A bogyós gyümölcsűek tekintetében az utóbbi évek legnagyobb újdonsága a fekete ribiszke és a köszméte keresztezéséből létrehozott fajhibrid, a josta létrehozása volt. Ezen kívül azonban nem szabad megfeledkeznünk a tüske nélküli szeder megalkotásáról sem, amely szintén forradalmi újdonságnak számított.
Története
A legrégebben – az emberiség történelmének kezdetein is – gyűjtött gyümölcsök közé tartozik, hiszen ősidők óta ismert gyümölcstermő vadnövénye a mezőknek, ligeteknek. Maradványait – egy sor más élelmet szolgáltató növényével együtt – megtalálták a svájci cölöpépítményekben; az ott lakók étlapjának 25 gyümölcse között a szeder is rendszeresen szerepelt.
Mi úgy ismertük meg, mint szúrós növényt, amely nyáron a dűlőutak árkaiban, tarlókon, parlagföldeken nyújtogatja kellemetlen karcolásokat okozó indáit, és amelynek apró, fekete bogyói édes-savanykás ízükkel felüdítik az augusztusi kánikulában erdőt, mezőt járó embert. A kertekbe régebben csak imitt-amott fogadták be a már nemesített, nagyobb gyümölcsöt termő, tüskés fajtáit, de főként nem gyümölcsterméséért becsülték, hanem azért, mert ember és állat számára áthatolhatatlan élősövényt lehetett belőle nevelni.
S. A. Pieniazek professzor, korunk egyik legnevezetesebb, lengyel gyümölcskutatója Utazás a Világ gyümölcsöseiben című könyvében arra emlékezik, hogy az USA-ban sokféle vadszederfaj található a legmelegebb déli államoktól a leghidegebb északi vidékekig. Főleg kúszófajtákat nemesítettek ki, és ezeket csak kis területen termesztették. Persze ő 1938-ban, mint fiatal doktorjelölt barangolt az Újvilágban, és a helyzet alapvetően megváltozott, mert keresztezés útján azóta sikerült előállítani a tüskementes szedret, ami nagymértékben elterjedt, és ma többet termelnek belőle, mint a málnából.
Hogy miért? Mert bővíti a gyümölcsválasztékot nagyon kellemes zamatú gyümölccsel, ami mellesleg kiválóan alkalmas ipari feldolgozásra. Jó szolgálatot tesz a kertben élősövényként, a terület behatárolására, az utcától, a szomszédtól való elválasztásra. Ezért terjed nálunk is az utóbbi években, és jól illeszkedik a kiskerti “gyümölcspalettába”.
Termesztése
A szeder a védett, napos, zord szelektől megkímélt termő-helyet kedveli. A beérett vesszőkben a téli fagy csak a nagyon szigorú teleken tesz kárt.
Talaj iránt meglehetősen érzékeny, amennyiben a tápdús, jó szerkezetű földben díszlik szépen, és terem bőségesen. Fontos, hogy a talajban egyenletesen és elégséges nedvesség legyen.
Telepítés előtt a talajt 40-50 cm mélyen meg kell forgatni, de legalább ilyen mélységű és elég nagy gödröt kell ásni a részére. A gödörbe tegyünk érett istállótrágyát Vagy műtrágyával feljavított komposztot, hogy a szeder kezdeti fejlődését meggyorsítsuk. Később is bőséges tápanyagellátásban kell részesíteni. Törekedjünk arra (és ez érvényes szinte minden kerti növényre), hogy a tápanyagok harmonikusan álljanak a növény rendelkezésére. Hiába adagolunk ugyanis műtrágyák formájában nagy mennyiséget az egyik tápanyagból, ha a másikból a növény hiányt szenved. Ilyen esetben a termés mennyisége és minősége mindig a legkisebb mennyiségben jelenlevő tápanyaghoz igazodik (Liebig-féle minimumtörvény).
A szeder bosszú, 4-5 m-es indákat növeszt, ezért a töveket a sorban legalább 2,5 m távolságra kell ültetni. A hosszú és súlyos indáknak támasztékra van szükségük. Ezért már a telepítés évében ajánlatos támberendezést építeni, ami lehetővé teszi, hogy az indákat 2 m magasságig rögzíteni tudjuk.
Az előnevelt növénykéket ősszel, de kora tavasszal is ültethetjük. Viszonylag kevés hajszálgyökeret fejleszt, ezért óvatosan, úgy kell ültetni, hogy a gyökerekre tapadt talaj szemcsék ne peregjenek le. Legjobb tenyészedényben (konténerben) előnevelt sarjakat vásárolni, mert ezek bármikor ültethetők, és sokkal biztonságosabban telepíthetők. Ültetés után mindenképpen alaposan tömöríteni kell a talajt, és a növényeket többször is szükséges beöntözni.
Jóllehet ma már van elegendő szaporítóanyag a szederből, mégis érdemes – legalább a saját és barátaink számára -házilag is sarjakat előállítani. Ennek bevált és egyszerű módja a fejbujtás, ami a következőképpen történik: nagyobb cserepet vagy reklámtasakot megtöltünk jó minőségű, tápdús, laza kerti földdel, és ebbe a szeder hosszú indájának a csúcsát fejjel lefelé beleültetjük. Az így készített szaporítóedényt besüllyesztjük a földbe. A fejbujtás legjobb időszaka augusztus közepén van. A hajtáscsúcs egy-két hét múlva elhalványul, és belőle járulékos gyökerek képződnek, amelyek -kellő nedvesség, azaz öntözés következtében – gyorsan megerősödnek. Tavasszal a dugványokat elválasztjuk az anyatőtől, és – még mindig cserépben vagy tasakban – a nyár folyamán továbbneveljük. Ősszel vagy a következő tavasszal a már megerősödött növények állandó helyükre kiültethetők.
A kiültetett szedernövény szárait 20-25 cm-re vissza kell vágni. Az első évben csak 1-2 hosszú vesszőt hagyjunk meg, de ezeket máris kötözzük a támberendezéshez, hogy minél több napfényt kapjanak. A nyáron fejlődő hónaljhajtásokat július-augusztusban vissza kell vágni, hogy a hónaljrügyek megerősödjenek, mert ezekből indulnak ki a jövő évi termőhajtások.
A szeder vesszői csak két évig élnek. Letermés után elhalnak, tehát ezeket ki kell vágni. Helyettük a tőből újabb hajtások nőnek. A termő szedertövön legföljebb 5-6 termő (kétéves) és ugyanennyi egyéves hajtást hagyjunk meg, és ezeket legyezőszerűen rendezzük el a támberendezés segítségével. Ezt a munkát folyamatosan kell végezni, mert különben a gyorsan fejlődő indák kifutnak a kezünkből. A letermett vesszőket közvetlenül a talajszint fölött kell visszametszeni.
Az erőteljes növekedésű szeder sok tápanyagot és vizet igényel. Tavasszal – különösen az l985-ihez hasonló kemény tél után – sok nitrogénre van szüksége. Magnéziumhiány esetén a friss hajtások sárgák lesznek és a gyümölcse nem érik be. Ezért a tavasz és a nyár folyamán többször permetezzük meg a lombját Wuxal vagy Volldünger oldattal. Száraz időszakban egy-két alapos öntözéssel segítsük elő a hajtások növekedését és a gyümölcsök kialakulását.
A szedernek egyelőre nincs olyan betegsége, amely ellen rendszeresen kellene védekezni.
Fajtái közül régebben ismert a szép, nagy bogyójú, de tüskés Theodor Reimers, amelynek a metszése és szedése kínzóan kellemetlen munka. A néhány éve importált két amerikai szederfajta tüskementes. Ezek közül azonban hazai körülményeinknek csak a Thornfree felelt meg. Ez nem fagyérzékeny, lombhullató és tartósan tüskementes. Ezzel szemben a Thornless Evergreen fajta örökzöld, szabdalt levelű, és a sarjai ismét tüskések lesznek. Aki tehát szedret kíván ültetni, az a Thornfree fajtát keresse.
Tövenként 3-5 kg termésre számíthatunk.
Felhasználása
A szeder bogyói folyamatosan érnek augusztus közepétől szeptember végéig. A kifejlett bogyók kezdetben zöldek, majd megpirosodnak, végül feketék lesznek. Csak az éretteket érdemes leszedni, mert nem utóérő gyümölcs.
Az érett szeder friss fogyasztásra igen kellemes, kissé savanykás, zamatos gyümölcs.
Házilag kiváló zselé, íz, szörp, sőt bor is készíthető belőle. Mélyhűtésre kiemelkedően alkalmas.
Forrás: balintgazda.hu
