Top20 – Kisparcellás Összehasonlító Fajtakísérletek, hibridkukorica

Az I. és II. korai és középérésű csoportkísérletek tervezését és irányítását a Magyar Kukorica Klub Top20 Bizottsága dr. Szieberth Dénes szakmai irányításával végezte. A teljes tanulmány letölthető a cikkben!

A bemutatott eredmények 14 kísérleti helyen elvetett kisparcellás, négyismétléses, véletlen elrendezésű kísérletből származnak. Mindegyik helyen 20 korai érésű és 7 középérésű hibridkukorica fajtát vetettek el, az éréscsoportoknak megfelelően elkülönített kísérletekben.

Az értékelést a MTA Mezőgazdasági Kutató Központ, Martonvásár Növénytermesztési Osztályának munkatársa, Arany Anikó végezte, Dr. Árendás Tamás osztályvezető irányításával. Az adatfeldolgozás módszertana a korábbiakhoz hasonlóan, Sváb János alapvető biometriai munkásságára épül.

A csapadékos évjárat mind a gazdálkodásban, mind a kísérletezésben késedelmet okozott. Jelen tájékoztatóban a legnagyobb érdeklődésre számot tartó, éréscsoportonkénti összefoglaló táblázatokat, valamint a helyenkénti terméseredményeket mutatják be.

A szöveges értékelések mellett grafikonok és részletes adatokat tartalmazó táblázatok is segítik az elemzést.
A szöveges értékelések mellett grafikonok és részletes adatokat tartalmazó táblázatok is segítik az elemzést.

 

A meglepetés évének is nevezhetnénk a 2014-et. A kilátások kezdetben nem voltak kedvezőek, hiszen kora tavasszal a talajban nagy volt a csapadékhiány, s a vetés körüli időszak sem volt kedvező. Akik korán vetettek, számolniuk kellett az április második felében bekövetkezett lehűlés és csapadékosság káros hatásával, majd az elkapkodott vetőágy készítés okozott hiányos kelést. Fennállt annak veszélye is, hogy a későbbre tolódott vetésekre ráköszöntő nyári forróság jelentős terméskiesést okoz.

A statisztikai jelentések azonban a július – augusztusi csapadékbőség jótékony hatásának köszönhetően az ország területének zöméről a korábban vártnál kedvezőbb képről számoltak be. A VSZT november 11-i jelentése szerint 72%-os betakarítási állapotnál az országos termésátlag 7,6 tonna hektáronként, s a jelentési időszakban folyamatosan növekedett.

Kedvezőtlen jelenség, hogy a betakarítást a nedves talajállapot és a szárítók kapacitásához mért nagyobb szárítási igény tovább hátráltatja.

A 2014-ben elvetett 20 kísérleti helyből végül 14-et vontak be az összevont és helyenkénti értékelésbe. További 6 kísérletet már az első szemlék során kizártak a megfigyelésből. Az alkalmatlanság okai az elgyomosodás, egyenetlen kelés, hibás vetés és drótféreg-kár voltak.

Az összefoglaló táblák és helyenkénti termésadatokat IDE KATTINTVA érheti el.

Írta: Dr. Szieberth Dénes, elnök, Magyar Kukorica Klub

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A kukorica átlagárának az idei év januárja óta tartó esése, bár lassuló ütemben, de tovább folytatódott: az elmúlt 4 hét alatt további 3%-ot csökkent....
Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazd... A piacon továbbra is erős eladói nyomás uralkodik. A gazdák igyekeznek túladni a tavalyi készleteken. Az intenzív verseny ellenére az árak esése a 2...
Rekordok és jó minőség Több megyében a jelenlegi adatok alapján, rekordot döntött a búza termésátlaga, Tolnában közel 6 t, Baranyában több mint 5 t és a leggyengébb Szabolcs...
Bálák tűzveszélyben, ajánlatroham a Magro-n A hétnek és a kánikulának még közel sincs vége – tetőzés hétfőn -, de már több megyéből is érkeztek többezer égő báláról szóló hírek - volt, ahol álla...
Az aratás vége felé közeledve… A Magro.hu piactérre naponta átlagosan 10 új gabona vételi és eladási ajánlat kerül feltöltésre, amely többszáz tonnányi terméket jelent. A lendület a...
A hőség áldozatai és nyertesei A hetek óta tartó száraz, meleg időjárás – van olyan országrész, ahol több mint 40 napja nem esett semmilyen mennyiségű csapadék! -, ahogy az várható ...