van probléma, inkább az ország területe nem engedi, hogy több állatot tartsanak a tenyésztők. Utolsó előtti helyen Litvánia foglal helyet 147 ezer darab báránnyal. Érdemes megemlíteni, hogy a 2012-es felmérés óta majdnem megduplázódott a litván bárányok száma, így komoly fejlődésen ment keresztül ez az ágazat az országban. Hátulról a harmadik Ausztria volt 353,7 ezer darabos állománnyal. Esetükben 2012-höz képest 10 ezer darabbal csökkent a bárányok száma.

És mi a helyzet a magyar bárányágazattal?

A magyar bárányágazat jól teljesít, folyamatosan Európa középmezőnyéhez tartozunk. Jellemzően az állatok többsége exportra kerül, amely igazán a húsvéti időszakban teljesedik ki. Első számú exportpiacunk Olaszország, de a közel- és távol keletre is szállítunk bárányokat. 2015-ben 1,2 millió darab volt a hazai regisztrált báránylétszám, ami minimális növekedést jelent a 2012-es 1 millió 185 ezer darabhoz képest.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Agrár pályázatokról egyszerűen 1. rész Jelen cikk-sorozat célja, hogy a gazdálkodók számára utat mutasson az Európai Uniós és hazai támogatások igénybevételéhez. Magyarország területének k...
Hova tűnt a birkák arca? Egy skót gazda 55.000 fontot (forintra átszámítva mintegy 21,5 millió) költött 10 Valois Blacknose (feketeorrú) anyajuhra és egy kosra - olvasható a d...
Az állattenyésztés nyertese lehet a 2014-2020-as c... A Földművelésügyi Minisztérium álláspontja szerint az állattenyésztő kis- és közepes gazdaságok a 2020-ig szóló európai uniós költségvetési ciklus egy...
Milyen évet zár idén a mezőgazdaság? Szakértők vál... Vegyes eredményeket, de összességében jó évet jelenthet a mezőgazdaságnak a 2014-es esztendő. A szántóföldi növénytermesztésben ugyan nem biztosított ...
Szorosabbá fűzik a román-magyar agrár kapcsolatoka... A magyar-román agrár kapcsolatépítés jegyében Kecskemétre látogatott egy delegáció Alba megyéből. A Megyeházán rendezett tanácskozás középpontjában a ...
Visszanyerheti jelentőségét az állattenyésztés... Növekvő sertésállomány Magyarországon; tejtermék-támogatás; támogatást kapnak a zöldség-gyümölcs termelők az orosz embargó miatt; átgondoltabb AKG pro...