Őszi talajmunkák a veteményesben

Ugyan még tombol a vénasszonyok nyara, de az igazi ősz már beköszönteni látszik. A veteményeskertek lassan kiürülnek, de a munka nem áll meg. Ilyenkor kell gondolni a következő szezonra.

Ahogyan a szántóföldeken is el kell végezni különböző munkákat a növények lekerülését követően, úgy a veteményeskertnek is megvan a maga körforgása. Ősszel, miután a kultúrnövényeket kiszedtük a talajból, gondoskodnunk kell arról, hogy mikor eljön a tavasz, a magokat tökéletesen megmunkált, tápanyagban gazdag közegbe tudjuk helyezni.

Míg szántóföldön sok munkafolyamat egymás utáni elvégzése után kapjuk meg az elvárt minőségű termőréteget, a veteményeskertben jóval egyszerűbb dolgunk van. Igazából semmi másra nincsen szükségünk a talaj átmozgatásához, mint egy ásóra.

Az alapos őszi ásás az alapja a következő évi sikeres növénytermesztésnek
Az alapos őszi ásás az alapja a következő évi sikeres növénytermesztésnek

 

Az őszi ásás kiemelten fontos szerepet tölt be a következő évi növénytermesztés megalapozásában. A talaj felső rétegéből év közben a növények elszívják a tápanyagot, a talaj ’elhasználódik’. Az ásás során tulajdonképpen forgatjuk a talajt. A felső réteg kerül alulra, míg a tápanyagban dúsabb, alsó talajréteget felülre hozzuk, ebből lesz a következő év termőrétege.

Természetesen ez még nem elég ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű tápanyag legyen a termőterületen, ugyanis a növények a mélyebb talajrétegekből is elszívhatják a tápanyagot. Ezért a tápanyag-utánpótlásról is gondoskodni kell. Ez történhet szerves- és műtrágya kijuttatásával is.

A műtrágyakészítmények kijuttatásával tökéletesen meg tudjuk határozni, hogy melyik tápanyagból mennyit viszünk a talajba. Ezzel jelentősen megkönnyíthetjük a növénytermesztést, ugyanis megfelelő mennyiségű tápanyag jelenléte esetén növényeink kiválóan fognak fejlődni, erősek lesznek, így a betegségekkel szemben kevésbé lesznek fogékonyak. Fontos, hogy ősszel olyan műtrágyát juttassunk ki a területre, amely lassan oldódik fel a talajban, ugyanis nem kijuttatáskor lesz rá szükségünk, hanem majd tavasszal, amikor növényeinket, vagy azok magját a termőföldbe helyezzük.

A szerves trágya a tápanyagpótláson túl más pozitívummal is szolgál a termőtalajunknak. Amennyiben ásás közben szerves trágyát keverünk a talajba, úgy a talaj minősége, szerkezete is javulni fog. A szerves trágya fellazítja a talajt, így a giliszták és az egyéb, hasznos organizmusok nagyobb számban jelennek meg ott, ezzel is javítva a talajunk termőtulajdonságait.

Az ásás és az ezt követő talajelmunkálás (gereblyézés) a talaj szerkezetének javításán túl más pozitívummal is szolgál. Megfelelő minőségű talajelmunkálással a gyomosodás is minimálisra csökkenthető, továbbá a talaj vízzáró képessége is feljavítható.

A leírtakból látható, hogy a precíz őszi talajmunka és tápanyagpótlás nagymértékben hozzájárul a megfelelő mennyiségű termés eléréséhez a következő évben.

Fotó: balintgazda.hu;

Share Button

Kapcsolódó cikkek

Az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették Vas m... Vas megyében az őszi búza 80-85 százalékát már elvetették, a vetési munkálatok várhatóan a hét végén, jövő hét elején befejeződnek - közölte a Nemzeti...
Leálltak az őszi búza vetésével Békés megyében... Leálltak a termelők az őszi búza vetésével Békés megyében. A rendkívül csapadékos időjárás miatt a tervezett 106 ezer hektár vetésterületnek mintegy 5...
Nyerjen műtrágya csomagot! Nyereményjátékot hirdettünk, amelynek célja, hogy az agrárium szereplői értékes híreket kapjanak kézhez minden héten. Iratkozzon fel szakmai hírlevelü...
Nitrátérzékeny területen gazdálkodókra vonatkozó e... A NAK kiadta a Nitrát Gazdálkodói Kézikönyvet, ami részletezi a szabályokat, melyeket a nitrátérzékeny területen gazdálkodóknak figyelembe kell venniü...
Helyzetjelentés – műtrágya nyereményjáték Nagyon népszerű a Magro.hu és a Fertilia Kft. közös nyereményjátéka. Még egy hete sincs, hogy útjára indítottuk hírlevélre feliratkozós játékunkat, de...
A mikrogranulált starter műtrágyákról… Mára a precíziós gazdálkodás egyik alap eleme a starter műtrágyák használata. Jelentősége már az évek során bizonyított. Fontos és szükséges növényein...