Szavazzon az Év halára!

A Magyar Haltani Társaság (MHT) 2010 óta próbálja felhívni a figyelmet a halfajok fontosságára, és veszélyeztetettségére. Ezért idén már negyedik alkalommal szavazhatunk az Év halára. 2015-ben a kecsege, galóca és a vágódurbincs nyerheti el a címet.

Egy kis visszatekintés

2010-ben még a MHT választotta meg az Év halát, akkor a nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus) nyert. Ez a halfajta nagyobb számban csak az élénkebb sodrású, dombvidéki patakokban és folyókban él. Szaporodásához kavicsos-sóderes aljzat, fejlődő ikráinak folyamatosan oxigéndús víz szükséges. Az áramláslassító duzzasztók építése és a vízfolyások fokozott szennyvízterhelése veszélyezteti. Ezért 2009-ben a nem halászható (horgászható) halfajok közé sorolták.

Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus)
Nyúldomolykó (Leuciscus leuciscus)

 

A következő évben a kősüllő, a réticsík és a sujtásos küszt közül már az MHT honlapján szavaztatták meg a 2011 halát. Ezt a címet ekkor a kősüllő (Sander volgensis) nyerte el. Ritkább és kevésbé népszerűbb, mint a süllő, mégis több mint a szavazatok felét kapta meg. A szavazók azzal indokolták döntésüket, hogy a másik két faj védett természeti érték, így túlhalászás nem fenyegeti.

Kősüllő (Sander volgensis)
Kősüllő (Sander volgensis)

 

A második évben már több tízezer embert mozgatott meg a szavazás. A lápi póc és a szilvaorrú keszeg mellett végül a széles kárász (Carassius carassius) került ki győztesen. Természetvédő és horgászkörökben egyaránt ismert, valószínűleg ennek köszönhetően kapta a legtöbb szavazatot. Ötven éve még sűrű állományai éltek a környező országokban. Romániából már eltűnt, itthon pedig az ezüstkárász szorította ki a többségét.

Széles kárász (Carassius carassius)
Széles kárász (Carassius carassius)

 

2013 hala is elhozta a szavatok döntő többségét. Megelőzve a leánykoncért és a kurta baingot, a menyhal (Lota lota) győzedelmeskedett. Az utóbbi években gyakoribbá váltak a hazai vizekben, ami a téli horgászat komolyabb célpontja is lehetne.

Menyhal (Lota lota)
Menyhal (Lota lota)

 

Az idei év hala a magyar bucó (Zingel zingel) lett, bár nem sikerült elérnie a szavazatok 50%-át sem. A sügér és a garda kemény ellenfélnek bizonyult. A Balatonnál nagyon népszerű halfajta mára rendkívül megritkult. Kizárólag a Dunában, a Dnyeszterben és ezek mellékfolyóiban él. Itthon őshonos és bennszülött halnak számít, fokozottan védett.

Magyar bucó (Zingel zingel)
Magyar bucó (Zingel zingel)

 

Ki győzzön ezúttal?

December 31-ig lehet szavazni a kecsegére (Acipenser ruthenus), a galócára (Hucho hucho) és a vágódurbincsra (Gymnocephalus cernua).

A jelölés indokairól röviden:

kecsege: A tokfélék világszerte veszélyeztetett halak, így a kecsege is. Az elmúlt másfél évtizedben állománya csökkenésnek indult. Ennek okai: a vonulási útvonalak elzárása (erőművek, műtárgyak), a kárókatonák okozta zavarás a telelőhelyeken, ívási sikertelenségek, vízszennyezések. 2014-től kikerült a hasznosítható fajok köréből az új halászati szabályozás értelmében. A kifogott példányokat vissza kell engedni.

Kecsege (Acipenser ruthenus)
Kecsege (Acipenser ruthenus)

 

galóca: A világ legnagyobb termetű pisztrángféléje. A Duna vízrendszerének bennszülött hala, amely elsősorban a nagy folyók pér- és paduczónájában él. Ezért itthon ritkaságszámba megy, 1974-től védett is. Egész évben tilos a kifogása.

Galóca (Hucho hucho)
Galóca (Hucho hucho)

 

vágódurbincs: Kis termetű, fogyatkozóban lévő sügérfélénk. Az új halászati szabályozás 2014-től a nem fogható fajok közé sorolja. Kézre kerülő példányait vissza kell helyezni, mert bár egyes állóvizekben népes állománya él, a folyóvizekben ma már ritkább, mint a védett széles durbincs.

Vágódurbincs (Gymnocephalus cernua)
Vágódurbincs (Gymnocephalus cernua)

 

Cikkünkkel is szeretnénk támogatni a kezdeményezést, és felhívni a figyelmet a halfajok fontosságára, szavazzon Ön is az Év halára!

Forrás: haltanitarsasag.hu

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Helyes döntés volt a balatoni halászat leállítása?... 1 évvel ezelőtt állították le a halászatot a Balatonon, mert sok gondot okozott. Vajon ez bölcs döntés volt-e annak fényében, hogy amúgy sem vagyunk e...
Több uniós forrás jut a halászati ágazatra A Magyar Akvakultúra Szövetség (MASZ) sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyar halászati ágazat fejlesztésére 12 százalékkal több forrás jut az ...
A halászat, mint becsületbeli ügy? Tavaly óta tilos a Balatonon halászni. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az érintettek hogyan látják a helyzetet… Elöljáróban annyit, hogy nem volt nagy e...
Halat csak kábítva vihetünk haza December közepétől már nem vásárolható élő hal a boltokban. A halboltok és más kereskedelmi egységek csak kábítást követően adhatják el a halakat. A ...
Megvan a 2015. év hala! Ahogy arról októberben hírt adtunk, 2014-ben is lehetett szavazni, hogy mely hal nyerje és ezzel viselheti az Év hala megtisztelő címet 2015-ben. A gy...
A compó veszi át a hatalmat a kecsegétől? Célegyenesbe ért a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett Az év hala-közönségszavazás, amelyben ezúttal már most eldőlni látszik a v...