Természetes lókiképzés – Jobbos lovak

Sok lovas tesz fel olyan kérdéseket, amelyek az „ijedős”, bizonytalan, félős, elrohanó lovak kérdéskörét feszegeti. Ebben az írásban összefoglaló módon jellemezzük ezeket a lovakat, akiket Pat Parelli óta jobb agyféltekésnek nevezünk. De milyen típusok léteznek és mi jellemzi a „jobbosokat”?

Kezdetként lássuk a két „jobbos” altípust és vegyük át, hogyan érdemes kezelnünk őket, és mik azok a dolgok, amiket jobb lenne hanyagolnunk.

Jobb agyféltekés, extrovertált

A legszükségesebb számára a biztonság és a megerősítés. Őt soha nem szabad a határain túl lévő feladattal dolgoztatni, csak ha már lenyugodott (ezt Ön érheti el!), mivel könnyen elbizonytalanodik. Nagyon fontos, hogy amikor látja, hogy a lova egyre inkább és megállíthatatlanul közeledik ezen határ felé, akkor azonnal lépjen közbe, melyhez „illedelmes” határozottság, erős fókusz szükségeltetik.

Célja az legyen, hogy lova fontolja meg viselkedését, ezáltal váltson bal agyféltekés viselkedésre. Fotó: Sebestyén Dóra (Lovas Nemzet)
Célja az legyen, hogy lova fontolja meg viselkedését, ezáltal váltson bal agyféltekés viselkedésre. Fotó: Sebestyén Dóra (Lovas Nemzet)

 

A harmadik fontos dolog az Ön részéről a magas energiaszint. Ne féljen ezt alkalmazni, hiszen a lova is ezt teszi, Ön miért maradna lassú és nyugodt? A ló ilyen tudatállapotában nem, vagy csak nehezen reagál a jeleire, kéréseire, ezért ha a javaslat/kérés nem megy, akkor bizony alkalmaznia kell a parancsolást, felszólítást (3-as, 4-es fázis)! Fontos, hogy ilyenkor se tűnjön bántónak, aránytalanul követelőzőnek, hanem a magasabb energiaszinttel rendelkező viselkedése mellé mindig társítson egy feladatot (erőteljes hátraléptetés, oldalazás több jármódban, feladatok gyors váltogatása). Ennek a feladatnak olyannak kell lennie, ami ráveszi őt, hogy újra a bal agyféltekéjét használja, gondolkozzon, és hogy Önben a biztonságot lássa, így megnyugodván.

Célja tehát, hogy lova átfontolja viselkedését, és ezáltal átváltson bal agyféltekés viselkedésformákra.

Tegye!

  1. Hasznosak a gyakori átmenetek lovaglása, vagy földi alkalmazása. Legyen konzekvens, az megnyugtatja a lovát (egyre kisebb körön lovaglás, ha idegessé válik, akadályok körüli lovaglás).
  2. Ha úgy érzi, a lovában már nagyon magas az energiaszint, akkor „menjen vele” az energiájával: engedje felgyorsítani, adjon bele Ön is mindent, hogy lássa, bizony Ön is fel tud pörögni és hogy ez nem is olyan jó dolog. (Hogy megszakítsa a lovában az elrohanást, tehát Önnek kell kérnie egy még gyorsabb sebességet, hogy belássa, ez nem is olyan felemelő.) Ha ezt lóháton még nem érzi biztonságosnak, azonnal szálljon le és alkalmazza földről ezt a mentalitást.
  3. Használjon hosszabb kötelet a földi játék közben.
  4. Tisztelje lova határait, közelítsen hozzá és távolodjon tőle, ahogyan a helyzet megköveteli.
  5. A foglalkozások legyenek rövidek és egyszerűek.
  6. Ha neki sikerült relaxálni, akkor relaxáljon Ön is, hogy lássa a lova, bizony van értelme nyugodtnak maradni (mert Ön is az lesz)!

Ne tegye!

  1. Ne lovagoljon sok és hosszú egyenes vonalon, mert azzal felgyorsítja a lovát.
  2. Ne fogja vissza a lovát, mert fokozza a félelmét. Legjobb, ha egy szárat használ a kontrollálásához, sok-sok fókusz mellett.
  3. Ne liberty-zzen vele, ha éppen ideges.
  4. Ne tanítson neki egynél több dolgot egy foglalkozáson.
  5. Ne akarjon neki tanítani bármit is, ha ideges, bizonytalan, vagy „kiborult”.
  6. Ne erőltesse a határain túl, mert balesetveszélyessé válik.
  7. Ne várja, hogy a dolgok maguktól megoldódnak, mert ennek a lónak szüksége van a vezetésére (leadership).

Megnyugtatás:

  • Gyakori átmenetek kérése
  • Far/eleje kimozgatása oldalirányba
  • Kis körök, nyolcasok lovaglása
  • „hulló falevél” feladat (a lovat folyamatos haladása közben kérje, menjen át Ön előtt ívben, forduljon meg és ugyanezt másik oldalra, illetve folyamatosan, miközben Ön halad egyenes vonalon előre)
  • Tegye azt, amit ő kér, de gyorsabban és mindig egy kicsit többet!

Szerző: Dr. Rácz Zsuzsanna

A másik altípus, a Jobb agyféltekés, introvertált csoport jellemzését és a velük kapcsolatos bánásmódot a Lovas Nemzet Magazin novemberi számában olvashatják.

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Lótartók 10 pontja Tudta, hogy 10 fő tulajdonság határozza meg a ló viselkedését? Akár tapasztalt lótartó, akár kezdő, a júliusi Lovas Nemzetben megjelent Kormos Ferenc ...
Hasznos, de veszélyes is lehet a katicabogár A levéltetvek, talán a gyermekkorban hallott mesék miatt, legkedvesebb és legismertebb ellensége a katicabogár. Viszont a lótartókon kívül kevesen tud...
Éltető etetés – 1. rész Érdekes cikket találtunk a Lovas Nemzet legfrissebb számában az idős lovak takarmányozásának sajátosságairól. Tudja például, hogy melyek az öregedés j...
Éltető etetés – 2. rész Érdekes cikket találtunk a Lovas Nemzet legfrissebb számában az idős lovak takarmányozásának sajátosságairól. Az előző részben már megtudhatta, hogy m...
Segítség, megsérült a lovam! Mit tegyen, ha lesántul a lova, vagy ha felmerül a csontrepedés veszélye? Mikor kell mindenképp állatorvoshoz fordulni, és mikor orvosolható a baj ott...
Nyerjen egy arab telivér csikót! Vegyen részt Ön is a Lovas Nemzet magazin nyereménysorsolásán! Amennyiben a Lovas Nemzet szerkesztőségénél egy évre előfizetik a magazint, úgy részt v...